Közösen egy cél felé

Közösen egy cél felé

Sok esetben szinte lehetetlen pontosan előre jelezni, hogy egy sérülten született csecsemő a későbbiekben mikre lesz majd képes. Tud e majd járni, beszélni? Nem lehet biztosan állítani, hogy igen fog, vagy nem fog. Ami biztos, hogy minden gyerekben benne van a fejlődés lehetősége, nekünk csak meg kell teremteni rá a megfelelő körülményeket, feltételeket. Nem talpra kell állítani egy gyereket, hanem térdre felhúzni és elé tolni egy széket, hogy maga húzza fel magát. Nem kézzel kell egymás után tenni a lábát, hanem kismotorra ültetni és hívni, hogy lökje magát. Gyenge a háta, nyaka akkor térdelésbe felhúzom, mellkasát megfogom, játékot, tükröt tartok elé és már emeli is a fejét.

Tehát az utolsó „lépést” a célnak jelölt mozgást mindig a gyermek tegye meg. Mi valójában csak megadjuk a lehetőséget arra, hogy a gyerek magát fejlessze. Maga jöjjön rá, hogy négykézláb gyorsabban eléri a játékot, mint hason csúszva.
Az, hogy a körülményeket megteremtjük, nem azt jelenti, hogy a gyerek minden pillanatát élvezi a terápiának, és hogy nem kell bizonyos helyzeteket erőltetni. Néha számára szokatlan, kevésbé kedvelt helyzetekbe kell hozni, amiből megindul, fejlődik a mozgása. Ilyen helyzetek például a bizonytalan egyensúlyi pozíciók. Nagylabdára ültetve kénytelen lesz a gyerek több izmát használni, törzsének megtartásához, mint földön ülve, hasonlóan az álláshoz.

Többfajta terápiát ismerünk. Vannak keményebbek, a gyerek számára nagyobb traumát jelentő módszerek és játékosabbak, amelyeknél észre sem veszi a gyerek, hogy fejlődik. Véleményem szerint mindkettőre szükség van, mivel néha egy túlterhelt görcsös izom fájdalmas kinyújtásával teremtem meg annak a lehetőségét, hogy a gyerek kinyújtsa a kezét és négykézlábra álljon. Máskor pedig nagylabdára hason fektetve, hintázás szerűen előre gurítva érem el a kéztámasz helyzetét.

Nagyon fontosnak tartom viszont, hogy megtaláljuk a helyes arányát az élvezetet jelentő és a fájdalmas terápiáknak. Nagyon nagyot árthatunk azzal, ha a gyerek teljesen megutálja a tornát, a kezeléseket. Olyan gátat építhetünk ki benne, ami megakadályozza azt, hogy kihozza magából mindazt, ami benne van. Ellenkezni fog még az érintés hatására is. Két konkrét ilyen esettel is találkoztam a bölcsődében.

Egyik kisfiút bevittem a fejlesztő szobába, ahol egy bordásfal is volt. Ahogy beléptünk és körülnéztünk azonnal sírni és rugdalózni kezdett. Próbáltam megnyugtatni, énekelni neki, de sehogy sem nyugodott meg, így felemeltem és kivittem a szobából. Azon nyomban, ahogy átléptük a küszöböt és becsuktam az ajtót abbahagyta a sírást és csak szipogott. Próbaként bementem vele más, nem fejlesztő szobákba is. Egyikben se sírt. Legvégül ismét bementünk a fejlesztő szobába, ahol amint a bordásfal felé nézett sírni kezdett.  Akkor jöttünk rá, hogy valószínű a korábbiakban sok számára kellemetlen élménye volt egy „bordásfalas” teremben. Két éve foglalkozom ezzel a kisfiúval, de mindig egy olyan teremben, ahol ott vannak a társai is és nincs bordásfal.  A múlt hónapban próbáltam ki vele, hogy elsétáltunk (mert már egy kezét fogva egészen ügyesen sétál) a nyitott ajtajú fejlesztő terem előtt, úgy irányítottam, hogy be is lépjünk egy kicsit, de még mindig, ahogy észrevette a bordásfalat megfordult és sietve kiment. Nem tudom, milyen élménye van a bordásfallal, de az biztos, hogy inkább gátolja őt, mint segíti.

Másik ehhez hasonló élményem egy kislánnyal volt, akinek minden izma nagyon kötött, merev volt. Levetkőztettem, hogy megmasszírozzam, de ahogy a bőréhez értem még jobban befeszült. Hiába masszíroztam éreztem rajta, hogy nem lazul, így elkezdtem felöltöztetni. Ahogy a harisnyáját feladtam rá és megsimogattam a lábát csodálkozva tapasztaltam, hogy nem ellenkezik. Elkezdtem ruhán keresztül masszírozni és egyre lazább lett. Rájöttem, azt nem szereti, ha a ruhán kívül más hozzáér a csupasz bőréhez. Azóta sok eszközzel dolgoztunk, sok fájdalmas nyújtó gyakorlatot csináltunk, de kizárólag felöltöztetve. Mai napig nem szereti, ha bőrét megérintjük.

Minden gyerek esetében az első nagy feladat megismerni, hogy melyik módszer lehet az, amelyikkel a legtöbbet elérhetek. Bírja a fájdalmat vagy nem. Szereti az éneket vagy nem. Melyik eszköz az, amit a legjobban elfogad.

Mindemellett úgy gondolom, hogy a masszázs, különböző formája a legtöbb pici gyereknél fontos lehet. A kötött, túlterhelt izmok kilazítása, a renyhe ritkán használt izmok tónusának fokozása elengedhetetlen az egészséges izomzat kialakításához. Minden tornát, foglalkozást jóleső átmozgató masszázzsal érdemes kezdeni. A testképük kialakításának jó módszere, ha saját testrészeiket is felhasználjuk a masszírozáshoz. Például egyik sarkával a másik lábának talpát masszírozzuk, vagy kezeit összekulcsoljuk, összesimítjuk. A helyes testérzékelést segíti, ha a gyerekek kezükkel végigsimítják lábukat. Tehát fontos, hogy mielőtt a fejlesztést elkezdenénk, a gyerekekkel tapasztalják meg a végtagjait. Érezze, hogy milyen az érintés, nyomás, simítás.

Miután az érintést megtapasztalták a nagyobb hatás érdekében alkalmazhatunk krémeket is. Óvatosan, az előre már kipróbált kenő anyagokat kell használni, mert lehet, a gyermek bőre nem bírja azt, vagy zavarja annak illata. Személy szerint az orvosi zsályakrémet tudom ajánlani.  Semleges szagú és az izmokra kifejezetten lazító hatású krém.
Mielőtt a gyerekre kennénk, mutassuk meg neki. Kenjünk a kezére, ujjaira, dörzsölje össze, tapasztalja meg, hogy utána ne idegenkedjen állagától érzésétől. Fontos, hogy ne rögtön a babákra tegyük a krémet, hanem előtte a kezünkre, hogy kicsit felmelegedjen, majd onnan kenjük a testére.

A masszírozást először puhább simító mozdulatokkal kezdjük, majd egyre keményebb, erősebb nyomásokkal. Fontos, hogy a végén ismét jólesően masszírozzunk. Kiemelném, hogy az erőteljes feszítéseket, mozdulatokat csak szakember csinálja, nehogy egy-egy rossz mozdulattal ártsunk a gyermekünknek.

Végezetül higgyünk gyermekeinkben, mert sok mindenre képesek. Ismerjük meg, segítsük és támogassuk őket, mert önmagukat fejlesztve, többre lehetnek képesek, mintha kívülről lényüket kizárva erőltetnénk egy-egy terápiát. Közösen hamarabb elérjük a céljainkat!

A cikk szerzője szakértőnk Gál-Pottyondy Anna, humánkineziológus