Érzelmi nevelés óvodás korban – játékötletek otthonra is

hangulatjelek

Érzelmi nevelés óvodás korban – játékötletek otthonra is

Nem csak óvónőként, de családanyaként is nagy hangsúlyt fektetek az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra, hiszen a lelki egészség az egészséges, harmonikus személyiség alapja. Hiszem és tudom, hogy a testi-lelki egyensúly megteremtése és megőrzése pozitívan befolyásolja a nevelés hatékonyságát, a személyiség fejlesztését. A csoportomban is ennek szellemében vagyok jelen. – olvasható a csaladinet.hu oldalon.

 

Tapasztalataim alapján, egyre inkább megerősítést nyer az a tény, hogy az érzelmi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Intézményi szinten nekünk, óvodapedagógusoknak e téren kiemelten és tudatosan foglalkoznunk kell az új generációval. Alapvető fontosságú, hogy kiegyensúlyozott gyerekeket neveljek, akik érzelmi biztonságban játszhatnak, tevékenykedhetnek, ismerhetik meg önmagukat és környezetüket.

Célom, hogy:

  • a gyermekek megismerjék az érzelmeket, (fokozatosság);
  • fel tudják ismerni és meg tudják nevezni azokat;
  • mutassak nekik olyan technikákat, módszereket, amelyek megnyugtatók számukra (érzelmi biztonság);
  • segítsem a gyerekeket abban, hogy megismerjék önmagukat;
  • tanuljanak feszültséglevezető technikákat (fejlettségüknek megfelelően), tudják indulataikat kezelni;
  • mondják el érzelmeiket, merjenek beszélni róluk, az adott helyzetről (feldolgozás).

 

ÉRZELEM-ÓRA

A gyakorlatban mindezt segíti az ÉRZELEM-ÓRA. Ennek megvalósítását az Agymanók című film inspirálta, melynek szereplői – Derű, Harag, Bánat, Majré és Undor – személyesítik meg az öt alapérzelmet. A gyerekek kedvük szerint állíthatják be az órát, hogy éppen milyen hangulatban vannak, miközben el is mondhatják, hogyan érzik magukat, és miért. Gyakran azt veszem észre, hogy a gyerekek az Érzelem-órát forgatják, beszélgetnek előtte. Egy-egy helyzet kapcsán közösen is megbeszéljük, mi uralkodik bennünk és miért. Ezt a tablót színesítik, és gazdagítják az ÉRZELEM KÁRTYÁK.

 

agymanók játék tábla

 

DULI-FULI TÁBLA

Készült egy DULI-FULI TÁBLA, amelyre gyurmaragasztó golyócskákat tettem, azzal a céllal, hogy ha valaki nagyon dühös, vagy bántja valami, odamehet és kedvére nyomogathatja, lelapíthatja a gyurmagolyókat. Ha kevésbé dühös, kevesebb golyót lapíthat. Sőt, utána vissza is varázsolhatja azokat.

 

hangulatjelek

 

NYUGI-SAROK

Mindez a NYUGI-SAROK-ban található, ahol nyugtató természeti képek vagy egyéb gyönyörködtető alkotások díszelegnek, és a gyerekek akár pihenhetnek is egy szivacson, kedves plüssfigurák, valamint mesekönyvek körében. Itt a  NYUGI-KRUMPLI is segítségükre van, amelybe feszültségüket, mérgüket belepumpálhatják.

SZERETET-KRISTÁLY

Van a csoportunkban SZERETET-KRISTÁLY. Ez egy hegyi kristály, amelyet körbe szoktunk adogatni: vagy csak csendben, kezünkben átmelegítve vagy úgy, hogy közben a jó, és kellemes élményeinket, gondolatainkat osztjuk meg egymással.

 

DÍCSÉRŐ-KARIKA

DÍCSÉRŐ-KARIKA azt a célt szolgálja, hogy a benne ülő gyermekről a többiek pozitív, jó gondolatokat fogalmaznak meg, a nap folyamán történt játék, tevékenység alapján.

Mindemellett természetesen szerepet kapnak a „közösségépítő” játékok, relaxációs mesék, zenék, melyek a lelkünket táplálják. A kis-, középső csoportosaink számára természetesen fokozatosan bővül az érzelmi intelligenciát gazdagító játékok, eszközök köre.

 

GONDEVŐ

Nemrég készült el a GONDEVŐnk, mely egy olyan fadoboz, amibe a gyerekek belerakhatják a lerajzolt (vagy valamilyen formában megjelenített) gondjukat, problémájukat, amit a Gondevő elrágcsál.

 

gondevő játék doboz

 

Természetesen, a gyerekek igényeihez és fejlettségéhez igazodva vannak még elképzeléseim, és biztos lesznek spontán kialakuló ötletek is. Ahogyan történt ez a legutóbbi nagycsoportosaimnál, akikkel eljutottunk a Panasz iroda, és az Öröm iroda megnyitásáig. S egy újfajta szerepjátékban élhették meg, és dolgozhatták fel a különböző érzéseket.

 

forrás: csaladinet.hu

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.