Hála és köszönet – te ki tudod fejezni a családtagjaidnak?

anyagszív virágokkal

Hála és köszönet – te ki tudod fejezni a családtagjaidnak?

Az emberek ritkán mondanak köszönetet a hozzájuk legközelebb álló személyeknek – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Royal Society Open Science című szaklapban publikálta az eredményeit.

Azt mondani, hogy “köszönöm”, amikor valaki segítséget kap egy másik személytől, a hála kifejezésének egy módja, amelyet általában el is várnak az embertől az udvarias viselkedés jegyében – mindez azonban leginkább csak a nyilvános beszélgetésekre érvényes – írta az MTI a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál cikke alapján.

Annak érdekében, hogy többet megtudjanak a hála kifejezésének módjairól a különböző társadalmi érintkezésekben, a szakemberek mikrofonokat szereltek fel a kutatásban részt vevő önkéntesek otthonaiban és közösségi találkozóhelyein.

Sokszor kérünk és kapunk segítséget

A kutatók 1057 beszélgetést rögzítettek, majd megszámolták, hogy ezekben hányszor mondott valaki köszönetet a másiknak az olyan hétköznapi élethelyzetekben, mint amikor valaki kér és kap is segítséget egy másik személytől. A tanulmány öt kontinensre és nyolc nyelvre terjedt ki.

Az eredmények szerint az emberek a feltételezettnél sokkal kevesebbszer mondják, hogy “köszönöm”, legkevésbé akkor, amikor családtagjaikkal vagy közeli barátaikkal beszélnek.

Nyelvi különbségek

A más-más nyelvet beszélők között ugyanakkor vannak különbségek: az angolul beszélők például az idő 14,5 százalékában mondtak köszönetet a hangfelvételeken. Az olaszul beszélőknél ez az arány 13,5 százalék, a lengyeleknél 2 százalék volt. Összességében nézve az átlag 5,5 százalék volt.

Az igen az alap

A kutatók szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy az emberek lazábban kezelik az udvariasságot a családtagjaik körében, hanem hogy a hétköznapi szituációkban a kölcsönösség az egymás támogatását és az együttműködést övező jogok és kötelességek hallgatólagos elfogadására épül.

Ez azt jelenti, hogy családi körben az “igen” az alapvető válasz, amikor az embertől kérnek valamit, és az az alapelvárás, hogy az illető teljesíteni fogja, amit kérnek tőle. A kutatók szerint egy átlagos párbeszédben az emberek nagyjából minden másfél percben kérnek valamit a másiktól.

Az eredmények szerint az embereket nem zavarta, ha nem mondtak nekik köszönetet, amikor teljesítették a másik kérését, sőt a köszönetnyilvánítás elmaradása csak nagyon ritkán tűnt fel nekik.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.