Beszélgessünk a gyermekkel! Krízishelyzetben a drogokhoz fordulhat

fiatal fiú ül a lépcsőn

Beszélgessünk a gyermekkel! Krízishelyzetben a drogokhoz fordulhat

A gyermekek általában a családban bekövetkező valamilyen krízis után fordulnak kábítószerhez.

Elkezdett csökkenni a dizájner drogok fogyasztása Magyarországon – mondta Csákó Ibolya rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Osztályának kiemelt főreferense. Felmérések szerint a drogossá vagy gyógyszerfüggővé vált fiatalok többsége először a cannabist próbálja ki, azt követi a herbál, majd megjelennek a különböző gyógyszerek.

A veszélyes gyógyszerfogyasztás nemcsak a fiatalok körében, de az egész társadalomban jelen van – tette hozzá.

Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a műsorban elmondta, a megelőzés szempontjából fontos, hogy a szülők jó viszonyt alakítsanak ki gyerekükkel, ami kiterjed arra is, hogy szabadon beszélnek egymással.

Ha azt látják, hogy a gyermek viselkedése megváltozik, zárkózottá válik, akkor érdemes vele elbeszélgetni vagy szakember segítségét kérni. A gyermekek általában a családban bekövetkező valamilyen krízis után fordulnak kábítószerhez.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.