Düh, kezelhetetlen viselkedés gyerekeknél – egyszerű oka is lehet

kiáltó kislány

Düh, kezelhetetlen viselkedés gyerekeknél – egyszerű oka is lehet

A rendszeres dühkitörés, kezelhetetlenség, figyelemzavar hátterében egy egyszerű ok is állhat, amiről a szülők időnként megfeledkeznek, pedig nagyon fontos lenne rá ügyelni a pszichológus szerint!

Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar – ezek nemcsak magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak – mondja Dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.

Több és mélyebb alvás kell nekik

Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjunk készülni az új élmények befogadására – hangsúlyozza a pszichológus, aki szerint a gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el, hanem egyebek közt abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előre haladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk.

Gyermekkorban még nem lehet késleltetni az alvási szükségletet

Felnőtt korban jobban toleráljuk, ha el kell térnünk szervezetünk belső órája által diktált igényeitől, ezt nevezik szociális jetlagnek – mondja Dr. Bódizs Róbert példaként említve, hogy vannak, akik az egész heti korán kelést hétvégén egy hosszabb alvással pótolják be. Ez azonban gyermekkorban még nem működik, akkor ugyanis még nem tudjuk késleltetni az alvási szükségleteinket, a gyerekek gyakran akkor is hajnalban kelnek, ha egyébként nyugodtan alhatnának tovább. Ez pedig nem tesz jót sem a hangulatunknak, sem a teljesítőképességünknek.

Fél óra is segíthet

Dr. Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak. Önmagában azonban a későbbi kezdés sem garantálja a jobb eredményeket és a kedvezőbb hangulatot. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.

Segítsük a lecsendesedést

A lefekvést érdemes rituálészerűen megszervezni – vacsora, fürdés, fogmosás, mese-, akkor a gyerek lehetőséget kap a lecsendesedésre – mondja Dr. Bódizs Róbert, hozzátéve, hogy így keretbe foglaljuk a gyermek napját, aki ettől nagyobb biztonságban érzi majd magát. Fontos, hogy a kicsi ne maradjon egyedül a félelmeivel. Ezt elősegíthetjük úgy is, hogy lehetővé tesszük számára, hogy a közelünkben aludjon – mondja a pszichológus, aki szerint időnként azt is megengedhetjük, hogy a gyerek a szülők ágyában pihenjen. Testvérek esetében a közös szoba is jó megoldás.

(Forrás: SOTE)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.