Humoros, de fájdalmasan igaz rajzokban üzent férjének egy anyuka

rajz egy családról, akik ágyban fekszenek

Humoros, de fájdalmasan igaz rajzokban üzent férjének egy anyuka

Néha még a legempatikusabb emberek is nehezen fogják fel, hogy párjuknak milyen terheket kell elviselniük. Nem egy apa gondolja úgy, hogy egy csecsemő gondozása csupa öröm és nem értik, hogy miképp lehet ebben elfáradni. Egy anyuka lerajzolta férjének, miért is olyan fáradt reggelente.

Mattea Goff férje, Kris is ezek közé tartozott. Csupán azt vette észre, hogy párja minden reggel kimerülten hever mellette az ágyban.

„A férjem fantasztikus fickó, de amit ő maga nem él át, nem mindig érti meg” – vélekedik Mattea, aki ezért egy kis képregényt alkotott meg, amelyeknek fő ihletője alváshiánya és a megértés utáni vágya volt – mondta a a BoredPandának.

Mivel a fiatalasszony sejtette, hogy más anyáknak is hasznukra lehetne férjeik értetlenségével szemben, feltette a Facebookra, és igaza volt, mert több ezren lájkolták és sok százan osztották meg.

Lapozzátok végig az összes képet az alábbi galériában! 🙂

Közzétette: Mattea Goff – 2018. október 11., csütörtök

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.