Így sínyli meg a gyerek, ha a szülei között rossz a kapcsolat

egy nő és egy férfi veszekszik

Így sínyli meg a gyerek, ha a szülei között rossz a kapcsolat

Nem muszáj üvöltve veszekedni ahhoz, hogy a gyerek biztonságérzete sérüljön, ehhez elég már a rossz kapcsolat légköre is. Azzal azonban csak jól jár, ha megtanulja, hogyan kell a konfliktusokat intelligensen rendezni.


veszekedésValóban tilos a gyerek előtt veszekedni? – teszi fel a kérdést sok szülő. Miközben azt mindannyian érezzük, hogy az indulatos jelenetek nem tesznek jót a kicsik lelkivilágának, tudnunk kell, hogy nem minden nézeteltérés káros. A gyerekeknek is meg kell tapasztalniuk, hogy a vita nem feltétlenül rossz dolog, és hogy ha nem értünk egyet, azt kulturáltan is meg lehet beszélni, ettől még nem menthetetlen egy kapcsolat. A Családinet írását olvastuk a témában.

Az állandósult, folyamatosan feszült légkör azonban mindenképpen rosszat tesz, és ehhez nem is kell hangosan veszekedni. A következő problémákat okozza a szülők gyűlölködése:

A bizonytalanságérzés a kapcsolat rombolója

„A szülők nem érzik, mennyire érzékenyek a gyerekek a konfliktusaikra” – állítja E. Mark Cummings a Marital Conflict and Children An Emotional Security Perspective című könyv szerzője. A gyerek számára a szülői háttér jelenti a biztonságot, és ha ez meginog, az egész világba vetett bizalma megrendül. A szerző szerint a kiegyensúlyozatlan környezetben felnövő gyerekek körében gyakori a szorongás, a rossz alvás és az evészavarok – kóros étvágytalanság vagy elhízás – is.

Bűntudat

A gyerek világképe még egocentrikus: nehezen tudja elképzelni, hogy tőle függetlenül történnek a dolgok. Ha a szülei veszekednek, biztos benne, hogy ennek valamilyen formában ő az előidézője. Biztosan rossz volt, vagy megint elrontott valamit.

A helyzetet nehezíti, hogy a szülői konfliktusok középpontjában nagyon gyakran valóban a gyerek áll. A nevelés, a fegyelmezési módszerek éppúgy képezheti vita tárgyát, mint az, hogy valamelyik fél – jellemzően az anya – úgy érzi, a párja nem foglalkozik eleget a gyermekkel. Az érintettnek pedig mindezt valódi kín végighallgatni.

…és van még néhány nagyon fontos szempont, amelyre esetleg eddig nem is gondoltunk: olvassátok el a teljes cikket a csaladinet.hu oldalán!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.