Enni, vagy nem enni?

Enni, vagy nem enni?

A minap igen vicces jelenet játszódott le a fürdő és a konyha között: én lázasan túrtam a hűtőben egy falat csoki után, igyekeztem minél kisebb zajt csapni a csokipapírral, miközben Zalánt egyre erélyesebben szólítottam fel a fogmosásra.

Hirtelen megláttam magam kívülről: tagadhatatlan, úgy tűnt, mintha suttyomban ténykedtem volna, mintha valami bűnt követtem volna el. Pedig nem a gyerek csokiját ettem el, még csak nem is vagyok hivatalosan édesség-diétán. Egyszerűen csak vágytam egy pici falat édességre és nem akartam magyarázkodni, hogy nekem miért szabad az esti lefekvés előtt nem sokkal csokit ennem, a gyereknek meg miért nem. (Az más kérdés, hogy aznap már bőven túl is léptem az általam felállított édesség-limitet, de hát így jár az, aki nem kalkulálja be a hidegfrontot, a meleget, a teli-, a kerekedő- és a fogyó holdat, a munkát, a családot, stb… a napi fogadalmaiba. Amúgy szinte minden nő átesik időről-időre az “országomat egy falat csokiért” szindrómán, csak éppen van, aki ilyenkor meg sem áll, amíg a teljes tábla el nem tűnik, van, akinek elég egy kockácska…)

 

Vágó Piros teljes cikke a Kölöknet oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.