Szeretettel és érdeklődéssel várja a fiatalok jelentkezését a TF

TF diploma

Szeretettel és érdeklődéssel várja a fiatalok jelentkezését a TF

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem – ismertebb nevén TF – folyamatosan fejlődő kampusszal, megújuló, népszerű és remek elhelyezkedési mutatókkal rendelkező képzésekkel várja a továbbtanulni vágyó, a sport és a sporttudomány iránt érdeklődő fiatalokat.

 

megújult campus

 

Jövőre ünnepli 100. születésnapját Közép-Európa legrégebbi és leghíresebb testkultúrával foglalkozó felsőoktatási intézménye, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, vagy ahogyan sokan ismerik, a TF.

A csaknem százéves intézmény, amely Buda szívében, a XII. kerületben, a kitűnően megközelíthető BAH-csomópontnál fekszik, 2021-ben állt be a modellváltó egyetemek közé, ami mind a finanszírozás, mind pedig az oktatás terén új távlatokat nyitott az egyetem életében.

Ahogyan a korábbi válogatott kosárlabdázó és szövetségi kapitány, az új ötletekkel és elképzelésekkel teli prof. dr. Sterbenz Tamás, az egyetem rektora korábban fogalmazott: „A modellváltás még jobb teljesítményre ösztökéli az egyetem oktatóit, kutatóit, aminek egyértelmű nyertesei a hallgatók lesznek.”

S valóban: a TF hagyományos szakjai, így a testnevelőtanár-képzés is, most újul meg, így olyan tanárgeneráció kerül ki az egyetemről, amelynek tagjai bármelyik iskolába kerülve meghatározó szerepet tölthetnek be a fiatalok fejlődésében.

 

új tanárgeneráció

 

A hagyományos szakok mellett új képzések sora indult, indul, elég, ha csak a sportteljesítmény-elemző képzésre gondolunk. Ez a váltás szimbolikus – nem hiába lett az egyetem új neve Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem –, jelentősége abban rejlik, hogy az intézmény a jövőben jóval nagyobb súlyt kíván helyezni a sporttudományos tevékenységre és képzésre, valamint sportszakemberek – edzők, terapeuták, rehabilitációs szakemberek, mentáltrénerek, humánkineziológusok – kinevelésére, mint korábban.

Az egyetem ezzel a szándékával továbbra is Európa egyik meghatározó sporttudományos képzési központja kíván maradni, amire meg is van az esélye, hiszen olyan sporttudósok dolgoznak a TF-en, akik a magyar sportolók eredményeit inkább kutatásaikkal, tudományos ismereteikkel támogatják.

 

új campus

 

Tanár- és sporttudományos képzés, hagyomány és innováció jól megfér tehát egymás mellett az Alkotás utca 42-48. alatt, megtartva a „jól bevált receptet”, tisztelve a csaknem százéves alapokat, bátran felvállalva az újító szerepét is.

S ami talán az egyik legvonzóbb az intézményben, hogy szinte minden jelentős magyar sporteredmény mögött TF-es tudás, oktató, tanár, kutató vagy éppen sportoló áll. Az alapítás évétől csaknem 80 magyar olimpiai bajnok szerzett diplomát a TF-en, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok egész sora koptatta és koptatja ma is az iskola padjait.

 

új campus

 

Ha már oktatók, a tanári gárda több mint erős. Az itt dolgozó kollégák saját szakterületükön részt vesznek a hazai élklubok, a kiemelt egyéni sportolók és a válogatottak munkájában. Sós Csaba professzor például az úszók szövetségi kapitánya, míg a magyar távolugró csúcstartót, Szalma Lászlót – egyetemünk adjunktus oktatóját, a paralimpiai bajnok Ekler Luca edzőjét – is sokan ismerhetik az atlétika világából.

Az oktatáson kívül az infrastruktúra is megújul az egyetemen. Tavaly szeptemberben adták át a Csörsz utcai régi létesítmény helyén az új Dr. Koltai Jenő Sportközpontot, amiben az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének, a TF korábbi rektorának, a legeredményesebb magyar kézilabdaedzőnek, prof. dr. h. c. Mocsai Lajosnak elévülhetetlen szerepe volt.  A sportlétesítmény – amely tavaly nyáron az atlétikai világbajnokság hivatalos edzőhelyszíneként is bizonyított – óriási változásokat hozott az oktatásban.

 

sportpálya

 

„Az új létesítménynek köszönhetően gyakorlatilag minden szárazföldi sportágat világszinten és remek körülmények között tudunk oktatni – mondja Sterbenz Tamás. – Atlétikai pályánk a vb-résztvevőinek tetszését is elnyerte, sokan jelezték, visszajönnének hozzánk. A sportcsarnokban két kézilabdapálya nagyságú játéktér fér el egymás mellett, amelyeken nemzetközi és hazai kiemelt meccseket is rendezhetünk minden labdás teremsportágban, de napközben ott is inkább az oktatásé a főszerep. A műfüves és füves focipályákon labdarúgóink folyamatosan tudnak edzeni, a két teniszpálya szintén remek adottságú, ahogy a nagy alapterületű konditermünk is minden igényt kielégítően, a legmodernebb TechnoGym-gépekkel felszerelve várja a sportolókat, hallgatókat.”

 

konditerem

 

Aki pedig magasabb szinten, de nem élsportolóként szeretne sportolni, bátran jelentkezzen az egyetem egyesületébe, a TFSE-be, amely tradicionális, jól szervezett klub: női kosarasai az élvonalban szerepelnek, a röplabdázók közel állnak hozzá és az egyéni sportolók terén is több kiemelkedő tehetség sportol itt. Bátran állíthatjuk, hogy itt mindenki megtalálja magának megfelelő sportágat és tevékenységet.

A felvételivel kapcsolatban itt, míg a képzésekről itt olvashatunk többet. Aki kíváncsi Facebook-oldalunkra, kattintson ide, ez pedig az Instagram-, illetve TikTok-oldalunk.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.