Essza, gumitviszt, rábeki – emlékeztek még az ugrálógumi játékra?

Essza, gumitviszt, rábeki – emlékeztek még az ugrálógumi játékra?

A 80-as és 90-es évek slágerjátéka volt az ugrálógumi – elsősorban a lányok körében dívott a gumizás, esszázás, rábekizés. Hogyan is játszottuk?

A játék nem magyar eredetű: a németek gumitwistként, a kínaiak ugrálógumiként ismerik. Mindenekelőtt szükségünk volt egy 3-5 méter hosszú, összekötözött gumiszalagra – és legalább két játszótársra. (Illetve utóbbiak hiányában két székre.) A kiindulóhelyzetben a játékosok közül ketten egymással szemben, kis terpeszben állnak, a bokájukon átfutó gumit kihúzva (így tehát ők tartják meg lábukon a kifeszített gumit). A harmadik személynek ezekre kell ráugrania meghatározott szabályok szerint. Ha ez sikerül neki, akkor a következő körben már nehezebb pályán vagy nehezített körülmények között kell teljesítenie ugyanazt a „gyakorlatsort” – idézte fel a játékot a TanTrend.

Ha hibázik, azaz „megbukik”, helyet cserél valamelyik álló társával. A „bukás” oka lehet, ha valaki sorrendet ront, beleakad a gumiba, nem tud ráugrani, stb. – bár többnyire azért a résztvevők meghatározták, hogy „buktatás” – azaz szándékos akadályozás, pláne lökdösődés nem megengedett).

Nem mindegy a magassági sorrend

Az egyes feladatsorokat különböző szinteken kell teljesíteni, annak megfelelően, hogy milyen magasan helyezkedik el a gumi a játszótársak lábán. Vannak, akik a „boka, lábszár, térd – alsócomb, felsőcomb, csípő” sorrendet részesítették előnyben. Mások arasszal mérték ki a magasságot, így alakult ki az egyes, kettes, hármas, négyes, sőt, akár az ötös vagy hatos is. (De ez már szinte „teljesíthetetlennek” számít.)

A játék alapelemeit jól szemlélteti a következő videó is.

Cifrázni is lehetett

Voltak, akik az egyes szinteken belül is „alszinteket” határoztak meg: két lábat, egy lábat, x-et és a „fűzőt” – és más egyebeket is. Közülük a két láb azt jelenti, hogy az ugráló személy alapvetően terpesz-zár kombinációkkal „dolgozik”, egy láb esetén „zár” helyett egy lábon áll, a harmadik esetben pedig keresztezett lábakkal. (Vannak, akik az első változatot „magyarnak”, a másodikat „nagy magyarnak” hívják.) A fűző esetében a játékosnak a gumiba kell fűznie lábait, majd (ugyancsak meghatározott ugrásszámot követően) „szabadulnia”. További verziók még a „faláb”, melynek lényege, hogy kilépéskor a játékos nem hajlítja be a térdét – az úgynevezett „tipi-topi” esetében pedig helybenfutással kombinálják az ugrásokat. Ismeretes a „hordó” is – melynek során ugrás közben teljes fordulatot kell tennie a játékosnak. Az essza elnevezés arra a helyzetre utal, amikor a játékos egyik lába a két gumi között van, a másik viszont azokon kívül.

A fűző végrehajtása során a játékosnak páros lábbal szembe kell állnia a két párhuzamos gumival – úgy, hogy a lábfeje a játékoshoz legközelebbi gumiszál alatt legyen. Ezt követően úgy kell átugornia a tőle távolabbi gumiszalagot (vagy megbeszélés szerint éppenséggel ráugrania), hogy az említett, hozzá közelebb eső gumiszálat – beakasztott lábával – magával viszi.

A cikk teljes változata és néhány koreográfia a TanTrend oldalán olvasható.