Adventi készülődés a gyerekekkel

csillag formájú sütemények, cukormázzal bevonva és két tojás

Adventi készülődés a gyerekekkel

A karácsony hangulata ezernyi kisebb-nagyobb apróságból és fontos dologból tevődik össze. Része ennek a közös adventi készülődés is, hiszen így könnyebben megoszthatjuk majd az ünnep örömét is. De hogyan vonhatjuk be a gyerekeket is az adventi készülődésbe? Erre mutatunk nektek jó ötleteket!

Schwerteczky Adrienn lakberendezővel beszélgetett a közös adventi készülődésről a Babafalva portál.

Közös adventi tervezgetés, készülődés

– Érdemes már a karácsonyi tervezgetésbe, készülődésbe is bevonni a családot? Mi az, amiben már a kicsik is tudnak segíteni a készülődés során?

A családot mindenképpen érdemes a készülődésbe bevonni – a lelkes, adventi hangulatba ringatott család jobban örül, és több örömet is jelent.

Az együtt összegyűjtött tobozokból, termésekből készíthetünk közösen adventi koszorút adventi koszorú vagy lakásdíszeket. A koszorú készítése az óvodásoknak talán még nagyon összetett feladat: ők inkább a színek, díszek kiválasztásában segíthetnek. Rájuk bízhatjuk például, hogy tűzdeljenek meg néhány narancsot szegfűszegekkel, aztán erre kössünk egy szép szalagot és lógassuk fel: remek illat lesz a lakásban.

Készíthetünk együtt ablakdíszeket is, nagyon bájos képeket kapni hobbiboltokban, de mi magunk is tervezhetünk.

Kérjük meg, hogy segítsenek a mézes-sütésben

A kicsik is segíthetnek a kinyújtott tészta kiszúrásában: az könnyű munka, de nagyon látványos. A nagyobbakat pedig akár díszítésre, írókázásra is felkérhetjük. Ha nem túl jó a kézügyességük még, akkor se csüggedjünk: tegyünk apró pöttyöket a mázból a kisült mézesre, és ragasszunk vele fel színes cukorkákat, cukorgyöngyöket: igazán gyönyörű akkor is, ha teljesen szabálytalan.

Ha már tudják, hogy mi adjuk az ajándékokat: készítsenek ajándékokat ők is. Rajzolhatnak képet a családról – a nagyszülők örökké őrizgetni fogják –, vagy készíthetnek apró tárgyakat is, vagy játékokat egymásnak.

A legjobb készülődés: ha együtt vagyunk

– Milyen közös programokat ajánlasz az adventi időszakra?

Menjünk együtt téli, havas kirándulásokra: a közös hóember-építés, hógolyózás-szánkózás jó móka. Ha nincs reményünk hóra, akkor gyűjtsünk tobozokat otthoni asztaldísznek, adventi koszorúnak, majd készítsük is el ezeket együtt.

Meglátogathatunk együtt egy-egy karácsonyi vásárt is

Ha van rá lehetőségünk, akkor hétköznap és napközben menjünk, mert a nagy tömeg nem túl varázslatos. Együnk egy kürtőskalácsot, igyunk egy forró teát, és engedjük, hogy végignézzék a játékokat, gyermekprogramokat. A vásárokban gyakran van Betlehem: meséljük el a történetét.

Mesék, dalok, versek

Esténként olvashatunk téli és karácsonyi történeteket, tanulhatunk karácsonyi dalokat, készíthetünk sütőtököt, apró mézeseket. Decemberben sok helyen vannak karácsonyi vagy téli témájú báb- és gyermekszínházi előadások – menjünk el ilyenre is.

Készíthetünk adventi naptárat is

Nem biztos, hogy a legjobb megoldás, ha minden adventi naptárnapra édességgel lepjük meg a gyereket: legyen a kis zsákocskákban vagy dobozokban inkább dió, mandula, alma, egy szép karácsonyi vers, ének, rajz, matrica, bármi más.

További nagyszerű ötletekért olvasd el a babafalva.hu cikkét!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.