Miért kell otthonra találnia a bennünk élő gyermeknek?

Miért kell otthonra találnia a bennünk élő gyermeknek?

Hová lesznek a gyerekkori traumák és az “elfeledett” sérülések? Hogyan irányítják később az életünket? Ki az árnyékgyerek és a napsugárgyerek? Mit tehetünk velük?

Nemrég birtokomba került egy olyan önismereti könyv, amely annak ellenére, hogy nem hordoz magában sosem hallott, heurisztikus élményt ígérő, vadonatúj információkat, a maga nemében egyedülálló és nagyon hasznos. Mivel egy alapigazságból kiindulva vezeti végig az olvasót egy olyan önismereti folyamaton, amelyre mindenkinek szüksége lenne a mások és önmaga iránti, bizalommal teli élet eléréséhez – írta a Hétköznapi pszichológia blog szerzője.

Az alapigazság pedig nem más, mint az, hogy a gyermekkorban bármilyen módon megsérült, megsértett gyermek nem vált köddé abban a pillanatban, amikor betöltöttük a 18. életévünket. Felnőttnek lenni nem azt jelenti, hogy levetkőzzük minden gyermekkori félelmünket, bizonytalanságunkat, és meggyógyítjuk automatikusan a sértett és fájó sebeinket. Felnőttnek lenni sokkal inkább az, hogy megtanulunk felnőtt módjára viselkedni, elnyomni gyermeki énünket, mert a felnőtt világ ezt követeli meg tőlünk.

De hová lesznek akkor a gyerekkori traumák és az “elfeledett” sérülések?

Ahogy azt már Freud óta tudjuk, a korai, nehezen feldolgozható emlékek, szégyellt vágyak, fájdalmas traumák gyakran elfojtásra kerülnek, amit úgy kell elképzelnünk, mintha a lelkünk mélyén számtalan, kisebb-nagyobb dolgok lennének tőlünk, a tudatos önmagunktól eldugva, egy-egy lepellel letakarva. Mivel a leplek teljesen elfedik az alattuk lévő emlékeket (pl. alkoholista szülő okozta félelem, gyermekkori kiközösítések, tanári megalázások), tudatunk számára nem hozzáférhetőek többnyire.

Az élet viszont folyamatosan próbára tesz minket, mivel nagyon gyakran, szinte állandó jelleggel találkozunk a gyermekkori élményekkel parallel, összeegyeztethető helyzetekkel (féltékenység, bizalmatlanság, félelem, vizsgahelyzet, veszteség).

Képzeljünk el például egy olyan fiút, aki 5 éves gyerekként számtalanszor hallgatta végig ittas apja és anyja kiabálását, mivel a férj rendszeresen meg volt győződve arról, hogy feleség csalja őt. A kisgyerek persze nem sokat értett ebből, de annyit érzett, hogy az anyukája valami rosszat tett, és ha ennek az lesz a vége, hogy elmegy egy másik férfihez, akkor az egész élete össze fog omlani. Felnőttként ez a fiú már nem emlékszik a veszekedések konkrét tartalmára, és eszébe sem jut, hogy az, hogy képtelen megállapodni, az visszavezethető akár ezekre az élményekre is. Ennek a férfinek a tudattalanjában, akármikor elkezd megbízni egy nőben, fellebben a fenti, gondosan „elfelejtett” emlékről a lepel, és még ha nem is kezd el emlékezni, olyan félelmet és szorongást kelt benne, amely miatt mindenféle, mondvacsinált indokkal elhagyja a barátnőit.

Nem tudja, hogy a bizalmatlansága oka annak a benne rejlő gyermeknek a félelme, mégis a szorongást, az elköteleződéstől való félelmet teljesen valódinak éli meg.

Árnyékgyermek és napsugárgyermek?

A könyv szerzője a minden emberben benne élő boldog és sérült gyermeket napsugárgyermeknek és árnyékgyermeknek nevezi Julia Tomuschat nyomán.

Ezek az elnevezések különösen találók, mivel rámutatnak arra, hogy gyermekkori tapasztalataink jelentősen befolyásolhatják azt, hogy felnőttként az élet napos vagy árnyékos oldalát leszünk hajlamosabbak látni. Minden élethelyzetben, amikor váratlanul, szinte magunkat is meglepve, ösztönösen dühösek, bánatosak, szorongók vagy tehetetlenek leszünk, a bennünk élő árnyékgyermek reagál helyettünk. Lázad, dörömböl, toporzékol, hogy végre valahára vegyék már őt észre!

Ilyen tipikusan, amikor például házastársak céltalanul vitatkoznak azon, hogy egyikük miért nem volt képes bevásárolni, pedig a helyzetnek nincs is kimondottan jelentősége, de jó példa akár az indokolatlan féltékenységi roham is. Mindkét esetben az árnyékgyermekek elfojtott dühe okozza a feszültséget, amely egy megbízhatatlan vagy a gyermek igényeit figyelmen kívül hagyó szülő miatt alakulhatott ki.

A viták, ha tudatosulna a gyermeki én, így szólnának: „Nem vásároltál be, pedig kértelek! Rettegek amiatt, hogy nem vagyok neked fontos, és nem hallasz meg, mint ahogy anyám sem volt mellettem, mikor szükségem lett volna rá!” vagy a második esetében a „Mondd ki, hogy nem fogsz elhagyni, mert rettegek, hogy te is elmész egyszer majd, mint régen apa, mikor minden megváltozott!”

A cikk folytatása a 7koznapi.blog.hu oldalon olvasható, ide kattintva!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.