Komisz kölykök, kezdjetek el élni!

Komisz kölykök, kezdjetek el élni!

Vannak, akik nyomot hagytak az emberiség történelmében, hovatovább gyökeresen megváltoztatták, miközben a suliban mihasznának, butának, semmirekellőnek, naplopónak tartották őket. Sok időbe és adott esetben kitérőbe telt, míg ráleltek az útjukra.

A gyerekek többnyire csupán a végállomásokról, a csúcsteljesítményekről olvasnak az iskolákban, az odavezető útról nem. Így aztán nehéz is elképzelniük, hogy éppen ők a következő Einstein, vagy Picasso, Neumann, Darwin, Gaudí, Beethoven és még hosszan sorolhatnám. De talán még fontosabb kiemelni, hogy a mai standardizáló, versenyszagú világban nekünk, szülőknek is nehéz elképzelni a saját gyerekeinkről, hogy a jövő nagyformátumú alakjai lesznek, lehetnek, amikor folyamatosan a hibáikra, a hiányosságaikra, a problémáikra, az elakadásaikra irányítja a rendszer a reflektorokat.

Most furcsa mód én is ezt fogom tenni egy retrospektív reflektorral. Hogy minden szülő, aki elolvassa ezt a szösszenetet, megerősödhessen abban, hogy az a normális, aki hibázik, aki nem tökéletes, sőt, hogy az extrém teljesítményt nyújtó emberek csak nagy ritkán simulnak bele a problémátlanság homályába.

Vizsgálatok és megbélyegzés?

A kis Neumann Jánoska lehet, hogy ma bajban lenne az általános iskolában, mert fotografikus memóriája és extrém fejszámoló képessége miatt unatkozna a matematika órákon, nem jönne lázba egy esszéírástól és ha nehezen barátkozna kortársaival, szociális és magatartási problémákat is beazonosítanának nála, majd viszonylag gyorsan autistaként kezelnék, vizsgálatokra küldenék, megbélyegeznék.

Szeretnék egy kis ablakot nyitni erre, és azt is kérem, hogy adjátok tovább ezeket a történeteket a gyerekeiteknek! Hogy lássuk: az idolok is normális, nem átlagos, izgága gyerekek voltak.

Egyikük sem volt tökéletes. Ellenben olyan szerencsés emberek voltak, akik rátaláltak a saját útjukra, akik megerősödhettek abban, amiben tehetségesek voltak és átadhatták magukat a szenvedélyeiknek. Akikben valaki – szülő, családtag vagy tanár – hitt. Akik éppen ezért lelkesedéssel, hittel, fáradhatatlanul, örömmel dolgoztak saját elképzeléseik megvalósításáért, akár gyerekkoruktól kezdve, még akkor is, ha mindez áldozatokkal is járt.

Példák híres, nagy emberek gyerekkoráról

Honoré de Balzac dajkaságban nevelkedett, 8 évesen már bentlakásos iskolába járt. Hatévesen mindössze kétszer találkozott a szüleivel. Tanárai szerint mamlasz, pufók, félszeg, tohonya, búvalbélelt gyerek volt, aki rendszeresen büntetéseket kapott, mert nem bírta elviselni az igazságtalanságot és kiállt ellene. Szülei nem voltak megelégedve iskolai előmenetelével. Zsebpénzt azért nem kapott tőlük, mert szerintük „mihaszna és tökfilkó” volt. Az iskola igazgatója sem látta meg benne a zsenit. Így értékelte: „Semmit sem lehet kihúzni belőle, sem a leckét, sem a feladatokat. Legyőzhetetlen irtózást érez a kötelező munkával szemben.”

Balzac mindeközben így érzett: „Bármit akarnak a fejembe verni, semmibe veszem. Mindaz, amit magamtól tanulok, szenvedélyesen érdekel.” 14 éves korára tanárai háta mögött már kiolvasta a kollégiumi könyvtár javát. Húszévesen írt tragédiáját olvasva egy akadémikus így nyilatkozott róla: „A szerző foglalkozhat akármivel, kivéve az irodalmat.”

Charlie Chaplin egy szegénynegyedben nőtt fel, iskolába akkor járt, amikor tudott: „Ettől egy kicsit megváltoztam, mert a többi gyerek társaságában nem éreztem magam annyira egyedül.” A tananyag azonban nem foglalkoztatta. A történelem szerinte merő erőszak és romlottság.

Charles Darwin gazdag orvoscsaládba született. Felnőttként így nyilatkozott: „Az iskola, mint oktatási mód bennem egyszerűen űrt hagyott.” Közepes tanuló volt, akit sokkal jobban érdekelt az iskolánál a vadászat és a halászat. Apja nyomására beiratkozott az orvosi egyetemre tizenhat évesen. Ma bizony aligha vennék fel. Az volt csak a baj, hogy nem bírta a boncolást és rosszul lett a vér látványától, ezért lelkésznek tanult három évig. A tantárgyak azonban ott sem érdekelték, kivéve az euklideszi geometriát és a természetteológiát.

További érdekes és tanulságos történetek a Szülő 2.0 oldalán olvashatók, ide kattintva.