Szülés utáni depresszió – akár tragédiához is vezethet

fejét támasztó angyal szobor

Szülés utáni depresszió – akár tragédiához is vezethet

Láttam én is anyákat, akik öngyilkosok lettek és sosem értettem. Hogy hagyhatják csak úgy ott a gyerekeiket? Aztán én is szenvedtem szülés utáni depresszióban. Két éven keresztül… Már értem. Végre értem.

Krysti Marie Motter, egy háromgyerekes amerikai édesanya Facebook-posztban próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy figyelnünk kell egymásra, nem szabad egyedül hagyni a szülés utáni depresszióval küzdő anyatársakat, észre kell venni a jeleket, segíteni kell, hisz akár tragédiához is vezethet a kínzó állapot – írta a babaszoba.hu.

A szülés utáni depresszióban nem azt érzed, hogy a világ jobb lenne nélküled, hanem azt, hogy neked lenne jobb a világ nélkül. Persze ilyenkor mindenki azzal jön, hogy “Oh, sose gondoltam volna róla”, hisz nem mondott semmit. Úgy tűnt, jól van.” Pedig igenis voltak jelek, csak nem csináltál nagy ügyet belőle, mert nem értetted. Próbált megfelelni az elvárásoknak, de csak egyre mélyebbre süllyedt. A másokról való gondoskodásban elvesztette önmagát.

Elhangzott, hogy “ma nem tudok, túl sok a dolgom”, de nem hallottad meg a segélykiáltását. Ilyenkor ne azzal próbálj segíteni, hogy vigyázol a gyerekeire, mert csak még erősebb lesz a bűntudata. Nem fogja hagyni, hiszen már most is úgy érzi, nem tölt velük elég időt.

Tényleg szeretnél segíteni egy szülés utáni depresszióban szenvedő anyának? Látogasd meg, hagyd, hogy lezuhanyozzon, hajat mosson. Olyan módon segíts neki, amiből azt érzi, hogy nincs elfelejtve. Hogy nincs egyedül. Hogy ő is EMBER.

A folytatás a babaszoba.hu oldalon.

“A legmélyebb szülés utáni depresszió közepette édesanyám azt mondta nekem: »nem fogod mindig jó anyának érezni magad, de ha törekszel rá, az leszel«.”

Kik(re) figyeljünk oda különösen?

Különösen veszélyeztettek azok a nők, akik fiatalon vállaltak gyermeket, rossz házasságban élnek vagy egyedülállóak. Fokozottan oda kell figyelni azokra, akik premenstruációs szindrómától szenvednek, vagy a terhesség alatt tapasztaltak depressziós tüneteket. A rossz anyagi körülmények, a támogató család hiánya vagy a gyermekvállalással szemben érzett ambivalens érzelmek is fokozzák a szülés utáni depresszió kialakulási valószínűségét. Nagyon érdekes, hogy újabban nemcsak a nőknél, de a férfiaknál is leírtak hasonló tünetegyüttest – írta a webbeteg.hu.

A szülés utáni depresszió jellemző tünetei

Ilyen az állandó szomorúság, sírdogálás, kedvetlenség, érdektelenség. Az anyuka nem tud örülni gyermekének, nehezen alakít ki vele kontaktust. Ingerlékeny, ideges, feszült, esetleg agresszív. Állandóan fáradt, de képtelen a pihenésre, éjszaka alvászavarokkal küzd. Étvágytalan, fogy vagy épp ellenkezőleg, az evés az egyetlen dolog, amiben örömét leli.

A frissen szült nők gyakran beszámolnak arról, hogy alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, reménytelennek tartják a saját helyzetüket, rosszabb esetben bűnösnek érzik magukat, mert nem tudnak megfelelni a környezet elvárásainak.

Gyakori panasz még a koncentrálási nehézség, elfelejtenek szavakat, nem jutnak eszükbe dolgok, képtelenek dönteni adott szituációkban.

Igazán komoly esetben az anyában felmerülhet az öngyilkosság gondolata vagy a megőrüléstől való félelem.

Mindezek a tünetek előfordulhatnak bárkinél, aki gyermeket hoz a világra, de ha a szülést követő 3 hónapban jelentkeznek és két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk.

(Forrás: Webbeteg)

Üzenet az édesanyáknak (és az édesapáknak):

Nem kell tökéletesnek lenni, bőven elég az elég jó! Nem szégyen és nem is kellemetlen segítséget kérni családtagoktól, barátoktól! Ha ők jelentkeznek, nincs az a fáradtság vagy rendetlenség, ami miatt nem lehet találkozni. Muszáj egy kis időt szakítani saját magunkra, mert csak úgy adhatunk, ha magunkkal is törődünk.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.