Létezik-e recept a gyermeknevelésre?

Tesco Üzletsor projekt plakátja

Létezik-e recept a gyermeknevelésre?

Országos szülőknek szóló edukációs roadshow indul a Tesco Üzletsoron a Felelős Szülők Iskolájával és „sztáranyukákkal”

Október 9-én szombaton indul útjára a Tesco Üzletsor és a Felelős Szülők Iskolája közös országos rendezvénysorozata. Az újonnan induló őszi edukációs eseménysorozat keretein belül az ország 7 áruházában hétvégén, 10:00-14:00 óra között a szülők számára szakmai tanácsadással, a gyerekek számára mozgás- és finommotorika-fejlesztő játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal készülnek majd. Minden alkalommal más és más sztáranyuka lesz a vendégünk, akik megosztják saját gyermeknevelési receptjüket a látogatókkal.

„Sztáranyukák” a színpadon

Minden helyszínen 11 órakor kezdődő kerekasztal-beszélgetések célja, hogy a közönség számára benyomást, szemléletet adjunk a gyermeknevelés témájában. Vendégeink olyan elismert és közismert édesanyák, akik saját gyermekükkel megélt élményeikről, tapasztalataikról beszélnek majd. A fő téma nyilván igen sokrétű, vendégeink – Jakupcsek Gabriella, Ábel Anita, Nagy Tímea, Dobó Ági, Dobó Kata, Nyári Diána, Szekeres Adrienn, Kovács Ági – különböző korú gyermekeket nevelnek, saját véleménnyel, más és más oktatási közösségben, más-más motivációkkal és napról napra való újratervezéssel.

A vendégeket a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője, Tibenszky Moni Lisa kérdezi majd.

Jakupcsek Gabriella: „A példamutatás a legjobb nevelőeszköz.”

Október 9-én, a budaörsi Tesco Üzletsoron induló eseménysorozat első vendége Jakupcsek Gabriella lesz, aki háromgyerekes édesanyaként, ismert és elismert közéleti műsorvezetőként már igen sok helyen megállta a helyét az életben. Sokat dolgozik a harmónia kialakításán, véleménye szerint; „Az, hogy valaki lelkileg rendben legyen, ugyanolyan fontos napi tevékenység, mint a sport.”

Nagysikerű könyveiben őszintén beszél karrierjében és életében megélt sikerekről és kudarcokról is. Jakupcsek Gabi így fogalmaz: „Aki nem él meg nagy mélységeket, illetve magasságokat, az sok esetben előítéletes lesz. Azt kell, hogy mondjam, látszik, hogy az emberek az élet megúszásával egyre radikálisabbak lesznek.”

 

Jakupcsek Gabi, főként szülőknek írt nagy sikerű – Megúszhatatlan – Ahogy a gyerekeimnek elmesélem című – könyvében, igen sok a gyerekneveléshez elengedhetetlen témát boncolgat, amit majd a kerekasztal beszélgetésben is igyekszünk érinteni:

„Eltűnődtem rajta, manapság mit hallgatunk el a gyerekek előtt és mit nem, és ez adta az alapötletet, hogy átgondoljak néhány kulcsfontosságú témát. Vajon ha ezekről ma megkérdezne a gyerekem, akkor hogyan válaszolnék? Honnan közelíteném meg a dolgot, hogyan fogalmaznám meg a válaszokat, és mit tudnék tanácsolni másnak? Gyerekkoromban én még gyakran hallottam otthon, hogy ne üsd bele az orrod, nem rád tartozik, ez a felnőttek dolga. A tabutémák közé tartozott a szexualitás, de a politika is, amitől valószínűleg egyszerűen meg akartak óvni, hogy ne halljak olyasmit, amit nem tanácsos mások előtt szóba hozni…”

A nevelés eszenciájaként talán egy idézett mondatát emelnénk ki a beszélgetés előtt elöljáróban és kedvcsinálóként: „A példamutatás a legjobb nevelőeszköz.

 

Október 10-én Szegedre látogat el az országos programsorozat, ahol Ábel Anita színésznő, műsorvezető lesz a kerekasztal-beszélgetés vendége. Anita sokszínűsége szintén megkérdőjelezhetetlen, édesanyaként és közéleti személyiségként is igen sok feladata van. A beszélgetésben a magánélet–karrier egyensúlyától kezdve a sport és oktatás kapcsolatáig sok minden terítékre kerül majd.

 

Tibenszky Moni Lisa: „Minden találkozásból, véleményből tanulhatunk.”

 

„Nagy örömmel és kíváncsisággal állok a beszélgetések elé, mert hiszem, hogy minden találkozásból, véleményből tanulhatunk. A gyermeknevelés receptjét minden családnak saját hagyományok, értékrendek alapján maguknak kell kialakítani, de biztos vagyok benne, hogy sok érdekes és értékes támpontot kaphatunk majd vendégeimtől, akiket egytől egyig tisztelek és becsülök.”

„Bízom benne, hogy a beszélgetésben előkerülnek személyes sztorik, élmények, eredmények és kudarcok is, amit a „sztáranyukák” megosztanak a látogatókkal. A családon belüli szerepekről, az „énidő” fontosságáról, a karrier és a magánélet igen érzékeny libikókájáról és óvodai, iskolai tapasztalatokról is beszélgetünk majd – fogalmaz a program háziasszonya, Tibenszky Moni Lisa.

A színpadi beszélgetések állandó szakértő-vendége a Felelős Szülők Iskolája munkatársa, Polus Enikő, mentálhigiénés szakértő, aki saját meglátásával, gondolataival támogatja, színesíti az eseményt. Az Ő közreműködésével szeretnénk az érzelmi nevelésre, családi rítusok fontosságára és egyediségére felhívni a figyelmet.

 

Fejlesztő-, játszóprogramok a gyerekeknek, „szülő vizsga” a felnőtteknek

A programok alkalmával 10–14 óráig fejlesztő-játszóházi foglalkozásokkal, finommotorikus, kreatív sarokkal várják a gyerekeket, míg a szülők számára „szülővizsgát” hoznak a szakértők. Ez utóbbi esetében nem annyira valós vizsgáról van szó, hanem inkább kapcsolódásról. A Felelős Szülők Iskolája által összeállított vizsgakérdésekben arra kíváncsiak, hogy mi okoz leginkább fejtörést a mai szülőknek, ki a felelős szülő, mennyire követik a kapott nevelési mintákat, honnan tájékozódnak és milyen támogatás lenne segítség számukra abban, hogy még jobb szülők lehessenek.

 

A Felelős Szülők Iskolája szakértője a program teljes időtartama alatt készséggel áll a szülők rendelkezésére akár oktatás, nevelés, akár fejlesztés kérdésében.

 

Célunk a szemléletformálás, hangsúlyozva a szülői szerepek és család fontosságát

 

„Bízunk benne, hogy az országos program felhívja a figyelmet a szülői szerepek fontosságára, platformot teremt közös gondolkodásra, akár vélemények ütköztetésére is. Célunk a szemléletformálás, melyben a szülőség, a család, az érzelmi biztonságot megadó gyermeknevelés értéket képvisel.

Minden esemény után összefoglaló cikket, szakértői tartalmat publikálunk majd a felelosszulokiskolaja.hu oldalon, ahol egyébiránt közel 3000 szülőknek és pedagógusoknak szóló tartalom elérhető érzelmi fejlesztés, iskolaválasztás, gyermeknevelés stb. témájában szakértőinktől” – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának, alapító, ügyvezetője.

A rendezvénysorozat az alábbi Tesco Üzletsor helyszíneken és időpontokban a következő ismert édesanyák részvételével zajlik majd:

  1. esemény: október 19., Budaörs – Jakupcsek Gabriella
  2. esemény: október 20., Szeged – Ábel Anita
  3. esemény: október 26., Budapest (Váci út) – Dobó Kata
  4. esemény: október 27., Hódmezővásárhely – Nyári Diána
  5. esemény: november 3., Nyíregyháza – Nagy Tímea
  6. esemény: november 9., Eger – Szekeres Adrienn, Dobó Ágnes
  7. esemény: november 10., Kecskemét – Kovács Ágnes, Dobó Ágnes

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.