Még egy nyomós indok a korai fejlesztés mellett

Még egy nyomós indok a korai fejlesztés mellett

Az új évezredben eljutottunk arra a pontra, hogy a kisgyermekek napjai már szinte jobban, de legalább annyira szervezettek, mint a felnőtteké. Különösen rémisztő, hogy ez a jelenség az idő előrehaladtával egyre csak fokozódik, így az önálló játékra, pepecselésre vagy éppen semmittevésre nem marad szabad idő, pedig ezek a tevékenységek igen fontosak a gyerekek fejődésének szempontjából. A korai fejlesztés a “legjobban megtérülő befektetés”, a későbbi életkorokban busásan megtérül.

A kisgyermek életének két nagy tere a családi otthon és a nevelési intézmény (bölcsőde, óvoda), amelyek nem különíthetők el élesen egymástól, állandó kölcsönhatásban állnak, ezért tanácsos, hogy összehangoltan, közös célok mentén „fejlesszék” a gyermekeket – olvasható a szexikozgaz.hu oldalon. A divatos óvodákra háruló feladatok előtérbe kerülésével, hogy az óvodának egyre inkább iskolaként kell működnie, a legfontosabb, a szabadjáték szorult háttérbe, pedig a játék az óvodás gyerek fő tevékenysége, fejlődésének nélkülözhetetlen összetevője.

• A szabadjátszás során ugyanis újraélheti az élményeket és így akár színészkedés, akár rajzolás segítségével könnyebben sajátíthatja el a viselkedési mintákat és társadalmi normákat.
• Továbbá az átélt élményeket fogja majd szavakba öntve vagy papírra vetve újraélni, amellyel fejlődnek a kognitív készségei és finommotorikus képességei, amelyekre majd a kisiskolás évek során lehet alapozni.

A gyermekek szabadjátékáról eltérnek a családok véleményei

A szülők többsége elismeri óvodáskorban a játék elsődlegességét, de ezzel párhuzamosan már megjelenik a fejlesztés igénye is, miszerint a teljesítményközpontú világunkban célszerűbb az „iskolásabb”, a különfoglalkozásokat tartó óvoda, nehogy véletlenül lemaradjon a gyerek. Így születnek az olyan beszámolók, hogy „ma voltunk angolon, és holnap megyünk informatikai játszóházba”^*.

De hiába tartanak hátránycsökkentő céllal kiegészítő foglalkozásokat a még gyengébb készségeket felmutatók és az ambiciózusabb szülők gyermekei számára, ha már az alapoknál, a gyermek 0-2 éves korában, a családi nevelés során félrecsúsznak dolgok.

Olyasmi, mint a síugrás

James J. Heckman, a Chicagói Egyetem Nobel-díjas professzora állapította meg – ezt szemlélteti az itt elérhető angol nyelvű grafikon is –, hogy a legnagyobb megtérülési hozam a gyermeki életkor legkorábbi szakaszához köthető. A kétkedők egyből megjegyezhetik, hogy ez csak azért van így, mert ezeknek a befektetéseknek több idejük van megtérülni, de a könnyebb megértés érdekében egy pillanatra vonatkoztassunk el a gyerekektől és ragadjunk sílécet.

Aki hallott már síugrás-közvetítést, emlékezhet a visszatérő megjegyzésekre, miszerint „a versenyzőnek nem volt elegendő lendülete, rossz volt az elrugaszkodáskor a testhelyzete, amit hiába igyekezett korrigálni a repülés során, a korábbi hibákért komoly, méterekben mérhető hátrányt szenvedett”.

A korai gyermekfejlesztés is pontosan így működik. Fontos, hogy a megszületést követően foglalkozzunk a gyerekkel, mert a különféle impulzusok hatására fejlődik az agya.

Nem az óvodapedagógiát kellene tehát fejlesztéssel iskolásítani, hanem élményszerzéseken keresztül meg kell tenni a szükséges lépéseket a fehér foltok kiszínezésére, hogy a kisgyermek életének még viszonylag korai szakaszában tudjon lendületet szerezni.

Az utóbbi egy-két évtized idegélettani kutatásai is bizonyították, hogy az idegrendszeri fejlődés legdinamikusabb és egyben legérzékenyebb periódusa a koragyermekkor időszaka. A rétegzett felépülés miatt korai élményeink kihatnak teljes életpályánk alakulására, befolyásolják későbbi fizikai és lelki állapotunkat, valamint az életünk során elsajátított és alkalmazott készségeink teljes palettáját.

A cikk teljes változat a szexikozgaz.hu oldalon olvasható.