Történelmi Arckép Csarnok VI. rész – I. Nagy Lajos- Az első magyar egyetem megalapítója

Történelmi Arckép Csarnok VI. rész – I. Nagy Lajos- Az első magyar egyetem megalapítója

1367. szeptember 1-jén kelt oklevelében engedélyezte V. Orbán pápa Nagy Lajos magyar királynak (ur. 1342-1382) a pécsi egyetem megalapítását. A püspöki székhelyen felállított felsőfokú oktatási intézmény három fakultással kezdte meg működését, és rövid fennállása dacára egy új korszak kezdetét jelentette a magyar művelődésben.

Az első egyetemek Európában – az ókori Hellászban – jöttek létre, a legkorábbi ilyen intézmény a Platón által alapított híres Akadémia volt. Az antik kor hanyatlása után az iszlamizált Közel-Kelet metropolisaiban jelentek meg hasonló felsőfokú iskolák, az érett középkor Európájában pedig a 11. század végén támadt újra igény az egyetemekre. A keresztény világban először Bologna és Párizs városában alapítottak universitast, melyek az akkori jogrendben különleges státusszal bírtak. Az egyetem számos privilégiummal rendelkezett, hallgatóit, tanárait, – és általában a diákok által megválasztott – vezetőit nagyfokú autonómia illette meg, nem csak a pénzügyek, hanem a bíráskodás és az önkormányzat terén is.

Mindazonáltal az egyetemalapításnak szigorú feltételei voltak, mivel ahhoz nem csak az uralkodó, hanem az oktatásban szinte totális befolyással rendelkező egyház – tehát a pápa – jóváhagyására is szükség volt. Az engedély kiadásán túl az egyházfő határozta meg az egyetem felállításának helyét, továbbá azt is, hogy ott milyen fakultásokat – vö. karokat – alapíthatnak. Ez Magyarország esetében sem volt másképp, V. Orbán pápa Viterbóban kelt oklevele ugyanis nem csak Pécs városát jelölte ki, hanem azt is kikötötte, hogy a képzés ott a jövőben három – orvosi, jogi, filozófiai – karon indulhat majd meg. Mivel az első – bolognai mintára megszervezett – magyar egyetemen nem volt teológiai fakultás, így azt a korban nem tekintették universitasnak, hanem „csak” a studium generale elnevezés illette meg.

Az egyetemalapításnak nagyon is kézenfekvő okai voltak (amellett, hogy abból az adott város, tehát Pécs is jelentős hasznot húzhatott): a felsőfokú tanulmányok ugyanis nem csak a tudósok számára voltak fontosak, hanem nélkülözhetetlen ismereteket adtak a magasabb világi és egyházi pozíciók betöltéséhez is. Az írásbeliség terjedésével, az ismeretek növekedésével az universitas a művelődés szerves része lett, ami iránt a 14. században Európa keleti felében is jelentősen megnőtt az igény.

Korábban a felsőoktatásba igyekvő magyar diákok Bologna, Padova és Párizs egyetemén képeztették magukat – utóbbi helyen tanult például Anonymus is –, számuk azonban Nagy Lajos korára annyira megnőtt, hogy érdemes volt a királyság határain belül is létrehozni egy hasonló intézményt. Ez nem volt egyedülálló jelenség, ugyanis a pécsi egyetemalapítást megelőző években Prágában (1348), Krakkóban (1364) és Bécsben (1365) is létrejöttek felsőfokú iskolák, így aztán a magyar uralkodó egyfajta versenyhelyzetben érezhette magát.

Egy egyetem felállítása természetesen nem volt olcsó beruházás, Lajosnak, Vilmos pécsi püspöknek és a környező – tizedfizető – falvaknak komoly összegeket kellett áldozniuk az épületek és a kollégiumok felépítésére, nem is beszélve a Magyarországra csábított professzorokról! Ebben az időben a neves itáliai egyetemeken oktató tudósok ugyancsak megkérték az árát az áttelepülésnek, a pécsi studium generale egyik legnevesebb tanára, a padovai Galvano Bettini például mintegy 700 aranyforintos éves honoráriummal és egy saját házzal is gazdagodott, miután Pécsre költözött.

Az egyetem mindennapjairól mindazonáltal viszonylag kevés információval rendelkezünk; annyi bizonyos, hogy Nagy Lajos korában az intézmény magas színvonalon működött, és ott – minden szempontból – igazi egyetemvárosi légkör alakult ki. Az oktatás nívóját mutatja, hogy a Pécsen végzett, később Európába útra kelt magyar diákok a későbbiekben számos egyetemen töltöttek be tanári, dékáni, sőt, rektori állásokat is. Az érem másik oldala – már akkor is – a diákok egy részének féktelen mulatozása volt, amiről viszont a Szentszékhez érkezett panaszos levelek tanúskodnak.

A pécsi egyetem 14. századi története sok ponton a bizonytalanság homályába vész, így például azt sem tudjuk, pontosan meddig állt fenn; feltehetően Nagy Lajos halála érzékenyen érintette az intézményt, hanyatlását pedig az valószínűsíti, hogy Luxemburgi Zsigmond (ur. 1387-1437) 1395-ben, Óbudán egy újabb egyetemet alapított. A kutatók úgy vélik, Pécsen a 15. század első éveiben még folyhatott felsőfokú oktatás, ám hamarosan a művelődés csúcsát már újra a püspök által finanszírozott iskola jelentette.

A pécsi egyetem, rövid fennállása dacára, ugyanakkor mégis komoly művelődéstörténeti jelentőséggel bír, hiszen annak példáján a későbbi uralkodókban is felmerült a szándék, hogy a tanulni vágyó magyar diákokat az országban marasztalják. Zsigmond óbudai és Mátyás pozsonyi kísérlete után a másfél százados török uralom ezt a törekvést nagymértékben gátolta, így egészen a 17. századig – a nagyszombati egyetem megalapításáig – kellett arra várni, hogy ismét beszélni lehessen magyar felsőoktatásról.

Forrás: Rubicon