Aki egyenesen ül, annak még a matekpélda is könnyebben megy

írás füzet laptoppal és telefonnal

Aki egyenesen ül, annak még a matekpélda is könnyebben megy

Kutatók vizsgálták, hogyan hat a teljesítményünkre a testtartás, és az eredmények szerint nagyon nem mindegy, hogyan ülünk neki egy feladatnak.

Egy nemrég készült tanulmány szerint az egészséges testtartás és az, hogy nem görnyedünk az asztal fölé, nagyban hozzájárul a jobb teljesítményhez – számolt be a Study Finds alapján a Dívány. Még a nehezebb matematikai feladványok megoldásában is segít, ha odafigyelünk arra, hogyan ülünk.

Görbe hát, tompa agy

Erik Peper, a San Francisco Állami Egyetem professzora szerint azoknál, akik bizonytalanok a matematikai feladatok megoldásában, a testtartás óriási különbséget jelent. Aki görnyedten ül, annak az agya is tompábban működik, és nem tud olyan jól gondolkodni.

A kutatók 125 egyetemi hallgatót kértek meg, hogy oldjanak meg egy matematikai feladatot, konkrétan hogy 843-ból vonjanak ki 7-et, 15 másodpercen keresztül folyamatosan. Voltak, akiknek az íróasztalát közben leeresztették, így görnyedniük kellett, míg mások egyenesen ülve maradtak. A diákok 55 százaléka teljesítette könnyebben a feladatot, amikor egyenes háttal ülhetett az asztalnál.

A helyes testtartás feloldja a szorongást

A kutatásban részt vevő diákok anonim kérdőíven értékelték a vizsgák és matematikai feladatok elvégzése kapcsán kialakuló szorongásuk mértékét, ezenkívül a kérdőív rákérdezett a tesztek alatt jelentkező fizikai tünetekre is.

A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható, ide kattintva!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.