Oké-e a szájrapuszi szülő és gyerek között?

Oké-e a szájrapuszi szülő és gyerek között?

Ahány ház, annyi szokás, és ha gyereknevelésről van szó, a szokásosnál is szélesebb a paletta. Az otthonról hozott minták, a szüleink elképzeléseivel homlokegyenest szembeforduló saját utak, a hagyományok és a körülöttünk épp átalakuló világ mind hatással vannak arra, ahogyan gyerekeink neveléséről gondolkodunk. Ebbe a nagy körbe tartozik a szájrapuszi témája is.

Nem vagyunk egyformák abban sem, ahogy a szeretetünket kifejezzük. Vannak családok, ahol egy támogató hátbaveregetés a szeretetteljes érintkezés netovábbja, és olyanok is, ahol fiatalok és idősek, férfiak és nők rendszeresen ölelkeznek és pusziszkodnak. Te mit szólsz, amikor azt látod, hogy egy anyuka vagy apuka és kisgyereke között szájrapuszi a köszönés? Kedves gesztusnak találod vagy felháborodsz? – teszi fel a kérdést a Dívány cikke.

Miért a szájrapuszi?

Azok között, akik a gyerekük szájára is nyomnak egy-egy cuppanósat, sokan vannak olyanok, akik egyszerűen maguk is ezt szokták meg gyerekkorukban, és emiatt nem is látnak ebben semmi kivetnivalót. Sőt, nehezményezik, amikor mások rosszallóan méregetik őket: pontosan tudják, hogy nincs ebben semmiféle rossz, pláne hátsó szándék, és ettől még ők is éppen olyan szülők, mint mások.

És hogy miért adnak épp ide, ha arcra is adhatnának? Mert kellemes, szeretetteli érzés, mondják, és mert annyi minden hasonlót csinálunk amúgy is a gyerekünkkel, amíg még kicsi. Sokszor a feje búbjától a talpáig összepuszilgatjuk, miért lenne bármi kivetnivaló épp ebben? Az ellenzők szerint viszont igenis van különbség: míg a popsira, hasra adott puszi többnyire a négy fal között történik, és csak csecsemőkorában tekinthető bevett szokásnak, a szájrapuszit sokan nagy nyilvánosság és még óvodás, akár kisiskolás gyerekeik esetében is alkalmazzák.

Akkor mégis mi a baj?

Azok, akik ellenzik a szülők és a gyerekek közötti szájrapuszit, szigorúan fogalmaznak: azt mondják, hogy ezzel egy felnőtt, erotikus töltetű kapcsolatban szokásos üdvözlési formát visznek át a családi érintkezés területére, és ez „nem egészséges”, sőt ártalmas a gyerekre nézve. Sokan érvelnek azzal is, hogy mivel a gyerekünk szájára puszit adni a mi kultúránkban egyszerűen nem szokás, az a gyerek, akit így köszöntenek a szülei, kellemetlenül érezheti magát mások előtt.

Ráadásul arra is figyelmeztetnek: fontos, hogy a gyerekek számára egyértelműen elkülönüljenek a semleges, pusztán szeretetteljes gesztusok azoktól, amelyekben már szexuális töltet is van. Ők attól tartanak, hogy nehezebben húzza meg a még okés és a már kényelmetlen közötti határt egy esetleg rossz szándékú felnőttel szemben az, aki otthon úgy tanulta, hogy egy ilyen gesztus előfordul gyerek és felnőtt biztonságos kapcsolatában is.

A szájrapuszisok szerint viszont mindez magánügy, és rossz az, aki rosszra gondol. Ők úgy látják: nem ők, hanem az a felnőtt beteg, aki szülő és gyereke ilyetén üdvözlésébe kedves, szeretetteljes gesztusnál többet lát bele.

Vihar a biliben?

Aztán vannak azok, akik szerint nem kell ekkora feneket keríteni ennek a dolognak, mert olyat azért nagyon ritkán látni, hogy valaki még az érettségi évében is a szülei között aludjon, anyatejjel táplálkozzon, vagy szájrapuszival búcsúzzon tőlük, mint ahogy arra sincsen semmilyen bizonyíték, hogy a szülők puszilkodási szokásai és a gyerekek (pszicho)szexuális fejlődése között bármilyen kapcsolat állna fenn.

Erre a válasz, hogy bár a szájrapuszit is kinövi idővel a gyerek, de míg az anyatejes táplálás vagy a szülők biztonságos közelsége bizonyos életszakaszokban létszükséglet, a szájrapuszi soha nem az.

A teljes cikk a divany.hu oldalán jelent meg.