9 dolog, amit ne mondjál a gyereknek!
Vannak szavak, amik simogatnak – de olyanok is, amelyekkel évekre (vagy akár életre) szóló sebet ejthetünk a gyermekeink lelkén, énképén. Vannak olyanok, amelyekkel pont a kíván hatás ellenkezőjét érjük el, de olyanok is, amelyekkel észrevétlenül terelhetjük őket az együttműködés, az önbizalom és a nyitottság felé. Ha kisgyerekről van szó, nem igaz, hogy a szó elszáll! Íme, azok a mondatok, amiket érdemes száműzni a szótáradból, ahhoz, hogy a gyereked hallgasson rád. A Szülő 2.0 cikke.
Egyszerre két dolgot csináltam, főztem a konyhában és silabizáltam valami hivatalos iratot a szobában. Közben a gyerekeim ezerszer kértek tőlem valamit. Egy kis rágcsálni valót, majd visítottak a kiömlött víz miatt, kérdezték, hogy vajon mit szeretnek enni a mókusok és vitatkoztak, hogy a felhők lehetnek-e kékek és a virágok zöldek. Azt említettem, hogy nem tudtam, hogy mi hasogat jobban, a hátam vagy a fejem?
Még sincs semmiféle mentség arra, ahogy aznap délután viselkedtem.
Elkezdtem üvölteni, mint egy sakál: „Kifelé! Elég legyen! Ne zavarjatok!” A lányaim arca mindent elárult. A 2 éves szeme elkerekedett, a 4 éves ráncolta a homlokát, és értetlenül nézett. Azt gondoltam, bárcsak vissza tudnám szívni a szavakat, amik forró lávaként hömpölyögtek ki a számon. Olyan volt, mintha nem is én mondtam volna.
Biztos mindannyian azt gondoljuk, hogy a dühös mondatainkkal fájdalmat okozunk a gyerekeinknek, megbántjuk és összezavarjuk őket. Íme, álljanak itt a leggyakoribb verbális hibák, amiket mi szülők vétünk és a kedvesebb, udvariasabb alternatívák, amiket ajánlunk.
Hagyjál békén!
Az a szülő, aki nem vágyik egy kis egyedüllétre, az egy szent, vagy egy mártír, vagy annyira régóta nem pihent, hogy már elfelejtette, milyen is újratöltekezni. Baj akkor van, ha rendszeresen mondod a gyerekeidnek, hogy „Ne zavarj!”, „Nem érek rá!”. A gyerekek nagyon hamar magukévá teszik az üzenetet, kezdik azt hinni, hogy nincs értelme veled beszélni, mert úgyis lepattintod őket. Ha ezt a mintát látják kis korukban, elég valószínű, hogy nem fognak neked elmondani semmit, ahogy nagyobbak lesznek.
Csecsemőkoruktól kell hozzászoktatni a gyerekeket ahhoz, hogy a szülőknek is szüksége van arra, hogy saját magukra is időt fordítsanak. Próbálj meg a gyerekedhez nagyszülőt hívni, vagy bébiszittert fogadni, vagy megkérni egy barátot, szomszédot, hogy egy másfél órát vigyázzon rá, ameddig kipihened magad és újra feltöltődsz.
Azokra az időszakokra, amikor túl vagy terhelve, mint én, amikor felrobbantam, állíts fel előzetesen néhány szabályt. Például ezt mondhatod: „Be kell fejeznem egy dolgot, kérlek, addig festegess szép csendben, és ha készen vagyok, kimegyünk a kertbe.” Csak reálisan! A totyogó és az óvodás nem tudja magát egy órán keresztül elfoglalni.
Te olyan …. vagy!
Ha címkéket ragasztunk a gyerekeinkre, azzal kevesebbre értékeljük őket, mint amennyit érnek. „Miért vagy ilyen aljas Katival?” vagy „Hogy lehetsz ilyen ügyetlen?” Néha a gyerekek kihallgatnak minket, amikor másokkal beszélgetünk: „Ő az én kis félénk bogaram.” A kisgyerekek gondolkodás nélkül mindent elhisznek, még ha róluk is van szó.Az erős negatív címkék önbeteljesedő jóslattá válhatnak. Tamáshoz elért az üzenet, hogy ő természeténél fogva aljas. Sára elkezdi magát ügyetlennek hinni, így szép lassan aláássa az önbizalmát. Még, ha semlegesnek, vagy pozitívnak is tűnnek a címkék, mint pl. félénk, vagy okos, beskatulyázzák a gyereket és szükségtelen, illetve nem megfelelő elvárásokat támasztanak velük szemben.
A legdurvább mondatok nagyon mély sebeket ejthetnek. Sok szülő élénken és keserűen emlékszik vissza azokra a mondatokra, amiket a szülei mondtak neki: „Te olyan reménytelen (hülye, lusta stb.) vagy!”
A legjobb megoldás, ha az éppen aktuális viselkedésével kapcsolatban teszünk megjegyzést, kihagyva belőle a gyerek személyiségének minősítését. „Katit nagyon megbántottad azzal, hogy azt mondtad a többieknek, hogy ne játszanak vele. Mit tudnánk csinálni, hogy jobban érezze magát?”
Ne sírj!
Variációk: „Ne szomorkodj!”, „Ne vagy már kisbaba!” „Nincs okod félni!” A gyerekek, főleg a totyogók, ha idegesek elkezdenek sírni, mert nem tudják mindig szavakba önteni az érzéseiket. Szomorúak lesznek. Megijednek. Az természetes, hogy meg szeretnénk védeni a gyerekeinket ezektől az érzésektől. De, ha azt mondjuk, hogy ne csináld ezt, vagy azt, attól a gyerekünk nem fogja jobban érezni magát, sőt azt is üzenjük neki, hogy az érzései nem valósak, nincs rendjén, hogy szomorú, vagy fél. Ahelyett, hogy elutasítanánk azt, ahogy a gyerek egy bizonyos módon érzi magát – amikor pedig nyilvánvalóan úgy érzi magát – őszintén nyugtázzuk az érzéseit. „Meg kell, hogy mondjam, nagyon elszomorított, amikor Jancsi azt mondta, hogy nem lesz többet a barátod.” „Valóban a tenger hullámai nagyon ijesztőek, de álldogáljunk itt a parton, hogy elérhesse a lábunkat és megígérem, hogy nem fogom elengedni a kezedet.”
A teljes cikk a Szülő 2.0 oldalán olvasható.