Koronavírus – A gyerekeket jobban védi az immunrendszerük

Szájmaszkban a koronavírus ellen.

Koronavírus – A gyerekeket jobban védi az immunrendszerük

A gyerekeket jobban védi immunrendszerük az új koronavírus ellen – vélik a szakértők. A tudósok arra a jelenségre keresik a magyarázatot, miként lehet, hogy a gyerekek könnyebben “megússzák” a betegség súlyosabb következményeit és kevesebb tünettel kell megküzdeniük.

Az új típusú koronavírus (nCoV-2019) megjelenése óta több mint 900 embert ölt meg, a fertőzöttek között azonban elenyésző a gyerekek száma. Nagyon kevesen betegek annyira, hogy diagnosztizálják náluk a vírust. A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint a betegek átlagéletkora 49 és 56 év között van.

Aktívabb immunválasz – a koronavírus ellen is

Egyelőre nem teljesen tisztázott, mi az oka, hogy a gyerekeket elkerüli a betegség. Hasonló jelenség figyelhető meg egyébként a SARS- és a MERS-vírus esetében is.

“Nem értjük teljesen a jelenséget, de lehetséges, hogy a gyerekek és a felnőttek immunrendszere közti különbségből adódik. Az egyik feltételezés az, hogy sokkal aktívabb a velük született immunválasz, vagyis a kórokozók csoportjait célzó korai reakciójuk” – fejtette ki Andrew Pavia, a Utah-i Egyetem szakértője.

Ha az nCoV-2019 vírusnak kitett gyerekek veleszületett immunválasza erősebb, akkor sokkal könnyebben győzik le a fertőzést és csak enyhe tünetek jelentkeznek náluk.

Krys Johnson, a philadelphiai Temple University College of Public Health kutatója kifejtette: nem arról van szó, hogy a gyerekeknél nem jelentkeznek tünetek, hiszen vírusos tüdőgyulladásuk is lehet. De mivel immunrendszerük annyira erős, nem gyűri le őket annyira a betegség, mint a felnőtteket.

Hozzátette: ez hasonló ahhoz, hogy a felnőtteknek 25-ször nagyobb esélyük van arra, hogy meghaljanak bárányhimlőben, mint a gyerekeknek. És míg az influenza súlyos következményekkel járhat a csecsemőknél, a nagyobb gyerekek sokkal könnyebben vészelik át, mint a felnőttek.

Mi állhat az immunrendszer ereje mögött?

Az immunrendszer ereje mögött több lehetséges tényező is állhat a tudósok szerint.

  • Egyrészt a gyerekeknek sokkal egészségesebbek a légzőszerveik, mivel jóval kevésbé voltak kitéve a cigarettafüstnek és a légszennyezettségnek, mint a felnőttek.
  • Másrészt a gyerekek általánosságban véve is egészségesebbek, kevésbé jellemzőek rájuk krónikus egészségügyi problémák, mint például a diabétesz, az autoimmun betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a túlsúly – fejtette ki Johnson.
  • A felnőttek szintén jóval hajlamosabbak a káros immunválaszra, mely olyan betegségeket okozhat, mint az akut légúti distressz szindróma (ARDS) – mondta el James Cherry, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora.

Az immunsejtek tevékenységének kiegyensúlyozatlansága által előidézett légzőszervi tünetek miatt az ARDS-ben szenvedők 40 százaléka meghal – idézi a szakértőt a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

MTI

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.