Túl korán és túl sokat várunk el a gyerekeinktől?

Túl korán és túl sokat várunk el a gyerekeinktől?

Egy 2-3 éves nem azért veri ki a hisztit nyilvános helyen, és nem azért nem adja kölcsön a homokozólapátját, mert “nem nevelik”, vagy mert “önző” hanem mert kicsi. Mit, mikor várunk el a gyerekeinktől?

Egy – a Családineten idézett – új tanulmány szerint a szülők már egy-kétéves korban is olyan viselkedésformákat várnak el a gyermekeiktől, amelyekre ők leghamarabb óvodás korban lennének képesek. Érdemes átgondolnunk, mikor, mit várunk el a gyerekeinktől.

Mikor, mit várunk el a gyerektől?

A tanulmány szerint a szülők:

  • 24 százaléka úgy gondolja, a gyermek 1 évesen már képes kontrollálni az indulatait
  • 42 százaléka szerint erre 2 éves korában érik meg
  • 43 százaléka szerint a 2. születésnapján már tudnia kell osztozkodni
  • 36 százalék úgy tartja, 2 évesen már ellen kell állnia a tiltott dolgoknak
  • 56 százalék szerint ez a fajta szófogadás 3 évesen elvárható

A valóságban azonban mindezek a készségek később, 3-4 éves korban jelennek meg.

Ebben az időszakban fejlődik ki az a fajta önuralom, amelynek hatására a gyerek maga is képes a tiltott dolgokat elkerülni, ekkor kezdenek ritkulni a hisztériás rohamok, mivel a gyerek egyre inkább képes lesz kordában tartani az indulatait, és az osztozkodás képességének kialakulása is ilyenkorra tehető.

Tanítani, példát mutatni kell

Ez nem azt jelenti, hogy a gyermeknek óvodás kor előtt nincs szüksége korlátokra, vagy hogy nem kell elkezdeni megtanítani neki ezeket a fogalmakat.

Csupán arról van szó, hogy az erőfeszítéseink nem most, hanem később fogják meghozni a gyümölcseiket. Egy 2-3 éves nem azért veri ki a hisztit nyilvános helyen, és nem azért nem adja kölcsön a homokozólapátját, mert “nem nevelik”, vagy mert “önző” hanem mert kicsi. Szerető, türelmes neveléssel, terelgetéssel és észszerű elvárások felállításával ezek a gyerekek is tüneményes óvodásokká fognak válni.

Csak győzzük kivárni!

A teljes cikket a csaladinet.hu oldalon tudjátok elolvasni.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.