A hűség szabadsága – Már készül az ország a házasság hetére!
Több mint 60 településen közel 200 programmal várják vasárnaptól egy héten át a szervezők az érdeklődőket határon innen és túl
Magyarországon február 8. és 15. között tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Nagy-Britanniából indult és a már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Hazánkban idén a hét mottója: A hűség szabadsága. Az országos rendezvénysorozat mostani fókuszába a hűség témája került: a házastársak közötti hűség hogyan lehet biztonság, szabadság, közös szárnyalás és épülés egyben. A házasság hete országos weboldalára eddig beérkezett események szerint már most több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl is az önkéntes szervezők az érdeklődőket, és az elérhető alkalmak száma folyamatosan bővül.
Kutatások is alátámasztják, hogy a párkapcsolati hűség a mentális egészség szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, és alapvetően hozzájárul a megfelelő stresszkezeléshez és a tartós lelki egyensúlyhoz. A kapcsolat kiszámíthatósága ugyanis csökkenti a bizonytalanságból fakadó szorongást – érzelmi biztonságot és stabilitást nyújt. Egy megbízható társ jelenléte csökkenti a mindennapi stresszhelyzetekkel járó lelki terhelést, kihat az önértékelésre is, hiszen az egymás iránti kölcsönös elköteleződés megerősíti a személyt abban, hogy értékes, illetve lehetővé teszi önmagunk felvállalását is, ami a mély, gyógyító erejű emberi kötelékek alapja.
A házasság hete rendezvénysorozat idei tematikája a hűség kérdésében kíván beszélgetést kezdeményezni, amelynek keretében számos előadás, kapcsolatgazdagító alkalom várja országszerte és határon túl is a párokat.
– A párok életében általában a hűségről leggyakrabban két alkalommal esik igazán mélyen szó: a kapcsolatuk elején, amikor még egy boldog, reményteli jövő kapcsán fogadnak egymásnak örök hűséget, majd leginkább abban az esetben, amikor ez sérül – mondta az eseménysorozat kapcsán dr. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. Mint fogalmazott: a Házasság Hete Mozgalom az idei évre azt tűzte ki célul, hogy a hűség fontossága, megtartó ereje és a mentális egészségre gyakorolt hatása most egy hétre fókuszba kerülhessen. Hogy számos házaspár, illetve közismert szakértő tapasztalatán keresztül megmutathassák, hogy a házasságban igenis meg lehet élni az elkötelezettség melletti szabadságot, hogy a hűség mindennapi jelenléte egy kapcsolatban biztosítja a párkapcsolatok stabilitását – biztonságot ad, felvértez.
– Manapság az általános közbeszédben a hűség vagy az úgynevezett hűségidő többnyire a különböző szolgáltatók felé való elkötelezettséget jelenti, amit ilyenkor a szabadságunk korlátjaként fogunk fel. A házasságban azonban a hűség a társunkhoz való ragaszkodást, az ígéretünk megtartását jelenti, amely életmentő korlát is egyben. És amelyet, ha átlépünk, az akár generációkon átívelő lelki terhet, sebzettséget és anyagi romlást hoz magával. Két ember egymás iránti személyes elköteleződése azonban a kölcsönös kibontakozás, a biztonságos élettér terepe – emelte ki az országos koordinátor.
A szervezők a tematikához kapcsolódva a házasság hete 2026 könyvének dr. Mihalec Gábor párterapeuta most megjelent A hűség kódja című kötetét választották, amely kimondottan a megelőzésre fókuszál és a kölcsönös hűségre és elégedettségre épülő kapcsolatok kialakításának segítését tűzte ki célul – nemcsak pároknak, hanem azok számára is, akiknek még nincs társuk, de ha lesz, hűségben szeretnének élni vele.

Idén a házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét az Érdi Református Gyülekezet templomában, ahol igét hirdet Somogyi Péter, a Dunamelléki Egyházkerület lelkészi főjegyzője. Hétfőn A hűség kódja – Hogyan előzd meg a megcsalást mielőtt még eszedbe jutott volna? címmel dr. Mihalec Gábor párterapeuta tart előadást a Kelenföld Montázs Központban. Kedden A hűség nem a meg nem csalás! De akkor mi? címmel dr. Tapolyai Emőke klinikai- és pasztorálpszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Szerdán a Károlyi-Csekonics-palota dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Hamar Donát szerkesztő, műsorvezetővel és feleségével, Hamar Noémi párkapcsolati coachcsal; Kotschy András gyógyszerkutatóval és feleségével, Kotschyné Bellosevich Anna tanárral; Muzslai Gábor pasztorálpszichológussal, a 2=1 Házasmisszió elnökével és feleségével, Muzslainé Nagy Etelka teológus, házassággondozóval Gécsek-Tóth Enikő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget. Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Családbarát szemlélet címmel tartanak konferenciát, pénteken pedig A függés szabadsága címmel Mike Sámuel baptista lelkipásztor előadására várják az érdeklődőket a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet és Közösségi Házban. Szombaton Weber István és Weberné Zsikai Mária, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai tartanak előadást a Pasaréti református templomban, illetve Bálint-napi koncerttel egybekötött áldó istentisztelet lesz a Józsefvárosi evangélikus templomban, ahol igét hirdet Deák László esperes. A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense.
Az országos rendezvénysorozat keretében ezen kívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Győrben, Szegeden, Kecskeméten, Miskolcon, Székesfehérváron, valamint Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben – előadásokkal, beszélgetésekkel, zenés estekkel, páros kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.
A rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu oldal programfelületén érhető el, ahol több száz program közül válogathatnak az érdeklődők akár a lakóhelyük közelében lévő események, vagy kedvelt előadójuk, akár dátum szerint országszerte és határon túl is.
A házasság hete 2026 központilag szervezett programjai:
Február 8., vasárnap 10 óra: Nyitó istentisztelet az Érdi Református Gyülekezet templomában (2030 Érd, Kálvin tér 5.). Igét hirdet Somogyi Péter, a Dunamelléki Egyházkerület lelkészi főjegyzője.
Február 9., hétfő 18 óra: A hűség kódja – Hogyan előzd meg a megcsalást mielőtt még eszedbe jutott volna? Dr. Mihalec Gábor párterapeuta előadása (Kelenföld Montázs Központ, 1119 Budapest, Etele út 55-b.)
Február 10., kedd 18 óra: A hűség nem a meg nem csalás! De akkor mi? Előadó: dr.Tapolyai Emőke klinikai- és pasztorálpszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője. Online előadás a házasság hete Facebook-oldalán: www.facebook.com/hazassaghete
Február 11., szerda 18 óra: Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Hamar Donát szerkesztő, műsorvezető és felesége, Hamar Noémi párkapcsolati coach; Kotschy András gyógyszerkutató és felesége, Kotschyné Bellosevich Anna tanár; Muzslai Gábor pasztorálpszichológus, a 2=1 Házasmisszió elnöke és felesége, Muzslainé Nagy Etelka teológus, házassággondozó. Moderátor: Gécsek-Tóth Enikő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője.
(Károlyi-Csekonics-palota, 1088 Budapest, Reviczky u. 6., bejárat a Múzeum u.17. felől)
A beszélgetés élőben is követhető lesz a házasság hete Facebook-oldalán: www.facebook.com/hazassaghete
Február 12., csütörtök 10 óra: Családbarát szemlélet – Konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében (K&H Csoport Székház, 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.)
A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.
Február 13., péntek 18 óra: A függés szabadsága. Előadó: Mike Sámuel baptista lelkipásztor (Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet és Közösségi Ház, 1077 Budapest, Wesselényi utca 53.)
Február 14., szombat:
14 óra: A hűség szabadsága. Előadók: Weber István és Weberné Zsikai Mária, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai Pasaréti Református Gyülekezet (1026 Budapest, Torockó tér 1.)
Az alkalom online is elérhető lesz a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján: https://www.youtube.com/PasarétiReformátusGyülekezet
17 óra: Bálint-napi koncerttel egybekötött áldó istentisztelet a Józsefvárosi evangélikus templomban. Igét hirdet Deák László esperes. Zenei szolgálat: Tálentum-trió (1085 Budapest, Üllői út 24., bejárat a Szentkirályi utca 51. felől)
Február 15., vasárnap 18 óra: Záró szentmise a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Marton Zsolt váci megyéspüspök (1056 Budapest, Március 15. tér 2.)
Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő eseménynaptára elérhető az interneten:
www.hazassaghete.hu
www.instagram.com/hazassaghete
A Házasság Hete Szervezőbizottságában közreműködő szervezetek:
Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), Magyar Katolikus Házas Hétvége, MRE Gyökössy Endre Intézete, Bibliai Házassággondozó Szolgálat, Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, a Magyarországi Baptista Egyház Családi Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Családszolgálata és a Harmat Kiadói Alapítvány.





