Miért követjük el szüleink hibáit újra meg újra?

Miért követjük el szüleink hibáit újra meg újra?

A sebzett gyerek és a „beépített szülő” harcol bennünk – akármennyire is elhatározzuk, hogy másként fogjuk csinálni, mint a szüleink, olykor – vagy inkább gyakran – bizony hasonló viselkedésen kaphatjuk magunkat.

Egy gyerek születése előtt szinte minden ember elhatározza, milyen szülő szeretne lenni, milyen hibákat szeretne elkerülni, miben fog hasonlóan, és miben teljesen másként cselekedni, mint ahogy azt a szülei tették. Szinte kivétel nélkül mindenki meg van győződve arról, hogy a szülei hibáit soha nem fogja elkövetni. Tudja, hogy mi esett neki a legrosszabbul gyerekként, és egészen biztos abban, hogy a saját gyerekét nem teszi ki ennek az érzésnek. Aztán… Sebestyén Eszter pszichológus írása a wmn.hu oldalon.

Mégis gyakori, hogy az, akit vertek gyerekként, szintén bántani fogja a saját gyerekeit, akit megfojtottak a szeretetükkel, maga is határok nélkül, teljesen beszippantóan szereti a sajátjait, akit szavakkal rendszeresen megaláztak, könnyebben válik verbális bántalmazóvá.

Függő szülők gyerekei például könnyebben válhatnak függővé, akit pedig munkamániás szülők neveltek, gyakran rengeteget küszködik a munka és magánélet közti egyensúly megtalálásával. A túlkontrolláló, állandóan szülői irányítástól szenvedő gyerekek felnőttként pedig gyakran kontrollálják gyerekeik minden lépését.

Annak pedig, akinek maximalista szülei voltak, olykor teljesíthetetlen elvárásai lesznek.

Bár megdöbbentőnek és érthetetlennek tűnik ez a jelenség, látszólag teljesen logikátlan és felfoghatatlan, de ha mélyebbre nézünk, mégis találunk rá magyarázatot.

Mi az ok?

Először is, a nagy elhatározásokkor még abszolút nem vagyunk képben azzal, hogy a gyerekeink születése olyan lelki folyamatokat indít el bennünk, amire egyáltalán nem számítottunk, és ami sokkal nehezebbé és zavarosabbá tesz helyzeteket annál, mint hogy egy elhatározás csak úgy simán győzedelmeskedjen.

Amikor gyerekünk születik, a tudattalanunk olyan rétegei lendülnek működésbe, amelyek lehet hogy egészen addig nyugalomban voltak. Emiatt aztán a tudatos elhatározásaink gyakran a kukában végzik, a tudattalan folyamatok ugyanis sokkal erősebben működnek, mint a szülővé válás előtt, sokkal nagyobb hatalmuk lesz felettünk, mint a tudatos döntéseknek.

Minden gyerek lelki fejlődésének része a szülőkkel való azonosulás. A szüleinket beépítjük a lelkünkbe, a személyiségünkbe. Gyerekként azonosulunk velük, függetlenül attól, hogy ők milyenek, hogy akarjuk-e ezt, vagy sem.

Nemcsak akkor azonosulunk velük, ha szeretetet, gondoskodást, és melegséget kapunk tőlük, hanem akkor is, ha éppen mindennap bántanak, vernek, megaláznak, vagy éppen teljesen elhanyagolnak; gyerekként ugyanis nincs más választásunk.

Ha gyerekként a saját szüleim bántanak, ahhoz, hogy ép ésszel kibírjam, túléljem, nincs más választásom, mint hogy azonosulok azzal, aki bánt. Ha ő agresszor, akkor vele. Mégpedig önvédelemből. Nem gondolhatja azt egy gyerek, hogy a szülei rosszat akarnak neki, hogy nem szeretik, hogy bármikor bármiért bántják, mert így minden létező biztonságérzetét elveszíti.

Egy gyerek nem foghatja fel, hogy a saját otthonában, a saját szülei mellett nincs biztonságban, akár fizikailag, akár érzelmileg, mert abba beleroppan.

Ezért a túlélés érdekében, illetve azért, hogy attól az elviselhetetlen félelemtől megvédje magát, azonosul az agresszorral, azzal, aki bántja őt, és úgy gondolja, hogy azt megérdemelte. Hogy ő a rossz, ő az, akit nem lehet szeretni, aki bántást érdemel. Így a szülői mintát a személyiségébe építi.

Amikor pedig gyerekünk születik, a személyiségünk e része a beépített szülővel döbbenetes erővel aktivizálódik. De innen még mindig kétirányú a történet, még mindig nem egyértelmű, hogy akit bántottak, szintén bántani fogja a gyerekét.

És vannak még a megmagyarázhatatlan dolgok

Számtalan olyan helyzetben találjuk magunkat a gyerekeinkkel töltött időben, amikor megmagyarázhatatlan érzelmi feszültség lesz úrrá rajtunk. Talán meg sem tudjuk fogalmazni, hogy mitől lettünk feszültek, és azt sem, hogy mit érzünk ilyenkor. A saját gyerek születése ugyanis is a lelkünk egy részét óhatatlanul visszarepíti az időben, ha rá akarunk hangolódni, érezni fogjuk a gyerekléttel együtt járó kiszolgáltatottság félelmetességét, a sebezhetőséget.

Minél többet szenvedett valaki gyerekként, minél inkább visszaéltek a kiszolgáltatottságával, annál kevésbé akarja ezt érezni, annál inkább törekszik ennek az érzésnek a távoltartására.

És ilyenkor bámulatos gyorsasággal tör elő az emberből a beépített agresszor, vagy az a szülői minta, amivel azonosult, és amit a leginkább szeretne elkerülni. Amikor hasonló helyzetbe keveredünk a gyerekeinkkel, mint amiktől szenvedtünk gyerekként, akkor szakadnak fel a sebek, akkor tombol a káosz a lelkünkben. A sebzett gyerek és a beépített szülő egyszerre aktivizálódik, és harcol egymással. Minél ijesztőbb a sebzett gyerek fájdalmát átérezni, annál valószínűbb, hogy a beépített szülői minta lép életbe, és ő fogja uralni a terepet.

A folytatás és a teljes cikk a wmn.hu oldalon olvasható!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.