Tíz szokás, ami erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot

kislány játszik az apukájával

Tíz szokás, ami erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot

Élünk-halunk a gyermekeinkkel töltött szívmelengető pillanatokért. Az erős kapcsolat gyermek és szülő között mindkét fél számára nagyon fontos. Ráadásul azok a gyermekek, akik erősen kötődnek a szüleikhez, szívesebben is fogadnak szót nekik. Íme 10 szokás, ami segíthet!

   A kutatók szerint minden egyes negatív megnyilvánulásunkat 5 pozitívval tehetjük csak jóvá. Vagyis egy szidás és 3 puszi + 2 simogatás legyen az arány! A következő 10 napi szokás, rutin kialakításával tartható ez akkor is, ha fáradtak, levertek vagy kimerültek vagyunk mi, szülők – írta a Csalad.hu oldal.

1. Célozzuk be a napi 12 ölelést vagy fizikai kontaktust minden napra

Virginia Satir családterapeuta híres mondása szerint: „Négy ölelés kell a túlélésért. Nyolc ölelés elég a szinten tartáshoz. Ahhoz, hogy fejlődjünk, 12 ölelés kell.”

Egy picit mindjárt reggel elsőként ölelgessük meg a gyermeket, aztán lefekvéskor, búcsúzáskor, érkezéskor. Nézzünk a szemébe és mosolyogjunk, ez is ölelés. A tiniket ehhez már kicsit „be kell melegíteni”, megkínálhatjuk egy üdítővel, ha hazajön.

2. Játszani kell vele!

A nevetés és a játék stimulálja az endorfint és az oxitocint, segítenek feloldani a szorongást és újra tud kötődni a szülőhöz az a gyermek is, aki úgy érzi, eltávolodott már tőlük.

3. Kapcsoljuk ki a telefont, vagy az elektronikus eszközöket, mikor a gyermekkel foglalkozunk

Arra fog emlékezni, hogy olyan fontos, hogy még a telefont is kikapcsolták, mikor vele beszélgettek. Ha csak lekapcsolod a kocsiban a zenét, az is segíthet megnyílni a gyermekednek.

4. Az átmenetek

Két dolog közötti átmenetnél lépjünk előbb kapcsolatba vele, nézzünk a szemébe, simogassuk meg, hogy meglegyenek a belső erőforrásai az átmenet leküldéséhez, mert az mindig nehéz egy gyermeknek. Hacsak a játékból a fürdésre való átmenetre gondolunk, az is.

5. Legalább 15 percet szánjunk külön minden gyermekre naponta

Ők döntsék el, mit akarnak azalatt a 15 perc alatt csinálni veled, a lényeg, hogy csak arra az egy gyermekre figyeljünk abban az időben.

A cikk folytatása a további 5 tippel (Fogadjuk el az érzelmei kifejezését, Az együttérző figyelem, Lassítsuk le és élvezzük a pillanatot, A lefekvés előtti odabújás és beszélgetés, Legyünk száz százalékban jelen az életében) a Csalad.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.