Játszunk egyet? – 3. rész
A gyerekek korcsoportjukon belül leginkább osztálytársaikhoz kötődnek. A rengeteg együtt töltött idő, a közös tanulmányi munka mellett rendszerint hamar közösséggé kovácsolódik a társaság, ezzel párhuzamosan növekszik az igény a tanórán kívüli közös, kötetlen együttlétre is. Ennek egyik klasszikus, szervezett és népszerű formája az „osztálybuli”. A sütizgetés és a szinte kihagyhatatlan diszkó közé érdemes beiktatni néhány pezsdítő, szórakoztató játékot is.
Ez a kis gyűjtemény azoknak szeretne segítséget nyújtani, akik a társas kapcsolatok erősítését, a kreativitást, a közös öröm átélését lehetővé tévő tevékenységformához keresnek ötleteket.
Névcsere
A játék jellege | élénkítő, memóriafejlesztő |
---|---|
Résztvevők optimális száma | 6–14 fő |
Résztvevők életkora | 8 év felett |
Helyszín | bárhol, ahol körbeülhetnek a résztvevők |
Időtartam | 5-10 perc |
Eszközszükséglet | névkártya mindenkinek |
Baleseti kockázat | alacsony |
A játék menete
Alakítsunk két csapatot, melynek tagjait kétféle színes szalaggal különböztessük meg, majd felváltva ültessük őket egymás mellé. Egy szék üresen marad. Mindenki megkapja a nevét egy papírdarabra írva. Az üres hely mellett, attól jobbra ülő játékos mondja az első nevet, aki az üres helyre ül, és a hívóval névkártyát cserél, majd fennhangon elmondják, hogy most mi lett a nevük. Ezután ismét az üres hely mellett ülő szólít, de mindig úgy, hogy határozottan ránéz arra, akit megnevez. A játék addig folytatódik, amíg élvezik a játékosok, és nem bonyolódnak nagyon bele. Előbb-utóbb ugyanis teljesen összekeverednek a nevek, amit igen nehéz követni, így nem könnyű feladat az üres helyre hívni valakit. Fontos, hogy lehetőleg mindenki sorra kerüljön, és hogy rá is nézzünk arra, akit hívunk, hogy bizonyossá váljon, valóban tudjuk az illető nevét. A tőlünk balra ülőt nem hívhatjuk. Ha valaki hibázik, vagy végképp nem tudja, kinél milyen név van, elkiálthatja a sajátját, s akkor mindenki sorban bemutatkozik a nála lévő névkártya alapján. Ebben a játékban nincsen győztes vagy vesztes.
További játékvariációk
- Nagyobbakkal nehezíthetjük a játékot, ha nem nevek, hanem tárgyak, fogalmak, összetett szavak szerepelnek a kártyákon.
- Játszható úgy is, hogy ha valaki hibázik, mindenki visszaadja a nála lévő nevet az eredeti tulajdonosának, s a játék elölről kezdődik. Ekkor az a cél, hogy lehetőleg jussunk el oda, hogy mindenki sorra kerüljön, így ha egy hibázó esetén már senkinél sincs a saját neve, a csoport jól teljesítette a feladatot.
Hol az érme?
A játék jellege | élénkítő, közösségformáló |
---|---|
Résztvevők optimális száma | 8–14 fő |
Résztvevők életkora | 6 év felett |
Helyszín | bárhol, ahol egy asztal két oldalán leülhetnek a résztvevők |
Időtartam | 10–15 perc |
Eszközszükséglet | pénzérme, papír és toll a pontozás lejegyzésére |
Baleseti kockázat | alacsony, de hívjuk fel a figyelmet a kézen lévő ékszerek levételének előnyeire |
A játék menete
A játékosok két csapatban egymással szemben ülnek egy hosszabb asztal két oldalán. Az egyik oldalon minden kéz a pad alatt van, és egy két- vagy ötforintost adogatnak egymásnak úgy, hogy a felső karjuk látható mozgásából ne lehessen arra következtetni, hogy éppen kinél van az érme, akinél viszont nincs, annak megegyezés szerint szabad, vagy nem szabad megtévesztően mozognia. A szemben levő csapat bármelyik tagjának felszólítására az adogatást befejezik, és a csuklójukat az asztal szélének támasztva ökölbe szorított kezeiket az asztalra teszik (az egyikben van az érme), majd egy újabb jelre mindnyájan egyszerre teljes tenyerükkel az asztalra csapnak. Tenyerüket az asztalra szorítva tartják (gondosan letakarva az érmét), miközben a másik csapat megpróbálja kitalálni, hogy melyik tenyér alatt lapul valami. A kezekhez nem szabad hozzányúlni, de a fellelhető réseken szabad leskelődni. Fontos támpont lehet – és az esetek többségében sokat segít –, ha jól figyelnek arra, hogy az asztalra csapáskor hol volt hallható valami csörrenés. (Éppen ezért, de a kellemetlenségek elkerülése miatt is célszerű a gyűrűket levenni a játék előtt). Minél pontosabban és hangosabban tudnak egyszerre az asztalra csapni, annál kevésbé hallható a pénz csörrenése. Az érme után kutató csapat tagjai rövid tanakodás után megegyeznek valamelyik kéz felemelésében, utána viszont többet találgatni nem szabad. Ha eltalálták az érmét takaró kezet, nyertek, és pontot kapnak, ha nem, akkor nincs pont, de a játék mindkét esetben szerepcserével folytatódik. A játék győztese az a csapat, amelyiknek több nyert játszmája van, döntetlen esetén egy döntő játszmapár szükséges, ha a játék akkor is döntetlen, a játékvezető kihirdetheti a megosztott első helyezést.
További játékvariáció
A játék célja lehet az is, hogy azt kell kitalálni, hol nincs az érme. Ilyenkor annyi pontot gyűjt a csapat, ahány üres tenyeret talál.
Mesekép
A játék jellege | együttműködési, készségfejlesztő fantáziajáték |
---|---|
Résztvevők optimális száma | 10–20 fő |
Résztvevők életkora | 12 év felett (összeszokott társasággal) |
Helyszín | teremben kialakított „színpad” és „nézőtér” |
Időtartam | 15–20 perc, hosszabb változata akár 40 perc is lehet |
Eszközszükséglet | – |
Baleseti kockázat | alacsony |
Előkészületek
A játékteret úgy alakítsuk ki, hogy legyen egy „színpad”, ahol a csoport fele szabadon mozoghat, s előtte egy „nézőtér”, ahol a csoport másik fele ülni fog.
A játék menete
Az egyik csoport leül, a másik „szerepel”. Az ülők sorban kitalálnak az állók számára egy-egy szerepet. Például: „Dezsőke, te vagy a fa.” Erre Dezsőke előrelép, és elképzelve, hogy ő egy fa, hajladozni kezd, és azt mondja, hogy „Én vagyok egy fa, és hajladozom a szélben”, vagy elfekszik: „Fatuskó vagyok, amiből bölcsőt faragnak”.
A következő „nézőnek” figyelembe véve a történet alakulását, valamilyen módon ahhoz kapcsolható szerepek kiosztására kell törekednie. Az első változathoz Jenő kaphatja a szél szerepét, a másodikhoz a bölcsőt faragó nagypapáét. Nagyobbaknál persze annál izgalmasabb, minél több csavar van a történetben, és az sem baj, ha az erdőben megjelenik egy tengeralattjáró. A lényeg, hogy a végére álljon össze egy kép, ami egy történetet mesél el. Az előadás után a másik csoport következik, s ismét az „nézők” osztják ki a szerepeket, amit a szereplők életre keltenek.
További játékvariációk
Hosszabb változat: a kialakult szerepek és történet keljen életre, folytatódjon, és valamiképp fejeződjön be.
Állókép változat: a cél a szerepek alapján egy állókép, egy színpadi kompozíció megalkotása. Ebben az esetben a szereplők nem keltik életre a szerepüket szöveggel, az instrukciók a nézőtérről hangzanak el úgy, hogy a szerepet és a helyzetet – hogy ki hogyan helyezkedik el a többi szereplőhöz képest – ugyancsak a nézők határozzák meg.
Néhány módszertani megjegyzés
10 fő alatt is játszható, ebben az esetben nincs csoportbontás, s felváltva, vagy sorsolással kiválasztva egy-egy résztvevő lesz a „rendező”.
Forrás: Raabe Kiadó: Szabadidő-kalauz