Hogyan válhatunk idegenekké gyermekünk szemében?

Hogyan válhatunk idegenekké gyermekünk szemében?

Mikor ültél le utoljára játszani vele, vagy megnézni, amit mutatni akart? Szinte mindig akad “fontosabb”, sürgősebb dolgunk, mint mindent félretenni és odafigyelni a gyerekekre. Pedig ha többször is süket fülekre talál a kérése, hamar válhatunk számára idegenekké. Harmadszor már nem fog odahívni maga mellé – figyelmeztet Zacher Gábor, a függőségek szakértője.

Karizs Tamás – Zacher Gábor: A Zacher – Mindennapi mérgeink című könyv egyik idézete alapján írta a csaladinet.hu az alábbi elgondolkodtató sorokat.

Anya, néééézd! Appaaa, figyeeelj!

“… próbáljunk meg minél több alkalmat találni egy jó kis beszélgetésre! A másik nagyon fontos, hogy amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!” vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!”, az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok”, bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!” „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…” Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.

Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnal élik az életüket vagy ki-ki „a saját számítógépében.”

Ne hagyjunk űrt bennük!

Ki tudna többet mesélni hazánkban a függőségekről, mint Zacher Gábor? Érdemes odafigyelni az üzenetére: a főorvos már többször megfogalmazta, mit kellene szem előtt tartaniuk a szülőknek, ha szeretnék megóvni gyermekeiket. Mint mondja, szerinte az apró, pici “szeretetinjekciók” és a rendszeres kommunikáció az, ami rendkívüli módon hiányzik ma az életünkből. Pedig e két dolog segíthet, hogy egy tizenéves serdülőből ne legyen – ahogy ő fogalmaz – “egy rohadt, drogos kiskö..ög”.

Egyedül a megfelelő kommunikáció segítségével alakulhat ki olyan intenzív kapcsolat szülő és gyerek között, amire támaszkodva később el tudja utasítani a fiatal a függőséget okozó szerek kipróbálását. Akik ilyen szereket fogyasztanak, azok valamilyen űrt, hiányt próbálnak betölteni: legtöbbször a szeretet, törődés, odafigyelés hiányát.

7 perc (!) az átlag?

Egy magyarországi statisztika szerint naponta 7 percünk jut arra, hogy gyerekeinkkel beszélgessünk – ennyi idő alatt azonban tényleg lehetetlen utat találni hozzájuk (míg tévézéssel például napi 3,5 órát töltenek átlagosan a gyerekek). Ahogy már Zacher Gábor előtt sokan mások is megkongatták a vészharangot: ideje letennünk a telefonokat és sokkal több időt szánni a gyerekekre, ha nem akarunk egy szeretethiányos, magányos, telefon- és egyéb függőségektől szenvedő generációt felnevelni.

(csaladinet.hu)