Játszunk egyet? – 1. rész

játszunk egyet

Játszunk egyet? – 1. rész

játszunk egyetA gyerekek korcsoportjukon belül leginkább osztálytársaikhoz kötődnek. A rengeteg együtt töltött idő, a közös tanulmányi munka mellett rendszerint hamar közösséggé kovácsolódik a társaság, ezzel párhuzamosan növekszik az igény a tanórán kívüli közös, kötetlen együttlétre is. Ennek egyik klasszikus, szervezett és népszerű formája az „osztálybuli”. A sütizgetés és a szinte kihagyhatatlan diszkó közé érdemes beiktatni néhány pezsdítő, szórakoztató játékot is.
Ez a kis gyűjtemény azoknak szeretne segítséget nyújtani, akik a társas kapcsolatok erősítését, a kreativitást, a közös öröm átélését lehetővé tévő tevékenységformához keresnek ötleteket.

Életkortól független játékok?

Játékra mindenkinek szüksége van, a közösségi játékok pedig olyan élményt nyújtanak, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ember életkortól függetlenül megőrizze testi-lelki jó közérzetét, és aktívan élje meg mindennapjait. Az itt összegyűjtött játékoknak éppen ezért nincs is felső korhatára, az alsó korhatárt (többnyire 6 év) is csupán a játék szabályainak megértéséhez szükséges készségek, képességek alapján állapítottuk meg.

Mindenki szeret játszani, a felnőttek azonban mintha saját magukat rekesztenék ki a tartalmas időtöltés eme formájából. Nagyobbaknál és idősebbeknél háttérbe szorulnak a pedagógia célok, és szociológiai, pszichológiai szempontok kerülnek előtérbe, úgymint kapcsolatápolás, testi-lelki aktivitás, stresszoldás, depressziócsökkentés… Egy ifjúsági csoport közösséggé formálásának elősegítése, egy munkahelyi közösség egészséges időtöltése cigarettaszünet helyett, nagyobb családi összejöveteleken pedig a tévénézés alternatívájának megteremtése olyan lehetőségek, melyeket feladatként felvállalva segíthetünk egymásnak az elgépiesedő világban megőrizni emberi arcunkat.

Kutyák és kakasok

A játék jellege készségfejlesztő, feszültségoldó
Résztvevők optimális száma 10–15 fő
Résztvevők életkora 10 év felett
Helyszín körben ülve, akár szabadban is
Időtartam 8–10 perc + a zálogok kiváltása
Eszközszükséglet zálogba adható tárgyak a játékosoknál,
a játékvezetőnek papír és toll
Baleseti kockázat alacsony

A játék menete

A játékosok tág körben ülnek, és a játékvezető mindenkinek mond egy-egy városnevet (ha többen játszanak, célszerű felírni ezeket egy papírra), amit a játékosok egyenként megismételnek. Amikor ez megtörtént, így szól:

„Azt hallottam, hogy ………… városban a kutyák kukorékolnak, és a kakasok ugatnak.”

A játékos, akinek a városát a játékvezető megnevezte, erre így felel:

„Nem, ebben a városban a kutyák nem kukorékolnak, és a kakasok nem ugatnak, az a város, ahol a kutyák kukorékolnak, és a kakasok ugatnak: …………”

Az a játékos pedig, akinek a városát most említették, ugyancsak hasonlóképpen válaszol. Ha figyelmetlen, és nem válaszol azonnal, vagy ha téveszt, és helytelenül mondja az állatokhoz tartozó hangokat, akkor zálogot ad. A játékvezető és a játékosok törekedjenek arra, hogy minden város, vagyis minden játékos sorra kerüljön.
A játék végén a zálogok kiváltására kerül sor különféle feladványok teljesítésével.

Dobbants, tapsolj!

A játék jellege együttműködési, élénkítő
Résztvevők optimális száma 10–30 fő
Résztvevők életkora 6 év felett
Helyszín teremben, vagy szabadban körben ülve
Időtartam 5–10 perc
Eszközszükséglet
Baleseti kockázat alacsony

A játék menete

A játékosok körben ülnek vagy állnak. A játékvezető kiválaszt két hangot (mondjuk az „e”-t és az „s”-et). A játékvezető ismerteti a játékszabályt:

„Szavakat fogunk mondani. Ha halljátok benne az »e« hangot, dobbantsatok, ha az »s«-et, tapsoljatok!”

Ezután sorban minden játékos mond egy-egy szót. Az elhangzott betűknek megfelelően kell végrehajtani a feladatot.

Ha valaki azt mondja:

  • síp: dobbantani kell,
  • erős: dobbantani és tapsolni is kell,
  • Ede: kétszer kell dobbantani,
  • sas: kétszer kell tapsolni.

Aki téveszt, az zálogot ad, vagy kiesik a játékból. A kiesőknek mindig célszerű valamilyen feladatot adni, például ők mondhatják felváltva a további szavakat, így a még játékban levők csak a dobbantásra és a tapsra koncentrálnak.

További játékvariáció

Még élénkítőbb változat: a hangokhoz különböző testmozgást kapcsolunk (ugrás, guggolás).

Forrás: Raabe Kiadó: Szabadidő-kalauz

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.