Komisz kölykök, kezdjetek el élni!

Később a történelem dicsfénnyel övezte őket, lángésznek, zseninek kiáltottuk ki őket. Ma már csodálatot váltanak ki, tekintélyt parancsolnak és éppen ezért súlyos teherként nehezednek az iskolai kultúrára. Zord homlokkal, kócos hajjal, messzire látó tekintettel, a bölcsek kövével a zsebükben néznek ránk a múzeumok és iskolák falairól, a lexikonokból. Alkotásaik, találmányaik elérhetetlennek tűnő intellektuális magaslatokba helyezik őket.

Ráadásul úgy tűnik, mintha eleve így is születtek volna. Nem látjuk, hogy miből lett a csodabogár, senki nem mesél nekünk a hétköznapjaikról, otthoni tragédiáikról, iskolai kudarcaikról, zsiványságukról, szerethető esendőségeikről, botladozásaikról. Már csak a zseniket és a csodabogarakat látjuk, akik idolokká válnak és nyomasztó teherként nehezednek a gyerekekre, ahelyett, hogy inspirációt adnának. A gyerekek többnyire csupán a végállomásokról, a csúcsteljesítményekről olvasnak az iskolákban, az odavezető útról nem. Így aztán nehéz is elképzelniük, hogy éppen ők a következő Einstein, vagy Picasso, Neumann, Darwin, Gaudí, Beethoven és még hosszan sorolhatnám. De talán még fontosabb kiemelni, hogy a mai standardizáló, versenyszagú világban nekünk, szülőknek is nehéz elképzelni a saját gyerekeinkről, hogy a jövő nagyformátumú alakjai lesznek, lehetnek, amikor folyamatosan a hibáikra, a hiányosságaikra, a problémáikra, az elakadásaikra irányítja a rendszer a reflektorokat.

Most furcsa mód én is ezt fogom tenni egy retrospektív reflektorral. Hogy minden szülő, aki elolvassa ezt a szösszenetet, megerősödhessen abban, hogy az a normális, aki hibázik, aki nem tökéletes, sőt, hogy az extrém teljesítményt nyújtó emberek csak nagy ritkán simulnak bele a problémátlanság homályába. A kis Neumann Jánoska ma, lehet, hogy bajban lenne az általános iskolában, mert fotografikus memóriája és extrém fejszámoló képessége miatt unatkozna a matematika órákon, nem jönne lázba egy esszéírástól és ha nehezen barátkozna kortársaival, szociális és magatartási problémákat is beazonosítanának nála, majd viszonylag gyorsan autistaként kezelnék, vizsgálatokra küldenék, megbélyegeznék.

Szeretnék egy kis ablakot nyitni erre, és azt is kérem, hogy adjátok tovább ezeket a történeteket a gyerekeiteknek! Hogy lássuk az idolok is normális, nem átlagos, izgága gyerekek voltak.

Egyikük sem volt tökéletes. Ellenben olyan szerencsés emberek voltak, akik rátaláltak a saját útjukra, akik megerősödhettek abban, amiben tehetségesek voltak és átadhatták magukat a szenvedélyeiknek. Akikben valaki – szülő, családtag vagy tanár – hitt. Akik éppen ezért lelkesedéssel, hittel, fáradhatatlanul, örömmel dolgoztak saját elképzeléseik megvalósításáért, akár gyerekkoruktól kezdve, még akkor is, ha mindez áldozatokkal is járt.

Álljon itt néhány kiragadott példa a híres, nagy emberek gyerekkoráról.

Honoré de Balzac dajkaságban nevelkedett, 8 évesen már bentlakásos iskolába járt. Hatévesen mindössze kétszer találkozott a szüleivel. Tanárai szerint mamlasz, pufók, félszeg, tohonya, búvalbélelt gyerek volt, aki rendszeresen büntetéseket kapott, mert nem bírta elviselni az igazságtalanságot és kiállt ellene. Szülei nem voltak megelégedve iskolai előmenetelével. Zsebpénzt azért nem kapott tőlük, mert szerintük „mihaszna és tökfilkó” volt. Az iskola igazgatója sem látta meg benne a zsenit. Így értékelte: „Semmit sem lehet kihúzni belőle, sem a leckét, sem a feladatokat. Legyőzhetetlen irtózást érez a kötelező munkával szemben.”

Balzac mindeközben így érzett: „Bármit akarnak a fejembe verni, semmibe veszem. Mindaz, amit magamtól tanulok, szenvedélyesen érdekel.” 14 éves korára tanárai háta mögött már kiolvasta a kollégiumi könyvtár javát. Húszévesen írt tragédiáját olvasva egy akadémikus így nyilatkozott róla: „A szerző foglalkozhat akármivel, kivéve az irodalmat.”

Paul Cézanne ezt a verset írta a „borzadályos érettségi” előtt:

„A földrajz közelít, ó jaj, mi lesz velem,

Latin és ógörög, mértan, történelem,

Ellenem esküszik: rémes fenyegetés

Meg a vizsgáztató – a szeme éles kés,

A szívemig hatol, keblem beleremeg,

Borzalmam egyre nő, a lelkem nagybeteg.”

Ezt követően az érettségin megbukott, csak a pótvizsgán ment át…

Charlie Chaplin egy szegénynegyedben nőtt fel, iskolába akkor járt, amikor tudott: „Ettől egy kicsit megváltoztam, mert a többi gyerek társaságában nem éreztem magam annyira egyedül.” A tananyag azonban nem foglalkoztatta. A történelem szerinte merő erőszak és romlottság.

Charles Darwin gazdag orvoscsaládba született. Felnőttként így nyilatkozott: „Az iskola, mint oktatási mód bennem egyszerűen űrt hagyott.” Közepes tanuló volt, akit sokkal jobban érdekelt az iskolánál a vadászat és a halászat. Apja nyomására beiratkozott az orvosi egyetemre tizenhat évesen. Ma bizony aligha vennék fel. Az volt csak a baj, hogy nem bírta a boncolást és rosszul lett a vér látványától, ezért lelkésznek tanult három évig. A tantárgyak azonban ott sem érdekelték, kivéve az euklideszi geometriát és a természetteológiát.

Claude Debussy Lássuk be, ma már senki nem aggódik amiatt, amikor a zenéjét hallgatja, hogy Debussy-t 14 évesen öt percig kötötte csak le a zongora, és a zenéből csak a szolfézs és a zeneszerzés érdekelte. Az elgondolkodtató, hogy komoly helyesírási problémái miatt ma SNI-s kategóriába tartozva csak nehezen jutna el a zeneakadémia zeneszerzés szakára. A zenei Konzervatóriumban akkoriban így nyilatkozott egy tanára: „Zenéje kellemes, de elméleti szempontból zagyvaság.” Debussy így felelt: „Az elmélet nem létezik. Csak meg kell hallgatniuk. Az öröm a törvény.”

Jean Cocteau érzékeny és intelligens kisgyerek volt, az iskolában mégis csupán közepes jegyeket szerzett, mert annyira szétszórt és sajtkukac volt. Ráadásul gyakran volt beteg, sokat hiányzott. Tizenhat évesen szenvedélyes színházimádó volt és megszállottan rajzolt. Semmi más nem érdekelte. Az érettségin négyszer bukott meg. Így vigasztalta édesanyját: „Ne ijedj meg, az én látszólagos léhaságom mögött valami nagyszabású, mély dolog rejtőzik, amit szándékosan leplezni akarok.”

Ne ijedjünk meg! Engedjük meg a gyerekeinknek, hogy ésszerű és biztonságos keretek között kövessék szenvedélyeiket, még ha aktuálisan ennek semmi értelmét nem is látjuk!

forrás: Mihasznák Enciklopédiája, Sanoma Budapest, 2009.

A cikk forrása a Szülő 2.0 oldala, kattints IDE.