L. Stipkovits Erika: „A koronavírus-krízis után más emberek leszünk”

piros vekker a 11. órában

L. Stipkovits Erika: „A koronavírus-krízis után más emberek leszünk”

A járvány leküzdése után talán, ha túljutunk a korona-krízis időszakán, esélyt kapunk arra, hogy személyiségünk érettebbé váljon, életünk tartalmasabb, szerethetőbb legyen – véli a HVG Extra Pszichológia magazin pszichológus szakértője, aki a járvány pszichológiai vonatkozásait tekintette át. A lelki fejlődés tíz lehetőségét is kiemelte. – olvasható a hvg.hu oldalon.

 

Úgy tűnik, senki sem „úszhatja meg”, hogy ne élje át a világjárvány hatásait. S előfordulhat, hogy átmenetileg a probléma meghaladja az alkalmazkodóképességünket, ám tudjuk, személyiségünk a rendkívüli helyzetek által válik érettebbé. Ha sikeresen túljutunk a korona-krízis időszakán, akkor talán új, adaptív megoldási módokat tanulhatunk meg, ugyanakkor megnövekedhet a pszichés sérülékenységünk veszélye is, amit a járvány lecsengetése után sem hagyhatunk figyelmen kívül.

 

Veszély és esély

A krízist jelölő kínai írásjel kétféle tartalom összevonásával fejezi ki a fogalmat: veszély és esély egyszerre van benne. S valóban a válság pillanatában egyaránt van lehetősége egy új, a helyzethez alkalmazkodó megoldásnak, és az akár másokat, akár önmagunkat pusztító megnyilvánulásoknak is.

 

Az életről döntünk

A krízis görög eredetű szó: döntést is jelent. Hogy miről kell most döntenünk? Az életről, arról, hogyan fogjuk mostantól élni az életünket, mivel a régi módon már nem lehet, a koronavírus elsöpri annak eddigi formáját. A döntés azért is nehéz, mert az új életről, a várható történésekről még fogalmunk sincs, továbbá a krízis középpontjában most is a veszélyeztetettség érzése áll.

A szokatlan események miatt összezavarodhatunk, nem látunk tisztán, előfordul, hogy a helyzetekre nem látunk megoldást, homályosnak érezhetjük a kapott vagy elhallgatott információkat. Egyszerre lehetünk kétségbeesettek, dühösek, feszültek, szorongóak, és érezhetünk félelmet, bűntudatot. Talán azt is érezhetjük, hogy kicsúszik a kezünkből életünk és az események irányítása.

kövek, virágok, kulcs

 

Bizonytalan jövő

A jövővel való kapcsolatunk is bizonytalanná válhat, az olaszországi egyedül, magányosan haldoklók szívfacsaró képeit látva, a betegségszám hazai növekedésével egyre nehezebb hinni, bízni, reménykedni. S mindez krízishelyzetben átmenetileg rendjén is van.

Ám döntenünk kell valamelyik megtalált megoldás mellett, döntenünk arról, hogy mit hagyunk ott az eddigi életünkből, mit áldozunk fel, és mi a fontos, a legfontosabb számunkra. Újfajta készségekre van szükségünk, hogy az élet folytatható legyen tovább: nagyfokú rugalmasságra, fokozott felelősségvállalásra, szabálytartásra, folyamatos újratervezésre, összefogásra, az emberi élet iránti alázatra.

0-24 órás együttélésre egymással, gyerekeinkkel, az otthoni munkavégzés, a digitális oktatás körülményeinek megteremtésére, a kevesebb jövedelemből élésre, a fogyasztási szokásaink átírására, több belső munkára, kevesebb külső zajra, több belső csendre…

A koronavírus üzenete

A korona-krízis tehát a testi következményeken túl a lelki egyensúlyvesztés speciális, átmeneti állapota is. S ez szerencsére nem marad így örökké – s ezt jó, ha a járvány tetőzése idején is tudatosítjuk magunkban, amikor érzéseink pont az ellenkezőjét sugallják nekünk. Az élet folytatódik, bármi is történt, történik, továbblépünk. De az egyensúly helyreállításának lépéseit csak akkor tudjuk megtenni, ha már túlestünk a koronavírus legnehezebb időszakán.

Amikor „összeszedtük magunkat”, amikor majd elmúlik a félelem, a feszültség, a szorongás, és újra életképesnek, erősnek, egészségesnek érezzük magunkat, és már képesek leszünk a tanulságok levonására, a tapasztalatok beépítésére a személyiségünkbe. Elmondhatjuk a nehéz időszak után: már nem az az ember vagyok, aki előtte voltam, megváltoztam.

 

színspirál

 

Mit kell ebből megtanulnunk

Bízom benne, hogy megértjük, hogy mi a korona-krízis jelentése az életünkben, mit kell ebből megtanulnunk életünkre, személyiségfejlődésünkre nézve. Talán új, emberibb értékrendet alakíthatunk ki, és ehhez új célokat és odavezető utakat találunk. Végül azt érezhetjük majd, hogy még ha szenvedésen, lemondásokon is kellett keresztül mennünk, nem bánjuk a velünk történteket, mert jobban érezzük magunkat, mint valaha bármikor.

Hiszen pszichológiai értelemben a szimbolikus halál régóta köztünk él, amikor csak túlélünk, vegetálunk, és nem azt az életet éljük, amire képesek vagyunk, amihez tehetségünk van, és amiben jól érezzük magunkat. Amikor mindent a pénz, az érdek ural, és amikor gyakran gyűlölködünk, bántjuk egymást.

A koronavírus leküzdése után talán esélyt kapunk arra, hogy személyiségünk érettebbé váljon, életünk tartalmasabb, szerethetőbb legyen, jobb színvonalon folytatódjon, mint előtte. S a tehetséges embereknek lehetőségük lesz arra, hogy a krízisben átélteket egy másik szemszögből fogalmazva üzenjenek mindnyájunknak sok-sok bölcsességet az életről.

 

A lelki fejlődés 10 lehetősége ebben a helyzetben

 

A cikk folytatása a hvg.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.