Támogatások 2019. július 1-től

kislány bekukucskál egy kék ajtón

Támogatások 2019. július 1-től

2019. július 1-től 1 gyermek után 44 ezer forint, 2 gyermek után 89 ezer forint, 3 gyermek után 134 ezer forint, 4 gyermek után közel 180 ezer forint egyösszegű támogatás jár.

A hitelforum.hu összeszedte, mennyi pénzt kaptok 1, 2, 3, 4 gyermek után augusztusban.

Ugyan az iskolakezdési támogatás adózása idén már nem annyira kedvező, mégis sok munkáltató segíti a dolgozóit ezzel a lehetőséggel. Ez a bruttó minimálbér 30%-áig adható, ami idén 44.700.- forintot jelent a családoknak, és ezt gyermekenként évente egyszeri alkalommal mindkét szülőnek adhatják a munkaadók. A juttatást szeptember hónapban adják a jogosultaknak.

Az utalvány formájában kapható cafeteria-elem felhasználása szigorúan szabályozott, csak az általános-, és középiskolás gyermekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárolhatóak belőle kb. 14.000 üzletben.

Fontos tudnivaló: a munkáltató dönthet úgy is, hogy mindkét szülő kap iskolakezdési támogatást még abban az esetben is, ha ugyanott dolgoznak. Feltétel az is, hogy a szülő legyen családi pótlékra jogosult. Az utalvány felhasználható az említett célokra a tanév első napját megelőző 60. naptól egészen az érintett naptári év utolsó napjáig.

1 gyermek után 44.700 forint
2 gyermek után 89.400 forint
3 gyermek után 134.100 forint
4 gyermek után 178.800 forint

Az iskolakezdési támogatás, mint választható cafeteria-elem, nagy segítség azoknak a családoknak, akiknek problémát okozna a tankönyvek és a tanszerek beszerzése.

A lehetőség részleteiről online, valamint a munkaadóknál lehet tájékozódni.

(hitelforum.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.