15 másodperc ráfordítás, hogy tartósan jobban érezd magad

nő kilógatja a lábát az autó ablakán

15 másodperc ráfordítás, hogy tartósan jobban érezd magad

A nyár nemcsak akkor alakulhat csodálatosan, ha eljutunk álmaink nyaralására, hanem akkor is, ha úgy állítjuk az antennáinkat – bárhol is vagyunk –, hogy nyitottak legyünk arra a sok szépségre, ami ebben az évszakban mintha hatványozottabban jelen lenne. A nyarat akkor is élvezhetjük, ha egy helyben vagyunk…

…és a nyári hónapokban sok-sok lehetőség adódik arra, hogy gyakoroljuk ezt a pozitív életszemléletet. Az alábbiakban ehhez olvashattok három tippet a lelkizona.blog.hu szerzőjének tollából. Ja, és akár a nagyobb gyerekeknek is megtaníthatjátok!

1. Ízlelgesd a pillanatot!

A pozitív pszichológia „savoring”-nek, azaz ízlelgetésnek nevezi azt a jelenséget, amikor egy pozitív élményt vagy érzelmet a lehető legintenzívebben igyekszünk kiélvezni. Ez a „carpe diem”, azaz a „ragadd meg a napot!” életérzése a javából – megragadni minden ízlelgetésre érdemes pillanatot, és kiszívni a velejét.

Ahhoz, hogy egy jó élményt minél teljesebben megtapasztalhassunk, fontos, hogy

  • az „itt és most”-ra irányítsuk a figyelmünket,
  • és az érzékszerveinkkel a lehető legintenzívebben fogjuk fel az adott élmény ingereit.

Ha például a jó napkezdéshez elengedhetetlen számunkra egy cappuccino, akkor a reggeli cappuccino-ivást ízletes pillanattá alakíthatjuk: figyelmünket szentelhetjük a kávé illatának, kesernyés ízének, a tökéletes állagúra sikerült tejhabnak. Ahelyett, hogy gyorsan leöntenénk a kávét, ezt az átlagos szokást egy kis figyelemmel örömforrássá alakíthatjuk, és akár a nap során később is visszagondolhatunk arra, hogy „de jó volt reggel megállni és annak a pillanatnak szentelni magam”.

2. Merülj el az élményekben… legalább 15 másodperc erejéig!

A nyár széles tárházát kínálja azoknak a pillanatoknak, amiket megízlelhetünk: piknikezés és mezítláb járkálás a parkban a barátokkal, elkészíteni egy finom mentás limonádét (akár a saját cserepes mentánkról lecsípve az illatos mentaágakat), a teraszon/erkélyen/egy parkban ülve olvasni egy könyvet, és közben figyelni, hogyan változik a felhők színe a lemenő nap fényében, kibontani egy behűtött, könnyű fehérbort stb. stb. stb. Ezek nem különösebben költséges programok, viszont tele vannak olyan érzékleti élményekkel, amikben szinte lubickolhatunk.

A kutatási eredmények szerint már az is pozitív változást idézhet elő a lelkiállapotunkban, ha 15 MÁSODPERCIG egy adott pozitív élményre irányítjuk a figyelmünket, és a lehető legjobban elmerülünk benne.

Minél többet gyakoroljuk ezt, annál hajlamosabbak leszünk észrevenni a minket körülvevő, pozitív élménylehetőségeket rejtő ingereket. Vagyis ha rendszeresen ízlelgetjük a jó élményeket, azzal fogékonyabbá tesszük magunkat az örömre, és pozitív spirált indítunk el.

A cikk folytatása a befogadó beállítódásra váltás kifejtésével a lelkizona.blog.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.