Egy nagy hiba, amit sokan elkövetnek, ha bántja valami gyermeküket

Egy nagy hiba, amit sokan elkövetnek, ha bántja valami gyermeküket

Sok szülő még ma is úgy gondolja, sosincs túl korán megtanítani a gyereknek azt, hogy az élet bizony igazságtalan. Ha azonban nem engedjük, hogy kifejezzék az érzelmeiket, azzal azt az üzenetet közvetítjük feléjük, hogy valami nincs rendben velük. Tiszteld a gyermeked érzéseit, és engedd őt sírni!

Ilyenkor gyakorlatilag arról próbáljuk őt meggyőzni, hogy amit tapasztal, az nem valós – írta a csaladinet.hu szerzője.

Amikor annak ellenére erőltetjük nála az evést, hogy azt állítja, jól lakott, amikor nem hisszük el neki, ha valamije fáj, amikor azt mondjuk, nem érdemes sírnia – akkor azt mondjuk, hogy az érzései nem felelnek meg a valóságnak. Megkérdőjelezzük az ítélőképességüket. Arra ösztönözzük őket, ne bízzanak a megérzéseikben, ezáltal pedig elveszítik a biztonságérzetüket és az önbizalmukat. Hiszen ha sírni szeretnék, de a körülöttem állók szerint erre semmi okom, összezavarodom – valóban valami baj van velem? Létezik, hogy ennyire rosszul ítéljem meg a saját tapasztalataimat?

Fogadjuk el az érzelmeiket!

Az emberek okkal sírnak. Az egyik leggyakoribb ok a stressz levezetése egy intenzív helyzetben. Egy elesés, egy eltörött játék, egy be nem teljesült kívánság – mind-mind jelentős feszültségforrás egy kisgyermeknek. Ebben az életkorban a gyerek még nem lát túl saját magán. Teljesen felesleges az éhező milliókról beszélni neki, amikor nem eszi meg a vacsoráját, hiszen egészen egyszerűen nem képes arra, hogy mások helyébe képzelje magát.

Az önuralomra nevelésből ne legyen az érzelmek tagadása

Sok szülő teszi a fel a kérdést, hogy akkor hát hogyan tanítsa meg a gyerekének az önzetlenséget, a kitartást, az együttérzést, ha nem az „ok nélküli hisztiről” való leszoktatással? Mindenekelőtt példamutatással. Ez pedig azzal kezdődik, hogy tiszteletben tartjuk az ő érzéseit. Nyugodtan mondhatjuk, hogy megértjük az idegességét, hiszen mi is azok lennénk a helyében. Rövid távon talán értelmetlennek, sőt károsnak tűnik megengedni, hogy a gyerek felnőtt fejjel nézve jelentéktelen dolgok miatt sírjon, mégis fontos dolgot tanítunk meg neki ezzel: azt, hogy az érzései jogosak, ezeket bármikor kifejezheti. Ezzel pedig tulajdonképpen a mentális egészségét alapozzuk meg.

Akár belső indíttatásból, akár a környezet ítéletétől való félelemből, rengeteg szülő próbálja a sírást – a „hisztit” – csírájában elfojtani. Ha elesik a totyogó gyerek, szigorúan rászólnak: „Állj fel, nem is fáj!” „Mondtam, hogy ne rohangálj, csak magadnak köszönheted, hogy elestél.” Ha a kicsi sír, mert nem kapja meg a Túró Rudit, arra a reakció: „Fejezd be a nyafogást, vagy adok én neked okot, hogy tényleg sírj!” Ha pedig valódi sérelem érte akár a családban, akár otthon, arra biztatjuk, hogy fogadja el szó nélkül az élet igazságtalanságát.

A nehézség nem is létezik?

A fenti példák közös vonása, hogy miközben a szülő – rendszerint a legjobb indíttatásból – önuralomra próbálja nevelni a gyerekét, valójában azt közvetíti felé, hogy az érzelmei nem jogosak. Úgy óhajtja megtanítani neki a nehéz helyzetek kezelését, hogy arról győzködi: a nehézség nem is létezik.

A cikk folytatása, a teljes írás a csaladinet.hu oldalon olvasható.