Egyszerűsödik a gyermekszületéssel kapcsolatos ügyintézés

kisbaba lábát fogják a szülei, kezükkel szívet formálva

Egyszerűsödik a gyermekszületéssel kapcsolatos ügyintézés

Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés – jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára.

Pogácsás Tibor a sajtótájékoztatón közölte: a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézésről szóló törvényjavaslatot valamennyi párt támogatja az Országgyűlésben – idézte MTI.

Az okmányok automatikus kiállítását és kiküldését az teszi lehetővé, hogy az állam által korábban bekért, az állampolgárok adatait tartalmazó adatbázisok a technológia fejlődése nyomán összekapcsolhatók – közölte az államtitkár.

Elmondta: gyermek születése esetén a jövőben a kórházban felvett adatok, a többi között az újszülöttről készített fénykép alapján automatikusan történik meg a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az adókártya kiállítása, és automatikusan, szülői igénylés nélkül indul meg a családtámogatási ellátások folyósítása.

Ezek az eljárások egyszerűsödnek még

Házassági névváltoztatás esetén a feleségnek vagy a férjnek nem kell majd személyesen kezdeményeznie az okmánycserét a különböző hatóságoknál, hanem az anyakönyvvezető által felvett adatok alapján automatikusan megtörténik az új okmányok kiállítása.

Elhalálozáskor szintén a teljes ügyintézés elektronikusan történik majd, amelynek nyomán automatikusan megindul a hagyatéki eljárás és a közüzemi szolgáltatók értesítése.

A jogosítvány megszerzése, vagyis a gyakorlati vizsga megszerzése után sem kell majd személyesen igényelni a dokumentumot, mert azt automatikusan kiállítják és kipostázzák. Ezt meg sem kell várni, mert hatósági ellenőrzéskor a rendőr a helyszínen le tudja kérni a vizsga tényét bizonyító adatokat – ismertette a törvényjavaslat főbb elemeit Pogácsás Tibor.

MTI

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.