Attól, hogy hibázol, még lehetsz “elég jó szülő”
Lehet, hogy közel sem számítanak annyira azok a dolgok a babagondozásban és gyereknevelésben, mint eddig hittük? Egy kutatónő szerint éppen elég, ha csak az esetek felében teszünk úgy, ahogy “kell”. Elmondta viszont, hogy mi akaszthatja meg a kötődés kialakulását.
Susan S. Woodhouse, a Lehigh University pszichológusprofesszora, a csecsemőkori kötődés szakértője úgy véli, már az is éppen elegendő a pozitív hatás eléréséhez, ha csak az esetek nagyjából 50 százalékában reagálunk megfelelően a baba szükségleteire. Vagyis, nemcsak egyféleképpen érhetjük el, hogy a gyermekünk biztos alapokkal indulhasson el az életben – írta a babaszoba.hu a Medicalxpress cikke alapján.
Woodhouse 83, alacsonyabb szocio-gazdasági státuszú anya-baba párost
tanulmányozott, a kisbabák 4,5, 7, 9 és 12 hónapos korában. A párosokat aszerint osztályozták, hogy miként válaszolt az anya a gyermeke sírására, és ez alapján minősítették a biztonságot nyújtó kötődést. Az eredményeket elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a kisbabák már akkor megtanulták, hogy az anyukájuk biztos “pont” az életükben, ha az anya csak az esetek felében reagált megfelelően rájuk.
A megnyugtató viselkedés a kulcs
“Ez a kutatás többek között azt is megváltoztathatja, hogyan gondolkozunk az anyák, gondozók viselkedéséről, vagyis mely viselkedést tartjuk igazán nagy hatásúnak” – mondta Woodhouse. “Úgy találtuk, nem az az igazán fontos, hogy azonnal felismeri-e az anya, mire van szüksége a babának, vagyis képes-e az anya minden percben ‘megfelelő’ választ adni.
Inkább az számít, hogy az anya elérhető, biztonságot adó azokban az esetekben, amikor megnyugtatásra, és akkor is, amikor ‘háttérre’ van szüksége a kisbabának.”
A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a síró kisbaba megnyugtatására a legjobb módszer az volt, ha az anya felvette és magához ölelte a babát.
Zavaró tényezők
Néhány viselkedés azonban megakaszthatta,
negatívan befolyásolhatta ezt a folyamatot: például ha eltartották maguktól a babát, még mielőtt a sírás abbamaradt volna; a durvább érintés; a hangos és durva beszéd; a szóbeli utasítások a sírás abbahagyására (“ne sírjál már!”); illetve, ha negatív személyiségjegyekkel ruházták fel a kisbabát a sírás miatt (“rossz vagy”). “Amikor az anya félelemkeltő vagy ijesztő dolgokat tett, mikor a kicsi sírt, például rákiabált, rámordult vagy fenyegetően közelített felé, a baba bizonytalanná vált. Hasonlóképpen, ha az anya valami igazán ijesztőt tett, még akkor is, ha baba nem volt stresszes állapotban, az is növelte a bizonytalanságot. Ezek közé tartozott például, ha az anya úgy tett, mintha otthagyná valahol a babát, vagy ha nem védte meg egy agresszív testvértől” – mondta Woodhouse.
Meglepő módon, a túlságosan féltő anyai viselkedés is növelhette a babák bizonytalanságát: például, ha nem engedte, hogy a kicsi felfedezze a világot, vagy ha állandóan megszakította, esetleg irányítani akarta a baba tevékenységét.
Vagyis a legfontosabb, hogy támogatnunk kell a kisbabákat a felfedezésben, és biztonságot, védelmet és megnyugtatást kell nekik nyújtanunk, ha arra van szükségük. A másik lényeges elem, hogy nem kell mindig, mindenben a maximumot nyújtani. A babák nagyon elnézőek. Éppen elég, ha elég jó szülők vagyunk.”
Felelős Szülők Iskolája
A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.
Tovább