Így válasszunk a babakozmetikumok közül

Így válasszunk a babakozmetikumok közül

Parabénmentes, bio, natúr, ásványi olajoktól mentes… A legtöbb anyuka hamar elbizonytalanodik a babakozmetikumok csomagolásán olvasható varázsszavaktól. Most akkor melyiket válasszuk? És kell-e egyáltalán kozmetikum a legkisebbeknek?

Mindenből a legjobbat. Egészen biztos, hogy kisbabája megszületése után minden felelősen gondolkodó édesanya ezt szeretné adni a gyermekének. Az élet első hónapjaiban, amikor is a legtökéletesebb táplálékot az anyatejjel biztosíthatják az anyukák, ezen kívül a legtöbb, amivel jót tehetnek a legkisebbeknek, a tökéletes babakozmetikumok megtalálása – s hogy miért? Erről közölt cikket a presztizsstyle.com.

A bababőr ötször olyan vékony, mint egy felnőtt bőre, ezért hamar felszívja a rákerülő anyagokat (a mérgeket és a tápláló anyagokat egyaránt). A babáknál ez a folyamat sokkal gyorsabban és nagyobb arányban megy végbe, hiszen a kicsik bőrfelülete – testtömegükhöz képest – többszöröse a felnőttekének.

Egy 3 kg-os csecsemő 1 kg testtömegére 700 cm2-nyi bőrfelület jut, míg a felnőtteknél csak 250 cm2. Ráadásul a bababőr sérülékenysége is erőteljesebb, mint a felnőtteké. Ezért egyáltalán nem mindegy, mit kenünk kisbabánk bőrére!

Nézzük meg a babakozmetikumok összetevőit!

2013 óta nálunk is – az európai uniós szabályoknak megfelelően – minden kozmetikai terméken egységesen kell jelölni (INCI) az összetevőket. Ezt az összetevőlistát a termékeken az Ingredients/Összetétel címszó alatt találjuk.

Itt a termék minden komponensét fel kell tüntetni, méghozzá a koncentráció csökkenő sorrendjében, vagyis minél többet tartalmaz egy összetevőből az adott termék, annál előrébb szerepel az összetétellistában. Az összetevők kémiai elnevezése első ránézésre riasztó lehet, de ha megjegyzünk néhány alapszabályt, könnyebben rátalálunk a kicsiknek legmegfelelőbb babakozmetikumokra.

Csecsemőknek ezeket ne!

Parabének: tartósítószerek, amelyek könnyen bőrirritációt, bőrgyulladást, bőrszárazságot okozhatnak. Samponokban, testápolókban és a nedves törlőkendőkben használják leginkább.

Hexaklorofén: bár a hexaklorofénes hintőport gyakran ajánlják a köldökcsonk ápolására, de a mennyiségre és a koncentrációra nagyon vigyázni kell, mert sok és nagy felületen való hosszú idejű alkalmazása agyi károsodáshoz vezethet (lásd a betegtájékoztatót!).

SLS és SLES: a sodium-lauryl-sulfate (SLS) és a sodium-laureth-sulfate (SLES) olyan habzó anyag, amelyeket tisztító hatásuk miatt tesznek főként samponokba, folyékony szappanokba és babafürdetőkbe. A tisztítás mellett azonban erős bőr- és szemirritációt válthatnak ki.

Alkohol: oldószerként, fertőtlenítő- és tartósítószerként használják egyes kozmetikai termékekben. Szárítja, irritálhatja a bőrt.

Ásványi olajok: paraffin-, szilikonolaj, vazelinféleségek. A kőolaj lepárlásakor keletkező anyagok, amelyek elzárják a bőrfelszínt (alulról a toxinürítést, felülről a bőrlégzést akadályozzák meg). Popsikenőcsök, babaolajok káros összetevői.

Glicerin: 5%-nál nagyobb koncentrációban elvonja a bőr alsóbb rétegeiből a vizet, és szárítja azt. Az 5-nél kisebb százalékú és a növényi változata azonban jótékony hatású a bőrre.

Mely biokozmetikumokkal mehetünk biztosra? És mi az a babakozmetikum, ami jó, ha a kezdőcsomagunkat képezi? Olvassátok el a presztizsstyle.com-on megjelent cikkben!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.