gyerekkönyv Tag


A Nemzetközi Nőnapot éppen hogy csak elhagyval, olyan mesélni-, olvasni való történeteket mutatunk nektek, amelyekben lányok állnak a középpontban. Vagányak,

A januárban megjelent gyerekkönyves újdonságok mustrája, jöhet? Bár kevés az újdonság de sok az izgi megjelenés közöttük. Az Égigérő Könyvek blog

Nanó Magyarországra érkezik: Csehországi szakemberek készítettek egy könyvet látássérült gyermekek számára. Vannak olyan szülők, akiknek gyermekük fogyatékosságával kell szembenézniük a hétköznapokban,

Negyedik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve elismerést. A díjat független szakmai

Például könyvekkel, amelyekben a szereplők az elfogadás rögös útját járják végig. Nézzétek csak! A toleranciára nevelés a beszélgetéssel kezdődik A felnőtt a

A gyermeknevelés egyik legnehezebb kérdése, hogyan segíthetünk feldolgozni kisgyerekünknek egy szeretett családtag, barát elvesztését vagy az elmúlás gondolatának kínzó kérdéseit.

Hívő katolikusként egy plusz lelki élménnyel, akár egy lelkigyakorlattal is felér egy-egy vallásos témájú könyv illusztrálása, mivel rajzolás közben sokkal

Egy mesekönyv, ami elvarázsol, és utat mutat az érzelmek útvesztőiben. Vajon szükségünk van-e az érzelmekre egyáltalán? Jobb vagy rosszabb nélkülük?

Ezen a héten tartják a 2. Gyermek- és ifjúsági könyvek szemléjét, ahol a Magyar Gyermekirodalmi Intézet a gyermek- és ifjúsági

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.