Hogy gondolkodik egy ovis?

Hogy gondolkodik egy ovis?

Az óvodáskorú gyermek világa varázslatos és izgalmas: tele van tündérekkel, csodákkal, no meg a sötétben megbújó boszorkányokkal, szörnyekkel, óriásokkal… Mennyiben különbözik a felnőttekétől?

Izsó Ildikó a koloknet.hu-n megjelenő cikkében azt elemzi, hogyan gondolkozik egy ovis gyerek.

A nappalok sok felfedezni, megismerni, megmagyarázni valót rejtenek számára. Már könnyedén jár, jól fut, ügyesen mászik, a beszéd pedig segítségére van, hogy a világ „nem megfogható” részeiről is képet alkosson. Az óvodás a sok ismeretet rendezni igyekszik, magyarázatokat alkot, így önálló elképzelése lesz a világról, annak működéséről. Nem csoda, ha ezek az elképzelések a felnőtt számára olykor különösek: a gyermeki gondolkodás nem mennyiségileg, hanem minőségileg különbözik a felnőttekétől.

Az ovis világkép központi magja a mágikus gondolkodás

Az óvodás világa méreteiben és arányaiban emberhez igazított. Középpontjában gyakran maga a gyermek áll, aki oksági összefüggést tételez fel egymástól független dolgok között, s úgy véli, hogy e – valójában nem létező – kapcsolatok felhasználásával irányíthatja a világot.

Egy óvodás magyarázatai, következtetései az őt körülvevő világról nagyon sajátosak.

Egyrészt közvetlen analógián alapulnak (a gyermek azt hallotta, hogy a kismadár örül, mert magot kapott, ezért legközelebb maggal kínálja a nagymamát), másrészt a gyermek esetleges szempontok szerint vonja le a következtetéseit (az a zöld teherautó biztosan almát szállít, mert tegnap egy másik zöld teherautón alma volt).

Szükségesek is a magyarázatok, mivel körülötte a természet állandóan változik. A Nap és a Hold hol látható, hol nem (ha nem látható, hol van, mit csinál?). Van, amikor villámlik, de amikor nem, akkor hol a villám? Egyáltalán, hogyan lett a Nap, a Hold és a villám? A három év körüli gyermek kézenfekvő magyarázata a mesterséges előállítás, vagyis az emberek „csinálták” (ezt a magyarázási módot nevezik artificializmusnak).

A nagyobb óvodás gondolkodásában az ember nemcsak a dolgok létrehozójaként szerepel, hanem minta is a tárgyak működésének megértéséhez. A tárgyak, jelenségek mind élő, érző lények, „akiknek” szándékai vannak (ez az animizmus). A gyermek saját érző, gondolkodó lényét vetíti rá a külvilágra, az analógia alapja önmaga: ő él, tehát minden él, ő érez, tehát minden érez, neki szándékai vannak, tehát minden másnak is szándéka van. Ez adja világképe szubjektivitását.

Miért? Miért? Miért? Miért?

A korszakra jellemző állandó „miért?”-ek mögött a gyermeki kíváncsiság mellett az elégedetlenség is meghúzódik, hiszen a felnőttek válasza nem erősíti meg a sajátos gyermeki logika következtetéseit, tovább kell hát feszegetni a témát…

Olvasd el a teljes cikket a koloknet.hu-n.