A mai gyerek: türelmetlen és nem bírja az unalmat?

kisfiú áll egy asztal mellett

A mai gyerek: türelmetlen és nem bírja az unalmat?

Azt mindannyian tudjuk, hogy az agyunk képes az alkalmazkodásra. Környezetünk hatására “erősebbé”, illetve “gyengébbé” is tehetjük. De sajnos minden jóakaratunk ellenére úgy tűnik, hogy a mai generáció agyműködését nem a helyes irányba fejlesztjük.

A Családinet annak magyarázatát kereste, amiért a mai gyerekeknek nincs türelmük, és nem tudják elviselni az unalmat.

A háttér okok:

1. Azt kapnak meg, amit csak akarnak, és akkor, amikor szeretnék a mai gyerekek

Ha éhes, ha szomjas, ha unatkozik, elég csak kiejtenie a száján, és a szülő máris teljesíti óhaját. Az a képesség viszont, hogy képes legyen lemondani bizonyos szükségletei azonnali kielégítéséről, fontos lenne a jövőbeli sikerei eléréséhez.

Boldoggá szeretnénk tenni gyerekeinket, de sajnos ezt a boldogságot csak rövid időre sikerül biztosítani számukra. A szükségletek azonnali kielégítéséről való lemondás hozzájárul a gyerekek stressztűrő képességének kialakulásához. Ezt azonban nem segítjük azzal, ha gyerekünk minden kérését azonnal teljesítjük.

2. Korlátozott társadalmi interakciók

Szülőként sok esetben annyira elfoglaltak vagyunk, hogy a gyerek részére bocsájtjuk a modern technika összes kelléktárát, csak hogy elfoglalja vele magát, és hagyjon bennünket dolgozni, házimunkát végezni. Sajnos ezen eszközök átvették a jó levegőn töltött, közös családi séták helyét. A telefon nem tudja megtanítani gyerekünk számára a külvilággal való kommunikáció fajtáit. Szocializációját csak mi magunk alakíthatjuk és taníthatjuk a személyes, pozitív példáinkon keresztül.

Kíváncsi vagy, mi vezet még a türelmetlenséghez és a rossz unalomtűréshez a mai gyerekeknél? Kattints a csaladinet.hu cikkére!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.