Ezzel zúzzuk porrá a gyerek önbizalmát

mérges fej

Ezzel zúzzuk porrá a gyerek önbizalmát

Bizonyos destruktív nevelési módszereket soha, semmilyen körülmények között nem szabadna alkalmaznia egyetlen szülőnek sem, ha jót akar a gyerekének és nem akarja tönkretenni az önbizalmát.


Önbizalmunk alapvetően meghatározza a viselkedésünket, döntéseinket, boldogulásunkat a magánéletben és a munkában – azaz az egész életünket. Akinek egészséges önbizalma van, az könnyebben veszi az akadályokat, nyitottabb az új dolgok iránt, és sokkal nagyobb eséllyel éri el a céljait, mint azok, akik nem hisznek önmagukban – írja a Dívány cikke. Ezért kell helyesen támogatnunk a gyerekünk önbizalmát.

Szülőként fontos feladatunk gyerekeink pozitív önértékelésének elősegítése, ám előfordul, hogy egy-egy feszült helyzetet olyan módon kezelünk, amivel éppen ennek ellenkezőjét érjük el: az indulat szülte nevelési eszközök bizony egy csapásra lerombolhatják a gyerek önbizalmát.

A Psychology Today cikke négy olyan destruktív nevelési módszerre hívja fel a figyelmet, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabadna alkalmaznia egyetlen szülőnek sem, ha jót akar a gyerekének.

1. A kiabálás és testi fenyítés rombolja a gyerek önbizalmát

Ez a legrosszabb, amit gondozóként tehetünk egy gyerekkel, és bár 2005 óta Magyarországon is törvény tiltja a gyerek bántalmazását, nem nehéz elképzelni, hogy a valóságban otthon, a négy fal között bizony elő-előfordul. Márpedig akár szavakkal, akár fizikailag verjük a gyereket, azzal nemcsak azt tanítjuk neki, hogy a gyengébbel szemben oké így érvényesíteni az akaratunkat, de egy pillanat alatt porrá zúzzuk az önbizalmát. Ilyen káros és legfeljebb rövid távon működő stratégiák helyett arra kellene törekedni, hogy higgadtan, türelmesen megbeszéljük a gyerekkel az adott problémát, és igyekezzünk együtt megoldást találni rá.

2. Múltbeli ballépések felemlegetése

Nem sok értelme van egy már régen elrendezett nézeteltérést vagy hibát újra és újra felhozni, hiszen egyrészt mindenkinek joga van egy ilyen után tiszta lappal indítani, másrészt ezzel csak azt erősítjük meg a gyerekben, hogy a haragtartás is teljesen rendben van. Ha ehelyett az erősségeire, a pozitív viselkedéseire fókuszálunk, akkor ő is sokkal jobban fogja érezni magát a bőrében, és ezáltal annak is jóval csekélyebb esélye lesz, hogy megismétlődik egy-egy rossz döntése.

A teljes cikket a további gyermeki önbizalom-romboló tettekről a divany.hu-n tudod elolvasni.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.