Sokkal többet értenek a babák és magzatok, mint eddig gondoltuk

Sokkal többet értenek a babák és magzatok, mint eddig gondoltuk

“Úgysem érti, kicsi még!” – Hányszor halljuk ezt a mondatot más felnőttektől, esetleg ha a szívünkre tesszük a kezünket, mi is mondtunk vagy gondoltunk ilyet a gyermekünkről.

A tudomány sokáig úgy tekintett a magzatokra és az újszülöttekre, mint akiknek még nincsenek érzéseik, tudatuk. Csak az utóbbi évtizedekben kezdett megdőlni ez az elképzelés, egyre több tudományos bizonyíték született ugyanis arra vonatkozóan, hogy a babák milyen érzéseket, történéseket élnek át anyjuk hasában és mennyi mindent megértenek, felfognak a külvilágból. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az ebben az időben őket vagy szüleiket ért trauma mély nyomot hagy bennük, sőt hatást gyakorolhat felnőtt életükre is – írta a csaladinet.hu szerzője.

A perinatális – vagyis születés körüli – traumákkal és azok feldolgozásának lehetőségeivel foglalkozik Franz Renggli: Aranykapu az életbe – Gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból című könyve (2013). A könyv teljes körű összefoglalása helyett a könyv egy nagyon fontos üzenetét szeretném górcső alá venni. Nevezetesen a tényt, hogy a babák az anyjuk hasában, születéskor és születés után sokkal többet érzékelnek a külvilágból, mint mi azt gondolnánk és sokkal többet meg is értenek belőle.

A prenatális pszichológia egyenesen azt állítja, hogy az emberi tapasztalásnak nincs kezdete. Amit a gyermek az anyja hasában megél, azt korábbi tapasztalásokkal köti össze, így pedig visszanyúlik egészen a fogantatás pillanatáig. Pientolli vizsgálatai egyértelműen bizonyítják, hogy a babák utánozzak szüleik viselkedését. Ha az apa gyengéden megérinti párja hasát, a baba megismétli a mozdulatot. Ha az anya ásít egyet, a baba is ugyanezt teszi. Ha az apa megpuszilja az anyát, a gyermek hasonló szájmozdulatot tesz. Renggli lebilincselő példákat hoz arra, hogy előadásain a hallgatóság körében ülő kismamák pocakjában milyen heves reakciókat adnak a babák pozitív vagy negatív történetek közben.

Megdöbbentő történetek

Renggli továbbá leír egy elbűvölő történetet arról, hogy munkatársa, egy otthonszüléseket is vezető doktornő miként volt képes kommunikálni az újszülöttekkel. Mivel a doktornő tudta, hogy a babák mar ebben a korban értik, amit mondanak nekik, ezért ezúttal a protokolltól eltérve így fordult egy újszülötthöz:
“Hallom, hogy nem tudsz rendesen lélegezni, mert még magzatvíz van a tüdődben. Most le fogok dugni az orrodon egy egészen vékony csövecskét a tüdődbe. Picit sem kell félned, csak a vizet szívom le, hogy szabadon tudd venni a levegőt.”

Kis szünetet tartott, majd pontosan úgy tett, ahogy mondta. A baba figyelmesen nézte őt a beavatkozás alatt, majd elmosolyodott. A doktornő elmesélte aztán, hogy ő volt az első baba, aki egy ilyen beavatkozásnál elmosolyodott.

Elsőre érthetetlen lehet a reakció

A szerző azonban beszámol kellemetlen élményeiről is, melyek szintén a babák beszédértését támasztják alá. Renggli előadást tartott az anya-gyerek kapcsolatról és éppen arról beszélt, hogy korábban nagy félelem övezte az együttalvást, mivel az anyák attól tartottak, hogy agyonnyomjak az újszülöttet. Ennek kapcsán Renggli megemlítette, hogy mélylélektanilag az éjszakai megfulladás az anya gyilkossági késztetéseként is értelmezhető. Ebben a pillanatban a teremben öt-hat baba keserves sírásba kezdett.

Rajtunk múlik, mit üzenünk az adott helyzetről

Ezek a történetek ékes bizonyítékai annak, hogy az anya hasában lévő babák és az újszülöttek sokkal többet megértenek a körülöttük lévő világból, mint mi azt elsőre gondolnánk.