Én, az otthon ülő (!) anya

Én, az otthon ülő (!) anya

Van, aki nap, mint nap, van, aki csak elvétve, de egyszer mind megkapjuk a szemöldökfelrántó, öklöt összerántós, anyatigrisből sárkánnyá változtatós, örökzöld kérdést: “Miért nem tudtad ezt megcsinálni, hiszen egész nap itthon ülsz”! Ülök?! Elmagyaráznád, kedvesem, hogy az micsoda?

Szóval, micsoda? A ragozásból látom, hogy ige. Ja, hogy az a tevékenység, amikor a fenekem hosszabb ideig, mint pár másodperc, érinti egy arra alkalmas tárgy, vagy egyéb dolog felületét?! Akkor emlékszem rá, hogy csináltam már ilyet. Nem, nem ma! Dehogy! Régebben! Nem, nem tegnap, kis butus… Igen, korábban, mondjuk a gyerekek megszületése előtt, ültem.

Ugyanis, egy anya, aki jelen esetben én vagyok, bárhogy is hozza világra a gyermekét, érthető okokból nem nagyon kívánja ezt a testhelyzet sokáig, hosszan vagy sokszor gyakorolni. A friss gátseb nyomán kialakuló, leírhatatlan érzések kíséretében még a puszta létezés is egy kín, nemhogy az ülés. Ágyról lekászálódni, kórházi menzán ülve ebédelni, ágyra visszamászni kimerítőbb, mint három Rubint Réka DVD-t végig edzeni egymás után és fájdalmasabb, mint LEGO-ba lépni. Hiszen ismerjük a fájdalom (szülői) fokozását, nem?! Fáj, nagyon fáj, még annál is jobban fáj, elviselhetetlenül fáj, és legutoljára LEGO-ba léptem.

Szóval, szülés után nem ülünk, hiába van rejtve a szülés szóban az ülés. Távolról sem, sőt hírből sem ismerik egymást, ad abszurdum, teljességgel kizárják egymást! Gyermekágyas időszakban szintén nem ülünk. Ad egy, még mindig van gátsebünk, és erre nemcsak a frontok nyomán altájon megjelenő fantomfájdalmak emlékeztetnek, hanem maga a be nem gyógyult, húzódó-nyúzódó szövet. Ad kettő, nincs rá lehetőség. Szoptatás közben, persze mímelhetünk valami ülés félét, de az csak a műfaj paródiájának tudható be. Kiskacsás úszógumin egyensúlyozva szopipárnával az ölünkben, mindezt megfejelve a jajveszékelő, éppen éhenhaló újszülöttünkkel. Nos, ez minden, csak nem ülés.

És, ha ülésnek is mondanánk, nem az a tétlen fajta, amit számon kérnek rajtunk nem egyszer a GYES/GYED alatt a kedves rokonaink, ismerőseink, barátaink, üzletfeleink (Nyuszi nyomán, a Micimackóból). Mikor nem ülünk még? Nem ülünk, ha hozzátáplálunk, mert akkor mindig minden esik, repül, kenődik, köpődik mindenhova. Tehát etetés közben is táncot járunk egy egész guriga papírtörlővel a létező összes végtagunkon. De ha nem is vagyunk ennyire kényesek, vagy rendre igényesek, akkor sem csücsülünk hosszan, mert hozzuk az itatópoharat, a kiskanalat, a partedlit, a bármit, és mindezeket sosem egyszerre, hiszen abban nincs kihívás. Nem ülünk, ha a kertben, vagy a játszótéren vagyunk. Nem ülünk teregetés közben, vagy ha pelenkázunk. A boltban sem ülünk le vásárlás közben. Nem ülünk mosogatás, mosás, sütés-főzés közben. Nem ülünk a gyerekkel való játék közben, mert akkor vagy térdelünk, vagy négykézláb várat, sínt építünk, vagy a végkimerültségtől nyúlunk végig a játszószőnyegen. Nem ülünk felmosás, porszívózás közben sem, és akkor sem ha kutyát etetünk. Nem ülünk a kuka behúzásakor, vagy a szemét kivivésekor sem.

A teljes cikk a tchibofamily.hu oldalán olvasható.

Kép forrása itt.