A szennyezett levegő agyszerkezeti elváltozásokat okozhat

A szennyezett levegő agyszerkezeti elváltozásokat okozhat

Tizenkét éves korra agyszerkezeti elváltozásokat okoz, ha a gyerek egyéves korában forgalmas környéken, erősen szennyezett levegőnek volt kitéve – állapították meg amerikai kutatók.

 

A Cincinnati Gyermekkórház kutatóinak tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy azoknak a gyerekeknek, akik születésük után a nagy közúti forgalom miatt súlyosan szennyezett levegőjű környéken élnek, 12 éves korukra kisebb lesz az agyuk szürkeállománya és vékonyabb az agykérge a kis korukban kevésbé szennyezett levegőt szívó kortársaiknál.

A szennyezett levegő veszélyes

Travis Beckwith, a kórház kutatója, a PLOS One tudományos portálon online publikált tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, hogy eredményeik szerint “az a hely, ahol élünk és az a levegő, amit belélegzünk hatással van az agyunk fejlődésre”.

Miközben az agyi struktúra elváltozása sokkal csekélyebb, mint amit egy degeneratív betegségnél lehetne tapasztalni, ez a kis méretcsökkenés is elég lehet arra, hogy különböző testi és mentális folyamatok fejlődését befolyásolja az agyban – tette hozzá.

A szürkeállomány az agy azon részeit is magában foglalja, amelyek részt vesznek a mozgásirányításban, valamint az érzékelésben, például látásban és hallásban. Az agykéreg vastagsága a külső szürkeállomány mélységét tükrözi. A tanulmány megállapította, hogy a homloki és a falcsonti lebeny, valamint a kisagy speciális régióiban 3-4 százalékos csökkenés tapasztalható az erősen szennyezett levegőben élő gyerekeknél – idézte a kutatást az eurekalert.org amerikai tudományos portál.

Maradandó strukturális változások az agyban

“Ha a korai életévekben a forgalom okozta levegőszennyezés visszafordíthatatlanul károsítja az agy fejlődését, a strukturális következmények fennmaradhatnak, függetlenül attól, hogy mikor végeznek el újabb vizsgálatokat” – szögezte le Beckwith.

A tanulmányhoz a kutatók 12 éves gyerekek agyát vizsgálták mágneses rezonancia (MR) képalkotással. A vizsgálatban résztvevő 147 gyerek azok közül került ki, akik korábban egy gyerekkori allergiát és a légszennyezettséget vizsgáló cincinnati tanulmányban is szerepeltek. A gyerekeket 1, 2, 3, 4, 7 és 12 éves korukban vizsgálták meg.

A közlekedési forgalom okozta nagy levegőszennyezettség korábbi tanulmányok szerint neurodegeneratív betegségekkel és más idegrendszer-fejlődési rendellenességekkel is összefüggésbe hozható.

MTI

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.