Téli túra kisgyerekkel?

Téli túra kisgyerekkel?

Kisgyerekkel túrázni külön műfaj – nem beszélve a téli alkalmakról. Hiába van szuper hordozónk, a gyerek egy idő után kikívánkozik belőle, ha pedig kivesszük, akkor minimum egy fél órát egy helyben fogunk tölteni. Az erdő ugyanis kiapadhatatlan élményforrás egy kisgyerek számára. Remekül eljátszik az út mentén talált kövekkel, száraz levelekkel, faágakkal.

Nincs is ezzel semmi baj, ha jó az idő, de ha a téli hideg miatt maximum kétórás, rövid túrákra vállalkozunk, akkor muszáj haladni – írja az Origo cikkében Tóth Judit. Vagyis kompromisszumokat kell kötni, ami egy közel kétéves gyerekkel nem mindig megy könnyen. Téli túra, ráadásul gyerekkel? Kivitelezhető ez?

Csodatévő Máriától a pénzhamisító műhelyig téli időben

A Remete-szurdokban egy téli napon jártunk. Mikor elindultunk otthonról, még meglehetősen csípős hideg és tejfehér köd volt, bár az időjárás-előrejelzés hétvégére napos időt jósolt. Kora délelőttig azonban a köd csak nem akart felszállni. Szerencsére a Városmajornál, mintha csak varázsütésre történt volna, szétnyílt a ködfelhő, és kibukkant végre a kék ég.

Mire Máriaremetére értünk, már a nap is kisütött. Úti célunk a Kisboldogasszony-templom volt, amely egy hatalmas park szélén áll. A környéknek nagyon kellemes a hangulata, a templom pedig gyönyörű belülről, festett üvegablakait Róth Miksa készítette.

A török hódoltság után az elnéptelenedett környékre német telepesek érkeztek. Egy fiatal lány, Thalwieser Katalin magával hozta a svájci einsiedelni kolostor templomában lévő csodatévő Mária-képmást. A képet kiakasztotta egy tölgyfára. A legenda úgy tartja, hogy egy idős, vak asszony épp a képnél imádkozott, amikor visszanyerte látását.
A csoda híre messzire eljutott, és hamarosan zarándokok sokasága érkezett újabb csoda reményében. A kép fölé 1783-ban kápolnát emeltek, amelyet a rengeteg zarándok miatt hamarosan ki kellett bővíteni. A mostani, neogótikus templom 1899-ben épült fel, a kép ma is látható az oltárnál.

A templomtól indul a kék turistajelzés, amely Máriaremete másik látványosságához, a Remete-szurdokhoz vezet. A közel egy kilométer hosszú völgyet az Ördög-árok alakította ki. A sziklafalak néhol a 80–130 méter magasságot is elérik. A mély völgyben speciális mikroklíma alakult ki, általában egy-két fokkal hidegebb van, mint a környezetében.

A patakmederben nem volt sok víz, de ami volt, az hófehér jéggé fagyott. A völgyben jó néhány barlang is van, legismertebb a Remete-barlang, amelyben a 18. században egy pálos remete élt. Innen ered a barlang, a szurdok és a település neve is. A szurdok barlangjaiban több különös, különböző korból származó leletet találtak, például jégkorszaki állatok – többek között barlangi medve, gyapjas orrszarvú – csontmaradványait, egy Neander-völgyi ember fogait és egy középkori pénzhamisító műhely nyomait.

A Remete-szurdok télen is izgalmas úti cél

Ahogy kiértünk a szurdokvölgyből, hirtelen megváltoztak a viszonyok. A Hosszú-erdő-hegy déli oldalán már csak egy keskeny ösvényen lehetett gyalogolni visszafelé, de legalább ragyogó napsütésben. Mielőtt leereszkedtünk volna Máriaremetére, a kellemes túra lezárásaként gyönyörű kilátást élvezhettük a hegy oldalából.

Az origo.hu-n megjelenő írás másik két, gyerekkel végigjárható, téli útvonalat is bemutat – olvassátok el!

Borítófotó: Tóth Judit/Origo

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.