Az egyszülős családok is nyaralhatnak?

kisfiú ül a tó partján az apukájával

Az egyszülős családok is nyaralhatnak?

Az egyszülős családok nyaralása, ahogy a családi életük is, tartalmaz néhány „speciális” faktort – legalábbis az apa-anya-gyerekek családéhoz képest. …és nem csak a pénz miatt!

Nagyon kicsi volt a gyerekem, amikor ketten maradtunk. Az első nyáron már az is őrült büszkeséggel töltött el, hogy a bébihordót be tudtam művészkedni a kocsiba, EGYEDÜL. Így, ahogy nőtt a kicsim, egyre több helyre tudtunk elmenni…, mígnem vérszemet kaptam: de jó lenne nyaralni!

A megfogalmazódó vágy nyomában már ott is volt a reális, az egyszülős családok kötelező első kérdése: miből? Mert persze én csak az eddigi nyaralásaimra tudtam gondolni: a tengerparti, a túrázós, a városnézős, a biciklis, stb. nyaralásokra. Az utazást kizártnak éreztem – és nem csak azért, mert nyilván nem fogok kisbabával biciklitúrára indulni…

Aztán szépen fokozatosan változtak, alakultak a dolgok, és igen, mi is járunk nyaralni, ketten is. Aki még csak küzd a problémával, annak leírom, nálunk, hogy ment, hátha találtok jó ötletet benne…

„Egyedül vagy a gyerekkel. Ez most már így van… És akkor ti soha nem fogtok nyaralni?” – az unokatestvérem jogos kérdésfeltevése gyökeresen megváltoztatta a „kisgyerekkel kettesben lehetetlen nyaralni” perspektívámat. Elvégre, gondoltam, ez igaz: a mi családunkban egyedül vagyok felnőtt, így egyedül szervezem és fizetem ki a családi nyaralást, ez csak természetes!

Illetve nem is egyedül, hanem egyedülálló módon  Nálunk így indult:

Barátoknál

Jónéhány év eltelt, nőtt közben a kisgyerekem is, mire egyik barátnőm meghívott a nyaralójukba, az ország másik felére. Ezzel a pénzügyi akadály elhárult, boldog voltam. Őrülten izgultam a hosszú út miatt, egyedül a gyerekkel, de minden nagyszerűen ment, szuper nyaralásunk volt.

Hosszú hétvégére a közelbe

Megint felbátorodtam és nemsokára már a kuponos oldalakat böngésztem. Mivel nekünk hétfőtől szerdáig is megfelelt, 1-2 éjszakára, könnyen találtam olcsó ajánlatokat. Akkor még nem mertem messze menni, a közelben maradtunk, de mindig nagyon jól nyaraltunk.

Külföldre konvojban

És igen, tovább merészkedtünk: külföldre. Hát, ez nekem, egyedül a gyerekemmel, fantasztikus álomnak tűnt. Azt gondoltam, egyedül soha nem indulhatok el külföldre egy kisgyerekkel, túl veszélyes és túl drága. Aztán egy barátnőm a közeli Ausztriába indult a gyerekeivel egy olcsón leütött nyaralásra, ahová elhívott minket is. Az egy hét tényleg „ingyen” volt, Karintia „közel” van, és ami a legjobb volt: konvojban mentünk, 4 kocsival. Még most is pontosan emlékszem, mennyire izgultam! Pedig minden olyan klassz volt…!

Ketten repültünk

A következő nyáron már repülőre szálltunk, ketten, és az egyik legnagyobb európai reptéren landoltunk. Meglátogattuk a rokonainkat.

Ketten a tengerparton

Ahogy nőtt a kisgyerekem, egyre többször álmodoztunk róla, hogy egyszer majd mi is megnézzük a tengert. Addig-addig, mígnem elém nem került egy kihagyhatatlanul jó tengerparti nyaralási ajánlat. Előszezonban persze, de ez nem jelentett gondot, egy gyerekkel kifejezetten jó, ha nincs olyan nagyon meleg. Felhívtam egy utazásszervezőt, akit régről ismertem, ő is csak biztatott és valami olyan furcsaságot ajánlott, amitől elsőre meghökkentem: válasszam a teljes ellátás opciót, mert gyerekkel az nagyon jó lesz és nem jelentősen drágább vele az út. Hát, én el nem tudtam korábban képzelni, hogy egy nagy szállodában üldögéljek, napi ötszöri étkezéssel… Végül hagytam magam meggyőzni és eddigi közös nyaralásaink egyik legjobbika volt ez. Mert:

  • vízparton, egyszülőként, egy vagy több gyerekkel nagyon nehéz nyaralni. A szemed soha le nem csukhatod pl. a strandon, mert a vízben nem maradhat/maradhatnak felügyelet nélkül a gyerek/gyerekek.
  • idegen környezetben ezerszer nehezebb a kicsikkel, nagyon figyelni kell rájuk.

Ebben a relációban a szálloda tengerpart-közelisége, saját medencéi és a teljes ellátás a lehető legjobb megoldásnak bizonyult kisgyerekes egyszülőként.

Ketten a tengerpartra kocsival

Amit nagyon szeretnénk, de még nem érzek magamban hozzá elég bátorságot: az a tengerpart, de autóval. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy vezetnék hosszú órákat egyedül, de a legnagyobb baj, hogy egyedül egy gyerekkel (aki ugyan nagyobbacska már), hogyan menedzselnék le mondjuk egy defektet? Szóval, ezen azért még rágódunk…

Így szervezz egyedülálló módon családi nyaralást:

  1. a legeslegfontosabb, hogy mindent nagyon tervezz és szervezz meg! Persze, hogy fontos a spontaneitás is egy nyaraláson, de a keretekkel muszáj tisztában lenni, ha egyedül vagy a gyerekkel/gyerekekkel. Pl.: mielőtt foglalsz, nézd meg pontosan, mi milyen messze van a szállástól. Tudsz-e a gyerekeknek programot szervezni akkor is, ha esik egész héten? Készíts pontos költségvetést – egészen a napi fagyiadagokig! -, legyen napi programterved (amitől majd eltérhettek, de legyen), jó biztosítást válassz, ha gyerekkel mész, add meg több otthon maradottnak is, hogy hol alszotok, melyik géppel mentek, mindent, stb.
  2. legyen nyitva a szemed minden lehetőségre, nyilván minden egyszülős háztartásban fontos a költséghatékonyság: pl. vedd számításba a külföldi rokonokat, barátokat, de maradhattok a közelben is (a gyerekeknek nem a sós víz számít, hanem az a fontos, hogy együtt legyetek), az elő-, vagy utószezonban remek lehetőségeket lehet találni, akárcsak a kuponoldalakon.
  3. jó ötlet lehet, ha több (akár egyszülős) családdal indultok útnak.
  4. és komolyan vedd számításba, hogy ne neked kelljen főzni a nyaralás alatt!

Jó nyaralást!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.