Tippek az adventi előkészületekhez

számok, dobozok csillaggal

Tippek az adventi előkészületekhez

Ne felejtsétek, most vasárnap kezdődik az adventi várakozás időszaka. Érdemes ilyenkor a szívünk mellett a lakást is előkészíteni a közelgő ünnepre. Íme, néhány tipp, amit kisgyerekkel együtt is meg tudtok valósítani!

Az adventi díszítésről szóló cikket a Családinet oldalán olvastuk.

Adventi várakozás

András nap után a legközelebbi vasárnap Advent első napja megelőzve december 6-át Miklós napját, a gyerekek várva-várt reggelét, a Mikulás érkezését. Az ünnepi készülődés már november végén megkezdődik. Ilyenkor rengeteg a tennivaló: megkötjük az ajtókra, asztalokra, temetőkbe kerülő csokrokat, koszorúkat, ki-ki pénztárcájának és ízlésének megfelelően.

Karácsony megünnepelését ezen a vasárnapon kezdjük Karácsony eljöttéig, négy vasárnapon keresztül. Maga a szokás nem is olyan régi a kereszténység történetében, mindössze a XIX. század közepére nyúlik vissza, amikor Johann Hinrich Wichern evangélikus pap híveivel közösen készített koszorúval próbálta múlatni az időt karácsony ünnepére vára.

Gyerekekkel együtt is elkészíthetitek

Adventi dísz lehet egy tányérra elhelyezett négy almába szúrt egy-egy gyertya is, aranypapírba csomagolt 24 darab dióval, vagy üres színezett gyufásdobozokkal, melyekre a napok számát öntapadós színes papírból kivágott számokkal dekoráljuk.

Lehet nyírfa vesszőből, vagy szalmából font koszorú, piros szalaggal átkötve tömzsi, henger formájú díszgyertyákkal ékítve.

A teljes cikket a www.csaladinet.hu oldalon ajánljuk figyelmetekbe.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.