Érzelmi ébresztő – érzelmi edukáció

Érzelmi ébresztő – érzelmi edukáció

Kontrollálatlanul ömlik ránk hatalmas mennyiségű torz információ, jelszó és motivációs üzenet az interneten, és ezekből nehéz kiválogatni azokat, amelyekre életeket is lehet alapozni. Polus Enikő mentálhigiénés szakember nem győzi hangsúlyozni: az érzelmekkel máshogyan kell foglalkozni. A mélységekbe március 28-án az Érzelmi nevelés, érzelmi edukáció című izgalmas előadáson vezeti be az érdeklődőket, akiknek a kérdéseire is válaszol. Addig is egy kis ízelítő néhány példával arról, hogy hangzatos üzenetek mantrázása helyett hogyan juthatunk előrébb magunk és mások érzelmi világában.

Hihetetlen mennyiségű torz érzelmi információ terjed az interneten, amire az emberek döntéseket és életeket alapoznak, ahelyett, hogy ha kell, segítséget kérnének professzionális szakemberektől. Mindenhol a szemünkbe van tolva, hogy: „Légy pozitív, engedd meg magadnak; magaddal foglalkozz; ha nem jó neked, akkor nem a helyeden vagy; minden, ami kényelmetlen, az csak mérgező lehet; ne engedj helyet a negatív gondolatoknak; beszélj, de közben maradj csendben; álmodj és adj fel mindent, de ne álmodozz”… ELÉG!

Kérünk benneteket, ne figyeljetek oda mindenre! Olyan gyors lett az információk terjedése, hogy a saját gondolatainkat és érzéseinket kiszorítottuk az időnkből, és mindenféle borzalmas kontrollálatlan tartalomra alapozunk emberi életeket!

Érzések, hiányok, kényelem

Sok évvel ezelőtt az utcai reklámok indították el ezt a vihart, de akkor még nem az volt a marketing és a reklámpszichológia szokása, hogy az érzésekre, azon belül a hiányainkra, kényelmünkre hasson. Akkor még a termékeket kínálták és azok funkcióit mutatták be, ma viszont életérzésekre alapoznak, aminek köszönhetően fogyasztói függő társadalom leszünk. Ráadásul annyi csatornán érkezik egy nap, hogy ha csak egész nap sétálnék egy nagyvárosban, időnként ránéznék az online-ra és a social felületekre, az is elég lenne ahhoz, hogy teljesen kimerüljek estére mentálisan. Hiszen ezeken az információkon az agynak dolgoznia kell, és ami látszólag nem hat rám, attól még informatív az agyamnak és a lelkemnek. Ez iszonyatosan veszélyes és hatalmas káoszt teremtett az érzelmek világában.

Itt az idő, hogy érzelmi ébresztőt fújjunk, mert az érzelmek nem így működnek. Ezáltal a viselkedésváltozások sem mindig valódiak, sok „változás” be van szorulva, megrekedve! Van, amihez idő kell, és a lényeg nem az, hogy mások neked mit mondanak, hanem sokszor az, hogy az benned milyen érzéseket kelt, mit kezdesz azzal. Ehhez önismeret, én-idő, lassítás, művészetek, gondolkodásreformálás szükséges – és mi, akik másoknak segítünk, mert ez a szakmánk és örömmel tesszük. Sőt, nekünk is vannak segítőink, nekem több is! Hálás vagyok mindegyik szaksegítőmnek!

Érzelmi kommunikáció, belső párbeszéd

Profik vagyunk abban, hogy feltegyünk kérdéseket, de a válasz hidegen hagyjon bennünket. „Hogy vagy? Hogy érzed magad?” Hangzik el sokszor a kérdés, de a válaszra már nincs idő. Vagy ha lenne, akkor már nem figyelnek rá. Így megérkezik a leegyszerűsített érzelmi válasz: „jól vagy rosszul”, és a szinonimái. De sokszor nemcsak idő kérdése, hanem az, hogy valójában nem akarjuk felfedni akárkinek, hogy hogy is érezzük magunkat. Néha még önmagunknak sem, hiszen sokszor szégyenérzetet érzünk amiatt is, mert „jól kellene lennem, hiszen megvan mindenem!”. Ebből a példából is jól látszik, hogy milyen kegyetlen és önagresszív elvárásaink vannak magunkkal szemben.

Ha van időm és önismeretben, érzelmi edukációban jártas vagyok, akkor ehhez hasonló kérdések és belső monológok indulhatnak bennünk el, ami rendkívülien hasznos, odabent zajlik, és fontos érzelmi dolgokat integrál.

Lássunk erre egy példát: „Miért kéne mindig jól lennem, legfőképp akkor, ha nem vagyok jól. Lehetek-e úgy nem jól, hogy a környezetem ne akarjon azonnal segíteni, hogy gyorsan jól legyek. De miért nem akarok vajon gyorsan jól lenni? Különben is milyen az, amikor lassan leszek jól? Vajon én vagy más akadályoz abban, hogy megéljem ezt az érzést? Lehet, ha hagynám magam, hogy ne legyek jól, akkor ez automatikusan elillanna majd? De mitől is van az, hogy most nem vagyok jól? Mi az, ami segíthetne nekem ebben? Mit tehetek én magamért itt és most? Szükségem van bármire is?” (Természetesen vannak olyan „nem jól vagyok” állapotok, amikor azonnali segítséget érdemes kérni szakembertől, de most nem ilyenekről beszélünk.)

Mivel az érzések megfogalmazásához önmagunkban is, de a környezetünkben is idő, bizalom, meghittség kell, emiatt aztán elmaradnak az „érzelmeimről beszélek” pillanatok, megmaradnak az informatív kommunikációk és csendben maradunk, magunkban elfojtva oly sok mindent, ami aztán észrevétlenül árthat is.

Jártasság nélkül

Mivel nem rendszeresen beszélgetünk az érzelmeinkről, emiatt járatlan „cipőben” van az érzelmi kommunikációnk. Alapvető érzelmi állapotokat sem tudunk megnevezni, nemhogy bonyolultabb érzelmi folyamatokra magunktól rájönni. Hallunk, olvasunk és tanulunk mindenfélét, de a bal agyféltekénkkel próbáljuk megérteni a dolgokat. Pedig sokszor arra lenne szükség, hogy csak érezzük meg a másikat. Természetesen mindkét agyféltekei tevékenységre szükség van, csak egyik vagy másik ne záródjon ki! De ahhoz letisztult belső érzésekre, tisztán tartott lelki életre van szükségünk.

Például ha bennem harag van, és az már nagyon tartós, szinte konzerválódott, akkor előbb utóbb mindenkire haragudni fogok, amolyan „haragvó típussá” válhatok „örök hari” érzéssel, mert ezek az érzések olyan „szemüveget tesznek fel a szemünkre, amin keresztül látni fogjuk a világot.” De ha nem „haragszom ki magam”, akkor az árthat is. Nos akkor mi a csuda a teendő?

Olyan szép az a bibliai idézet, amely azt írja: „haragudjatok, de ne vétkezzetek!” „Le ne menjen a nap a haragotokkal!” Olyan ez, mintha bizonyos ideig és keretek közé helyezve minden érzésnek meg lenne a keletkezéshez képest a kifutási ideje! De mi magunk is felelősséggel tartozunk, hogy keretek közt történjenek a dolgok az életünkben. Minden haragnak más a „füstje” természetesen. Erre szokták azt mondani: „kis harag”, „nagy harag”, „jogos”, „jogtalan”…

Sokszor hallok ilyen beszélgetést:

-„Haragszol?”

– „Igen”

– „Akkor inkább hagylak!”

Ebben a példakommunikációban van egy kis „berögzült érzelmi cserben hagyás”. Ha előzetesen nem beszélték meg egy nyugalmi helyzetben azt, hogy mit kéne tennie a másiknak egy ilyen helyzetben, akkor mindenki menekülni fog ebből a helyzetből. Aki haragszik, ezt fogja lekommunikálni: „Hagyjatok békén!”; aki kérdezi, ő pedig kimenekül, mert a haragot nem jó érezni, főleg ha valaki rajtunk projektálja hibafaktor nélkül. Egy ilyen helyzetben felmérve a lehetőségeket, két dolgot mondanék:

1. Bizonyos helyzetben kérdeznék: „Tehetek érted valamit?” vagy „Szükséged van valamire, ami most neked segít?”
2. Ha nem terhelhető érzelmileg a kérdéssel, akkor egy jól megfogalmazott mondat sokat jelenthet számára, főleg ha nagyon ki van érzelmileg borulva: „Nem szeretnélek zavarni, de ha tehetek érted valamit, kérlek, jelezd bármikor felém!” vagy „Ha szükséged lenne valamire, itt vagyok, nem vagy egyedül. Csak csendben vagyok jelen a közeledben!”

Most talán azt érzed, hogy ez mekkora hülyeség? Hidd el, hatalmas lelki viharokat és belső tornádókat képes ez az asszertív, gyengéd, jelenlétemről és segítőkészségemről szóló kommunikáció lecsendesíteni! Így megmarad a haragvó egyén érzelmi szabadsága, hogy „ki tudja haragudni magát”, ugyanakkor jelen van annak a tudata, hogy fontos vagyok valakinek; ha kell, fordulhatok hozzá és nem vagyok ebben a „nagyon rossz érzésben” egyedül – mindez mélyen megnyugtató érzést kelthet benne, „step by step” módon! Érzelmi biztonságot képes adni a „háborgó tengeren!”

Nem lehet és nem is érdemes figyelmen kívül hagyni az érzelmeinket

Az érzelmeinket nem lehet cserben hagyni, meg „nem figyelni rájuk”. Megtehetjük, hogy minden érzelmi dolgot félreértünk, de nem érdemes! Az egész egyszerűbb, mint gondolnánk. De az utat magunknak kell megtennünk. A tanulást nem lehet, és nem is érdemes megúszni! De a mesebeli hősöknek is voltak az útjaikon professzionális segítőik: rőzse hordó nénike, piros talpas rigó, vasorrú bába, bölcs bagoly, kurta farkú malacka!

Szeretném, hogy megtaláld mielőbb azokat az elveszett érzéseidet, amelyek tovább segíthetnek téged az életedben. Ezért döntöttem úgy, hogy az érzelmi edukáció jegyében tartok évek óta előadásokat most már Budapesten is, ahol nem tudományos nyelven, hanem érthetően megosztom azokat a „hamuba sült pogácsákat” az érzelmekről, amiket eddig megtanultam, megtapasztaltam. Amiket még nem, azokat az előadás utáni a kérdéseitekből fogjuk közösen összerakni. Hiszen egymástól tanulunk folyamatosan. Aki nem hiszi, az járjon utána! Magam is ezt tettem…

További információk a március 28-i Érzelmi nevelés, érzelmi edukáció című előadásról ide kattintva olvashatók. Facebook-esemény itt.

• Meg tudjuk, meg merjük fogalmazni, hogy mikor, mit érzünk?
• Mi a különbség a félelem, az ijedtség vagy épp a befeszülés között?
• Mitől és mikor jönnek az önfeledt pillanatok, a boldogság érzése?
• Gyermekeink az évszámok magolása mellett értik-e a különbséget az érzések között és mi tartjuk-e ezt olyan fontosnak, mint a kognitív képességek fejlesztését?
• Miért kiemelten fontos az érzelmi biztonság megteremtése, az érzelmi nevelés a családban és az iskolában, óvodában is?
• Miért boldogok a dánok, akik nagyon sok családi időt adnak maguknak, hyggeznek?
• Miért elégedettek a finn gyerekek, ahol az iskolában az elsők között a pszichológiai biztonság megteremtését vállalják?

A gyerekek ösztönösen érzik, amit néha ugyan nem tudnak megfogalmazni, de egy biztos, tükröt tartanak nekünk, szülőknek. És ebbe a tükörbe bele kell nézni és ha nem tetszik amit látunk, akkor egy finom ecsettel újra festeni az érzések, érzelmek festményét, elsőként a magunk profilját, majd a családét. Hát lássunk neki!