Öt perc alatt oldódik a neten az önkontroll – mit tegyen a felelős szülő?

Öt perc alatt oldódik a neten az önkontroll – mit tegyen a felelős szülő?

Tari Annamária egyik legutóbbi előadásának már a címe is furcsa volt. Talán azért, mert az elengedést, mint divatos szót már ismertem, de hogy kerül ide az offline és az online szó? A neves szakember a Pszinapszison beszélt az offline-online elengedésről, ez ihlette szakértőnk, Tihanyi Rita írását.

Mottó:Ugye tudod, mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel.” (Sherry Turkle)   

„Járunk a Facebookon!”

A mai gyerekek is babáznak, olyan babáik vannak, amelyek sírnak, nevetnek, beszélnek, a szerepjátékok tökéletes szereplői, a hátteret és a dramaturgiát kell megalkotni képzeletben a gyereknek. A friss generáció ezeket a fantasztikus játékokat, és az őket körülzsongó médiát már élettérként éli meg, az X generáció (45 év felettiek) életébe ez a média „csak” bekúszik.

A gyerekek a Facebookon járnak egymással, az intimitás is itt zajlik már 10-11 éves korban! Ráadásul úgy tekintenek erre az online világra, mint amit valahogyan el lehet választani a valóságtól. Pedig dehogy… A kettő nagyon is összefügg. Folyamatosan tanulom ezt a világot, mert nem szeretnék lemaradni. Ahogy mondani szokás: képbe szeretnék kerülni, mert ha nem ott vagyok, akkor nem látom át, és nem tudok segíteni azokon a gyerekeknek – velük együtt a szülőknek is – , akiknek valamilyen problémájuk van. Márpedig van. Nem is kevés.

Online élet

Az információs kor kitolt a mai gyerekekkel. Amikor én hazamentem az iskolából, akkor biztos lehettem abban, hogy az az utálatos osztálytársam nem jön utánam, nem fog továbbra is csúfolni, nem piszkál, békén hagy. A mai gyerekek viszont már nem szabadulnak meg ettől egy pillanatra sem. Az online térben mindent megosztanak egymással, mindent tudnak egymásról, sokszor olyan dolgokról is, amit nem is akarnak senkivel megosztani. Mit reggelizett, mit evett, hol van most, ki, kivel, miért, hogy… Mit csinál vagy épp nem csinál? Még azt is, ha valaki unatkozik.

Az online tér arctalan, a benne való tevékenységnek több következménye is van: a szorongás, illetve az, hogy az érzelmi traumák feldolgozásához nem marad elegendő idő. Az “információbirodalom” másik nagy veszélye, hogy azt az űrt, amely az érzelmi hiányállapot kapcsán lép fel (és általában a gyökere a családban keresendő), az online térben igyekeznek a gyerekek megtölteni. Kutatták, bizonyították: 5 perc médiahasználat oldja az önkontrollt (és ez nem feltétlenül CSAK a gyerekekre vonatkozik…).

Anno a tévé sem jelentett ekkora veszélyt, hiszen a család együtt ült le egy jó krimit vagy focimeccset nézni, és bizony ott társasági élet folyt, még tévézéskor is. Ma már nem ritka, hogy fiatalok, gyerekek ülnek az étteremben, padon egymás mellett, egymással szemben, és vadul nyomkodják a telefonjaikat. A „bezzeg az én időmben” említését nélkülözve muszáj megjegyeznem: régen kevés képet láttunk, mert olvastunk, és a képeink a fantáziánkban jelentek meg. Ma egy fotókkal elárasztott világban élünk, és a fantázia, a belső képalkotás igényét a gyerek akkor nyomja el, amikor először képernyő elé kerül. És ezzel már a technológia is beleszól a személyiség működésébe.

Szülői akciók és reakciók

Egy olyan világban élünk, amelyből alól csak akkor tudunk kilépni, ha kimenekülünk a természetbe, amolyan rousseau-i világnézetet gyakorolva. És még ekkor sem biztos, hogy a dolog működni fog, mert lehet, hogy a családtagjaink nem lesznek partnerek ebben. Az meg pláne nem biztos, hogy a gyereknek akkor teszünk jót, ha elkerüljük az online teret, és ördögtől való dolognak bélyegezzük.

A gyereknek kockázatkeresésre van szüksége akár offline, akár online, ezért el kell engedni a kezét. Mielőtt azonban felhördülnének, fontos tudni, hogy ezt a lépést akkor szabad csak megtenni, amikor már kellő mélységeiben informálódtunk arról a világról, ahová beengedjük. Az sem megoldás, hogy nem engedjük el a gyereket sehova, hogy nehogy baja essen. Az sem, hogy nem engedjük elektromos kütyü közelébe, mert akkor a többiekhez képest fogja magát kellemetlenül érezni. Egyszerűen csak haladni kell azzal a korral, ami körülvesz bennünket.

Elengedés

Sosem felejtem el, amikor anyám nem engedte meg nekem, hogy fölmásszak magasabb helyekre, sziklára, dombokra, magaslatokra. Fogta a kezem. Ennek az lett a következménye, hogy aggódó, túlzott, féltő szeretetével kialakított bennem egy olyan félelmet, gátlást, hogy a mai napig bennem maradt: ez a mélységektől való félsz. Régebben rettegés volt, de ez azóta sokat enyhült, mert miután ezt felismertem, tettem azért, hogy felbátorodjak.

Elengedni a legnehezebb, és jó, ha a szülő keresi ennek az okos útját. Azt az utat, ami enged tapasztalatot szerezni, nem okoz sérülést, tanít. Hiszem és vallom: a felelős szülő dolga, hogy a veszélyekre felhívja a figyelmet, figyelmeztessen, és a megfelelő helyzetben engedjen. Elengedjen.

Szerző: Tihanyi Rita pedagógus, gyermekagykontroll-oktató

Tihanyi Rita
  • pedagógus, gyermekagykontroll oktató

Tihanyi Rita

Két felnőtt gyermek édesanyja vagyok, pedagógus, tanár, gyermekagykontroll-oktató, tanulástréner.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.