Ettől fosztjuk meg a gyerekeinket

Ettől fosztjuk meg a gyerekeinket

Sokan azt gondolják, hogy az iskolaérettség legfontosabb feltétele, hogy milyen magas a gyerek, tud-e cipőt kötni vagy ismeri-e az irányokat… A mai gyerekek többsége ezen tudásoknak is híján van, ahogy az egymásra való odafigyelés képességének is. Nem volt rá idő, hogy még ezekre is megtanítsuk a gyerekeinket, hangzik a válasz.

A sietős reggelek, a délutánok az oviban, a kapkodós hétvégék nem tették lehetővé, hogy kellő türelemmel és akarattal hagyjuk elboldogulni a gyerekeinket. A szülő türelmetlen, fáradt, ingerült, mert őt is ezer inger éri a munkahelyén, az utakon és gyakorlatilag mindenhol, ahol megfordul, ezért a gyorsabb és könnyebb lehetőséget választja. Megcsinálja a gyerek helyett, és maga is türelmetlen sokszor a többi emberrel is – vélekedik a Hildasagok Blog szerzője.

Tanítsuk meg gyerekeinket az egymásra figyelésre is

Az otthonról hozott alapvető tanulások egyike lenne az is – az életkornak megfelelő önállóság, vagy köszönés, stb. mellett -, hogy egymásra figyeljünk. Arra is fel kell hívni a gyerek figyelmét, hogy várja meg, amíg a másik befejezi a mondandóját, ne vágjon a szavába és a türelme sokszor kifizetődőbb, mint gondolná.

Az is a felnőttek sodró mindennapjainak következménye, hogy a gyerek nem használ olyan kifejezéseket, amellyel kérni tud vagy megköszön bármit is. Az egészségedre, a tessék, az elvehetem-e, a hozzányúlhatok-e ahhoz szinte kiveszőfélben van. Sokan úgy védekeznek ez ellen, hogy nem vesznek róla tudomást. Azzal, hogy a gyerek már csak ilyen, el is intézhető a nemtörődömség.

A minta pedig a felnőtt

A gyerek nem ilyen. Sok mindent megfigyel, követ, lát, értékel. A minta pedig a felnőtt. Nem a szavai, nem a félmegjegyzései, amiről azt gondolja, hogy nem is értette a gyereke, hanem az a mozdulat, amikor kidobja a csikket a kocsi ablakán, amikor tolakszik, amikor nem kér elnézést a bevásárlókocsival való ütközésnél, amikor úgy megy be az ajtón, hogy ketten is a félfára szorulnak miatta. Ezeket mind-mind látja és elraktározza a gyerek. A tisztelet nem prédikálással tanítható.

A nevelés nem egyszerű munka

Strapás mind szavakkal, mind tettekkel. Nagy a konfrontálódás lehetősége. Még ha ezt nehezen is ismerjük el és nagyon sokszor nem díjazzuk, vagy kioktatásnak minősítjük. Mindig tanulunk. Felnőttként is. Naponta szembesülünk azzal, hogy mások miket mernek megtenni vagy épp nem megtenni velünk szemben. Ezeket kicsiben visszük tovább a gyerekeink életébe, ezért mérhetetlenül fontos az, amit és ahogy teszünk otthon. Szülőnek lenni nem jó buli, hanem felelősség, kitartó munka és következetesség is a sok öröm mellett. A fáradozást, a folytonos aggódást pedig csak ráadásnak kapjuk a szülői lét palettájára. De rajtunk áll vagy bukik minden. Majdnem minden.

A hildasagok.blog.hu-n megjelent írás sok fontos dologra világít még rá a témával kapcsolatban, olvasd el!