A dadogás lehet élettani is

kisfiú egy dobozban ül

A dadogás lehet élettani is

A beszédritmus zavara évszázadok óta ismert jelenség, több híres ember, így Newton vagy Churchill is dadogott, ugyanakkor kialakulásának pontos okát máig nem fejtette meg a tudomány. Az élettani dadogás a beszéd kialakulásának természetes hozadéka lehet, nem ugyanaz, mint a dadogás beszédprodukciós zavara.

A Femina Sólyom Vanda logopédust kérdezte – többek között arról – hogyan érdemes viszonyulnunk gyermekünk élettani dadogására.

Dadogásnak nevezik, ha a folyamatos beszédet elakadások, szótagismétlések szakítják meg, hosszas szünetek jelentkeznek a beszédben, amihez gyakran társul artikuláció, tikkelés, arcrángás vagy helytelen hangképzés, mint például a pöszeség vagy raccsolás. A világon a becslések szerint közel 70 millió ember dadog, a gyerekek 80%-ánál kisgyermekkorban, 2-5 éves kor között kezdődik, és fiúk között háromszor gyakoribb, mint a lányoknál. Az okok pedig többfélék lehetnek.

A beszédzavarokról pl. ITT írunk.

Élettani dadogás – Mi ez?

Sok kisgyermek beszéde 2-4 éves kor körül elkezd akadozni. Ez sokszor csak élettani dadogás. Ilyenkor a gyermek szókincse, kommunikációja még fejletlenebb, nem tudja olyan gyorsan kifejezni a gondolatait, ahogy azok eszébe jutnak.
Az élettani dadogás általában 6-9 hónap alatt magától rendeződik, az “igazi” dadogás viszont tovább tart, és nem múlik el egyhamar.

– Az élettani dadogás időszakában nagyon fontos a szülők és a környezet – szomszéd, nagymama, pedagógus – reakciója. Ha tudatosítják a gyermekben azt, hogy akadozik a beszéde, állandóan kijavítják, befejezik helyette a mondandóját, belevágnak a döcögő mondataiba, és túlontúl aggódnak azon, hogy miért nem tudja a gyermek szépen kifejezni magát, nagyon könnyen állandósíthatják a dadogást. Ha a gyerekek nem kapnak a környezetüktől elég megértést és támogatást, magukba fordulhatnak, ami szorongáshoz, zárkózottsághoz vezethet – mondja Sólyom Vanda.

A dadogás kialakulásának okairól és a kezelés lehetőségeiről a femina.hu cikkében olvashattok.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.